16Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. Átvették tehát Jézust, 17ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. 18Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. 19Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. 20A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. 21A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: „Ne azt írd: A zsidók királya! - hanem ahogyan ő mondotta: A zsidók királya vagyok.” 22Pilátus így válaszolt: „Amit megírtam, megírtam.” 23A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. 24Ekkor ezt mondták egymásnak: „Ne hasítsuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák. 25Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. 26Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” 27Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. 28Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” 29Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. 30Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.
Jézus keresztre feszítésének ebben a tudósításában 2 olyan mondat is van, ami a véglegességet , a megmásíthatatlanságot erőteljesen fejezi ki:
Az első Pilátus mondata. Amit megírtam, megírtam. Mégpedig a tábla feliratát, amely a keresztre feszített feje fölé kerül: ezzel a szöveggel: A zsidók királya. A zsidó nép vezetői ,a főpapok persze tiltakoznak, és azt kérik, hogy árnyalja Pilátus, úgy, ahogy mondta Jézus: A zsidók királya vagyok. Félnek, hogy holtában is megtéveszti az embereket? Bántja lelkiismeretüket a kategórikus kijelentés: a zsidók királya. Hiszen ők nem ismerik el királynak!
Pilátus részéről ez azonban mégiscsak a „veszett fejsze nyele”. Talán felismerte az ártatlant, talán el is akarta engedni először, de nem sikerült neki. Igazságosan kellett volna ítélnie Jézus ügyében. De nem tudott, nem akart. Hárított. Mismásolt. Nem akart dönteni, halogatta a döntést, és egyre inkább kutyaszorítóba került, egyre inkább a vádló fél került fölénybe, majd túlerejükkel le is győzték, ők vitték keresztül akaratukat.
Pilátus makacskodása már csak egy „csakazértis” -szerű emberi erősködés, erőfitogtatás. „Mégis enyém az utolsó szó!” Pilátus igazából már hiába erősködik, ezzel nem változtatja meg a dolgok érdemi menetét.
Egy táblafeliratról van szó. Ebben tudott csak győzni Jézus vádlói felett. Mit ért el vele Pilátus? Könnyebb lett talán tőle az élete? Megváltozott tőle a lelke, a szíve?
Nem tudjuk, bár Reményik Sándor költő, Pilátus című versében elképzeli amint az ítélet estéjén a helytartó magában viaskodik:
"De jaj! vajjon kire szállott a vére?!"
"Feszítsd meg!" üvöltötték a fülembe
És nekem nem volt elég fegyverem,
Nem volt elég lándzsásom odakünn,
Vagy - vagy üres volt talán a szívem?
Eh mit bánom én, a bölcs szív üres,
Bús madarak, el a szívről, hess! ...
Él-e, meghal-e, egy marad az átok,
Isten se váltja meg ezt a világot.
Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát!
Majd azt is elképzeli a költő, ahogy találkozik a tábla szövegében kiigazítást kérő papokkal, és Pilátus ezeket mondja nekik:
"A Messiástok megmenteni késtem,
De négy betűt a keresztjébe véstem,
E négy betű az én becsületem,
Hajótöröttségem utolsó roncsa,
Hitetlen hitem, büszke makacsságom,
Egy akarat az akaratlanságon.”
Ki tudja? Lehet, hogy volt egy kis maradék önérzete, ellenállása a papokkal szemben a helytartónak, de ez akkor sem lehet az ő felmagasztalása, apoteózisa, megváltása!
Inkább tragikomikus a meghasonlott léleknek ez a ragaszkodása a maradék becsülethez, mintha ebbe látni lehetne bármiféle magasztos győzelmet, de ez mégsem a töredelmes hit jele, ez nem az alázat jele.
Reményik Pilátus alakja, lehet hogy romantikus részvétet indít bennünk a viaskodó lélek okán, de tudnunk kell, hogy önmagában a tábla szövegéhez való ragaszkodása nem menti fel azt, amit azelőtt tett.
A mi életünkben is lehetnek kisebb-nagyobb rész-igazságok, amikor úgy érezzük kiálltunk valami fontos ügy mellett. De ez mégsem jogosít fel minket, hogy Istennél , mint igazolásunkat és felmentésünket lobogtassuk.
Sőt, fennáll a veszélye, hogy magunk kívánjuk megváltatni magunkat, éppen ezekkel az ön-igazság témákkal és kiállásokkal.
Sokan hivatkoznak ilyesmikre: hát, nem támogatok-e valami jó ügyet? Nem segítek-e az elesetteken? Nem harcolok-e az igazságért? Nem akarom-e megbüntetni a gonoszabbakat, a nyilvánvaló bűnösöket?
Az az igazság, hogy itt Pilátus - Jézus farizeusokhoz intézett mondatával élve – lenyelte a tevét, de kiszűrte a szúnyogot. Szunyog-fokozatú ügyben akarna revansot venni, mentséget találni? Eléggé egyértelmű a megítélése.
Jánossy Lajos írja: Jézus halálának, a gyásznak ez a komor, fenséges napja egészen a töredelmes hitnek, szívbéli bűnbánatnak, igazi elcsendesedésnek a napja akar lenni, hogy a golgotai áldozat csodája a bűnbánó szívek mélységéből fakassza fel a hálaadást is!
Nem elég az erősködés, nem elég az erőfitogtatás, nem elég a büszkeségre és becsületünkre való apellálás Isten színe előtt.
Mi vajon mit érünk el a mi erősködéseinkkel, erőfitogtatásainkkal,
makacskodásainkkal, akarnokságainkkal? A belső változás felé mozdítják vajon a szívünket, vagy inkább csak igazolni akarjuk magunkat?
Amit megírtam, megírtam. - Pilátus ezen mondata jelképezze most a mi erősködéseinket, a mi hiábavaló erőfitogtatásainkat.
Magunktól nem tudunk igazak lenni, igazságot cselekedni. Pilátusban önzés volt, önféltés, hatalomféltés, nem pedig szívbéli bűnbánat, nem Jézus igazságának elfogadása.
Van úgy, hogy az autó kereke is beleragad a sárba. És ha járatjuk, pörgetjük, úgymond: csak erősködünk vele, akkor egyre mélyebbre ássa magát az a kerék a sárban.
Igazából a sárból való kiemelésre lenne szükségünk, nem pedig az abban való hiábavaló forgásra, „túráztatásra”.
Ezért nem volt mindegy, hogy rajtunk marad-e az átok: hogy így pörgünk-e tovább, kifulladásig, amíg bírjuk, lesz, ami lesz alapon!
Hadd utaljak vissza Reményik versére:
Él-e, meghal-e, egy marad az átok,
Isten se váltja meg ezt a világot.
Ezt mondja lemondóan az idegeit és hatalmát „túráztató”világ.
És mégis! Egyedül Isten az Ő Fia által váltja meg a világot
Jézus azért jött, hogy a bűnösöket megmentse a bűn átka alól, a végső bukástól. Hogy visszatérítse őket a Mennyei Atyához!
Ennek az akaratnak a tanúbizonysága a másik végérvényességet tartalmazó mondat: Elvégeztetett.
Mi végeztetett el , éppen ott, éppen akkor a Golgotán?
Megváltásunk a bűntől, a haláltól, a gonosz hatalmától, azáltal, hogy Jézus engesztelés lett a mi bűneinkért Isten előtt.
Jézus lett, a mi áldozati Bárányunk, aki a mi Istennél való megigazulásunk érdekében magára vette minden szennyünket, minden vétkünket. Nincs ebben visszaút!
Jézus elvégezte azt, amiért jött. Hiszen ezért az óráért jöttem, imádkozott a Gecsemáné kertben is.
Mintha azt mondaná: hiszen értetek tettem. Magamnak váltottalak meg benneteket, és innentől kezdve , aki hittel néz fel a keresztfára, az megmenekülhet, megszabadulhat!
Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát! - adja Pilátus szájába e szavakat a költő.
Mi közöm hozzá? Nagyon is van! „Csak annyi”, hogy értem és miattam is történt, ami történt!
A keresztény kegyességnek egyik érdekes és „hatékony” hagyománya, hogy nem tudományos igénnyel közelít a problémák megoldásához, tehát nem bizonyítási, eljárással, mérésekkel, statisztikával kívánja látni az igazságot, hanem egyszerűen azzal, hogy magára vonatkoztatja azt, amit Istentől hall.
Ennek jó példáját láthatjuk pl. ilyen énekversekben:
Én, én okoztam minden szenvedésed, bűneim vittek keresztfára téged.
Mindazt mit Jézus, eltűrtél helyettem, én érdemeltem.(198. Ének 3.)
Van közöm hozzá? Nem méricskélem részemet benne, hanem elfogadom, hogy igen, mert Ő valóban értünk jött, értünk szenvedett. Elfogadom Isten igazságát, amit pl. a szenvedő szolgáról kijelentett, Ézsaiás 53-ban. „A mi bűneinket hordozta, vétkeink miatt törték össze.”
Aki így nézi Jézus szenvedését, az fogja megérteni utolsó szavait is:
Elvégeztetett! Nincs visszaút, megtörtént. Isten leszúrta a világba akaratának legtitokzatosabb, de legáldottabb jelét: Fiának keresztjét a Golgotán.
Hadd térjek vissza A sárba ragadt autó képéhez:
Ahhoz, hogy a kereket kiszabadítsuk, kell egy közvetítő anyag, amely nem olyan, mint a gumikerék, de állja a sarat is. Például egy kartondoboz, vagy egy szőnyeg, vagy valami más olyan anyag, amit a kerék alá tudok gyömöszölni, és abban meg tud kapaszkodni a kerék. Egy „közvetítő anyag” a gumikerék és a sár között. Amelyet csak úgy oda tesznek a kocsi alá, a sárba helyeznek. És amelyen a kerék ki tud emelődni a sárból.
Nos, ez a kép is érzékeltet talán valamit Jézus alázatáról:
Így engedte Jézus, hogy odadobják őt az emberek elé, a bűn sarába. Mert ő lett átkozott, ő lett bűneink hordozója értünk.
Isten őt tette bűnné értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. (2 Kor 5,21)
Őt szögezték fel, Isten ezzel leszögezte: hazatérhettek hozzám! Van bűneitekből szabadulás! Van bűnbocsánat, a lélek, a szív leteheti terheit! Elvégeztetett!
A zsidókhoz írt levél 12. fejezetében olvassuk: Tegyünk le, - mert már letehetünk- minden ránk nehezedő terhet, sőt a minket megkörnyékező bűnt.
Hogyhogy? Hogyan? - Nézzünk fel Jézusra a hit szerzőjére és beteljesítőjére.
Amit megírtam, megírtam! mondta Pilátus, de Isten minket megváltó akarata nélkül, hol lenne ez a mondat a történelemben?
Isten is beleírta akaratát a történelembe. Mégpedig: Krisztus keresztje révén. Isten Jézus által cselekedett: megváltásunkra, és az már Elvégeztetett!
Sík Sándor Keresztút:
Bűn és erény, igazság, tévedés, …
Kell valamennyi és minden kevés,
Csak a minden, a beteljesedés.
Lehajtott fejű Krisztus a kereszten: …
Csak Tebenned a beteljesedés!
Kedden voltak itt a Kórusiskolából az alsós gyerekek lelki napon. Interaktív játékokkal megjelenítettük nekik Jézus passiójának 4 fontos állomását. Egyik diák mondta, hogy a templomukban őrzik Jézus keresztjének egy darabját, mint ereklyét. Nem tudom, hogy hiteles-e, nem is ez a lényeg.
Erről jutott eszembe egy gondolat: Ha minden keresztfát is, és minden ilyen ereklyét el is tüntetne egy gonosz hatalom erről a földről, a Megváltásunk bizonyosságát akkor sem lehetne kitörölni, hiszen Jézus szavai, tettei, szenvedése, halála és feltámadása, Isten csodálatos kijelentése által már a szívünkben van.
A Luther-rózsa jelentése is ez: „Teljes az öröme a szívnek a kereszt által.” Így legyen a mi életünkben is. Ámen.