Ézs 48.6.b-11.
Ezt mondja az ÚR:
De mostantól fogva új dolgokat hirdetek neked, rejtett dolgokat, melyekről még nem tudsz. Most teremtem őket, nem pedig régen, ezelőtt nem hallottatok róluk; nem mondhatod, hogy tudtál róluk. Nem hallottad, nem is tudtad, sohasem volt nyitva a füled. Tudtam én, hogy milyen hűtlen vagy, születésed óta hitszegőnek hívnak. Csak nevemért tűrtem ilyen sokáig, dicsőségemért fékeztem magam, és nem pusztítottalak el. De megolvasztottalak, mint az ezüstöt, a nyomorúság kohójában próbára tettelek.
Önmagamért, önmagamért cselekszem, hogy engedhetném, hogy gyalázzanak? Nem adom másnak dicsőségemet!
Ünneplő Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Új év – új lendület! Új év – tiszta naptárlapok! Új év – új tervek!
Azt hiszem, hogy mindenkinek voltak már ilyen gondolatai az új év elején. Mert mindig, amikor valami új lehetőség adódik, akkor valóban vágyunk az újra. Elemi igényük a megújulás. S bár már elszállt két hét az évből, most is Isten megújuló szava szólít meg bennünket. S ez adhat nekünk új kezdetet!
De mostantól fogva új dolgokat hirdetek nektek….
Hosszú időutazást kell megtennünk ahhoz, hogy Ézsaiás könyvének ezt a részét megértsük. Krisztus előtt 550 táján kezdte el nyilvános működését a próféta. A babiloni fogság vége felé - bár azt még nem mindenki sejtette, hogy a fogság vége felé jár – egy Ézsaiás nevű prófétán keresztül (akit a teológia csak DeuteroÉzsaiásnak, II. Ézsaiásnak nevez.) szólította meg népét az Isten. A próféta Babion bukását és Cirusz perzsa uralkodó győzelmét jövendölte. Tehát arról szólt, hogy eljön egy szabadságot biztosító uralkodó, aki visszaadja a fogságban szenvedő nép szabadságát, és akik fogságban vannak, végre hazatérhetnek. Tudták ugyan, hogy Jeruzsálem romokban hever, a templomot és a várost letarolták, mégis öntudatosan vágyódnak oda, ahol nem senkinek, hanem valakinek érezhették magukat!
S közben mégis karakteres önarcképet kapott ezeken a szavakon keresztül a választott nép. Az a nép, amely jobban tud siránkozni és látványosan tudja sebeit nyaldosni, most azt hallja a prófétán keresztül: Sosem volt nyitva a füled! Hűtlen és hitszegő voltál! Ezzel mutat rá az Isten arra, hogy ez a fogság sem ok nélküli!
S éppen ezért lesz Isten minden szava evangéliummá, jó hírré a nép számára. Hisz az Isten a hűtlen és a hitszegő, Reá nem figyelő népét sem hagyja el! Nem azért, mintha nem érdemelnék meg, hanem azért mert ez az Isten sajátossága: Nem hűtlen! Ha fel-fellobban is haragja a választottai bűne miatt, az Ő hűségét meg nem tagadhatja.
De mostantól fogva új dolgokat hirdetek nektek…
S ahogy az időutazásból visszazökkenünk a mába, és ráeszmélünk arra, hogy mi nem a Babion vizei mellett sóhajtozó nép vagyunk, talán mindannyian azt kérdezzük: mit mond hát nekünk ma az Isten!
Lehetne ecsetelni, hogy menyire igaz ránk is ez a kép: Sosem volt nyitva a füled, és hűtlen és hitszegő voltál. Sajnos, őszintén meg kell látnunk, hogy a választottakra ez sokszor igaz. Isten újszövetségi népe, (akár személyesen a keresztyén ember, akár közösségileg az egyház) elveszíti a „tisztánhallás”, és a tisztánlátás képességét, és a saját pozícióját védve, a status quo-hoz ragaszkodva kopik meg az engedelmessége. A hitszegés olykor a hatalomhoz való dörgölődzésben mutatkozik meg. Máskor abban, hogy a világban divatos eszmékkel felhígítja az igaz evangéliumot. Vagy éppen azzal, hogy az erkölcsiségében nem lesz „világító lámpássá!” Saját életünk vizsgálata közben is felfedezhetjük ezeket a torzult vonásokat.
Olykor mi magunk is tudjuk, hogy a nyomorúság kohójában próbál bennünket az Isten. A nyomorúságunk nem külső, nem a templom és a házaink állnak romokban, nem a kenyerünk hiányzik... Hanem igenis belső: valami hallatlan, égető hiányunk van. Hiányzik a békesség a teljesség a harmónia.
Egyrészt a hedonista fogyasztási őrület, másrészt a világkatasztrófa miatti félelem remegtet meg.
Néhány napja újra megnéztem Ingmar Bergman Úrvacsora című filmét. Az 1963-ban készült film mellékszálának tűnik, amikor a háromgyermekes családapa, aki a kínaiak fegyverkezéséről hall, s emiatt feloldhatatlan félelemben él, miközben felesége a negyedik gyermeket várja, főbe lövi magát.
Micsoda félelemek laknak a szívben!
Éppen ezért van szükségünk az Isten megújult szavára, az evangéliumra. Arra szóra, amelyet megszólaltatott Ézsaiás is: Önmagamért, önmagamért cselekszem!
Először erre figyelhetünk fel: cselekvő, nem tétlen Istenünk van! És nem csak akkor cselekszik, amikor a nyomorúság kohójában próbál megtisztítani, hanem azért cselekszik, hogy többé ne így kelljen népével bánnia. Dicsőségét akarja felragyogtatni, tehát azért cselekszik, hogy - talán így lehetne érzékeltetni – az ember felkapja végül a fejét, hogy lám, milyen nagy az Isten, milyen hatalmas, s milyen nagyon telve van szeretettel az, amit tesz! Hogy felfigyeljünk arra, hogy a dicsőség egyedül az Övé.
Egy nagyon találó választ találtam arra kérdésre, hogy mi az Isten dicsősége? Mi elsősorban valamilyen barokkos glóriát tudnánk elképzelni, az egyház sokszor arra gondolt, hogy csodaszép, aranyozott kegytárgyakban vagy oltárokban tudja az Isten dicsőségét megmutatni.
Ez a válasz pedig így szólt: Isten dicsősége az Ő lelkületének a szépsége. Nem egy esztétikai vagy materiális szépségről van szó, hanem egy olyan szépségről, amely a jelleméből – mindabból, ami ő – fakad.
Isten lelkületének a szépsége. Szép mert örök. Szép mert, nem változik azzal, hogy a ember technológiája fejlődik. Szép, mert mindenki felfedezheti benne a javát munkáló irgalmat! Ezért csodálkoztak rá a pásztorok és a napkeleti bölcsek Jézusra. Ezért hallgatta a sokaság olyan odaadóan, hogy még az étkezésről is megfeledkezett. S ezért tudta a kereszt tövében álló százados kimondani: Bizony, az Isten fia volt!
Az Isten lelkületének a szépsége ott van a könnyben, a ráncos kéz kérésében, a megbocsátás mosolyában, ott van a felemelő irgalomban, és az igaz emberségben! Az Isten lelkületének szépsége, Krisztusban kirajzolódó szeretete ott lehet, – de nem is feltételes módban mondom, hanem állításként – ott van a te életedben is.
Mert bár azt mondta, hogy ezt a dicsőséget nem adja másnak, de Krisztusban ránk ragyogtatta! Ez az az új, amit mi Krisztusban ismerhetünk fel!
Ámen