2009. március 29.
Budavár
Böjt 5. vasárnapja

Bence Imre

Textus:

A mai vasárnap igehirdetési alapigéje a zsidókhoz írt levél egy részlete. Ezt a levelet a keresztyén-üldözések kezdetén a zsidókból lett keresztyén közösségnek írták. Mivel a levél olvasói olyan emberek voltak , akik jól értették az ószövetséget, ezért a levélben rengeteg ószövetségi idézet van. A levél ma is aktuális, mert tele van bátorítással, erősítéssel. Ugyanakkor vannak nehezen követhető részei is. Ilyen a mostani igehirdetési ige. Nehezen érthető, sokszori olvasásra jut el csak az ember addig, hogy megsejtsen valamit az üzenetből, mégis rácsodálkozhatunk arról, hogy milyen erővel bátorít bennünket ez az ige arra, hogy a Krisztus-hitben maradjunk meg, pedig nem is olvashatjuk benne Jézus nevét, mégis tudhatjuk, hogy Róla van szó.

„Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé. Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, amikor így szól: „Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.” És ismét: „Én őbenne reménykedem” majd újra: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem.” Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak." (Zsid 2, 10-15.)

Keresztyén Gyülekezet! Testvéreim az ÚR Jézus Krisztusban!

Azt hiszem, hogy a zsidókhoz írt levél ma is aktuális. Persze tudom, hogy nem úgy jelentkeznek az üldöztetések, mint az első század vége felé, de ma is sokan vannak, akik félnek, és sokan vannak akik a bizonytalanság érzése miatt tántorodnak el a hittől. S éppen ezért én is csak azzal akarlak bátorítani benneteket, amivel a – számunkra ismeretlen - apostol bátorította az olvasóit. Jézusról kell ma is szólnom.

Igénk őt az üdvösség fejedelmeként nevezi meg. S már ez a megnevezés is nagyon árulkodó. Nem csak a szerelmes költészetben hangsúlyozódik ki a kérdés: Minek nevezzelek? - mert a nevek, az általunk adott nevek, mindig a viszonyainkat, a megszólítottal való viszonyunkat is kifejezik. Nem mindegy, hogy valaki mutternak, vagy édesanyának, mamucinak vagy éppen nyanyának szólítja a anyját. Nem mindegy, hogy valaki Jézuskáról beszél, mintegy még mindig a jászolbölcsőben felejtve őt, vagy éppen úgy szólítja meg, mint aki az üdvösség fejedelmét látja benne. S bár jó az, ha Jézus Krisztussal van egy belsőséges, bizalmas kapcsolatunk, mégis azt kell látnunk, hogy Ő nem egyszerűen egy lelki haver, akivel lehet bizalmaskodni, hanem olyan ÚR, akihez bizalommal lehetünk.

Az a szó, amelyet a görög szövegben találhatunk – amelyet a magyar fordítás fejedelemnek fordít, fővezért, uralkodót jelent, de a szó kifejezés, Luther Anfänger-nek fordítja, ami arra utal, hogy az, aki az üdvösség uralkodója, fejedelme, az az üdvösség elkezdője, tehát megteremtője is. (A fejedelem magyar szó alapján mondhatjuk, hogy az üdvösség feje!) Tehát a levél úgy nevezi meg Jézust, mint akitől ered az üdvösség, s ezért egyedül tőle függ, rajta múlik, ő az üdvösség forrása és az ura egyben. Erre nekünk is jó odafigyelni.

Lehet Jézusról úgy is beszélni, mint aki egy kedves vándortanító volt, és korunk számára is mondott néhány érdekes dolgot, amelyet érdemes megszívlelni. Lehet úgy beszélni, mint egy vallás-alapítóról, aki valami újat hozott a világba. Lehet róla -bizalmaskodva barátról és testvérről beszélni, vagy képekben úgy, mint aki pásztorként vezet, vagy kenyérként táplál, de közben nem felejthetjük el azt, hogy valójában az üdvösség, a békesség , az Isten országának ő az eredője és Ő az Ura.

Az üdvösség fejedelme – tekintsünk tehát így Jézusra, és lássuk meg, hogy a vele való kapcsolat jelenthet nekünk igazán biztonságot. A keresztyén üldözések kezdetén sokan el akarták hagyni a gyülekezetet, és a levél írója, arra bátorította a megrettent hitű tanítványokat, hogy tekintsenek Jézusra így! Nem gyenge, nem tehetetlen, nem pipogya alak Ő! Hanem Úr, hadvezér, akiből erő árad! Nem kell félni, ha rátekintünk.

Nem kell félni, ha rátekintünk, még akkor sem, ha rátekintve először nem győztes fejedelmet, hanem a vesztőhely, a kereszt felé tartó kiszolgáltatott alakját pillantjuk meg.

Úgy tetszett az Istennek, hogy őt, a szenvedések által tegye tökéletessé.

A magyar fordítás itt sem adja vissza legtökéletesebben, a görög szöveg üzenetét, mert valójában arról van szó, hogy a szenvedés által teljesítette a küldetését.

És ez az, amit a mai ember nehezen ért meg, azt, hogy miként lehet a szenvedés az Isten gyógyító szeretetének és üdvösségre vivő akaratának az eszköze. Nem értjük a kereszt lényegét, mert a fájdalmat és a szenvedést, elutasítandó rossznak látjuk. Pedig áldozat és szenvedés nélkül nincs siker, eredmény és termés.

Azok, akik a levél olvasói voltak, szintén a szenvedéstől féltek. S közben a levél írója rámutatott Krisztusra, az üdvösség fejedelmére, aki az üdvösséget, és a reménységet a saját szenvedése által hozta el.

Miért félük a kereszttől, ha látjuk, hogy a keresztről áldás fakad? Miért félünk a szenvedéstől, ha láthatjuk, hogy Jézus szenvedése valójában erőforrás.

Az a szó, amely ott a kereszten elhangzott éppen erre utal: Elvégeztetett.

Beteljesedésre jutott a megváltás.

A napokban olvastam a néhai püspök, Túróczi Zoltán egyik előadásában egy érdekes mondatot. Ezt mondta: Rossz színészek vagyunk, nem alkalmazkodunk a végszókhoz! Ez a mondat nem azt sugallja, hogy színészkedünk az életeben, hanem inkább arra emlékeztet, hogy amint a színésznek a pódiumon, nem lehet más szava csak az, ami a végszavakhoz kapcsolódik, úgy kell nekünk is az életünkben az Isten végszavaira rezonálnunk.

Hát az Isten legkarakteresebben kimondott végszava ez: elvégeztetett. Az üdvösség eredőjévé, fejedelmévé lett Jézus! S mi nem mehetünk el a kereszt mellet úgy, mintha erre a végszóra nem kellene valamilyen választ adnunk. Jézus lett az üdvösség forrása, elkezdője, megteremtője, elvégezte a megváltást, hogy ne kelljen félnünk, hogy ne kelljen a bizonytalanságban maradnunk, hogy ne kelljen aggódnunk, hogy ne kelljen a szeretetlenség fagyosságában vacognunk.

S mi a végszóra csak némán állnunk. Nem az imádat némaságával, hanem a tehetetlenség némaságával. Pedig ez a fejedelem ott a kereszten halála által megsemmisítette azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadította azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Hát erre a szabadító szeretetre és hatalomra kell ma is rácsodálkoznunk. És ebbe a szeretetbe kell elmerülnünk, hogy biztonságban legyünk. Ha Jézust elhagyjuk, akkor éppen attól távolodunk el, aki minden külső vihar közepette és minden veszély közepette is meg tud tartani. Győztes fejedelem Ő.

Ezért tehát testvéreim, ne felejtsétek, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz! Lehet, hogy körülöttünk minden változik, és lehet, hogy a válság réme rémiszt bennünket. Lehet, hogy olyan sok bizonytalansági tényező van az életünkben, hogy az idegeink kezdenek összegubancolódni és a reménységünk is cserbenhagy. Lehet, hogy a megélhetésünk forrásait veszni látjuk. De most a böjti időszakban rátekinthetünk a keresztre, és tudhatjuk, hogy megváltó Urunk van. Rátekinthetünk a szenvedő Krisztusra, s tudhatjuk így győzedelmeskedett a legnagyobb félelem-forrás felett. Rátekinthetünk az üdvösség fejedelmére, és tudhatjuk, hogy általa tényleg biztonságban lehet az életünk.

Legyen életünk az Isten kereszten kimondott végszavára olyan felelet, amely a körülöttünk élőknek is a világnak is meghirdeti: Jézus az üdvösségünk, az életünk, az örök-életünk fejedelme.

Ámen