Jak 1,5-8. Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.
Keresztyén Gyülekezet!
Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Hullám vagy kőszikla?
A hullám – megrázó erejű német filmdráma jelent meg ezzel a címmel. Egy középiskolai osztály egy projekt-hét keretében az autokrácia témakörét dolgozza fel, és a napok múlásával észre sem veszik, hogy miként lesznek a diktatórikus eszközök használóivá, és miként kezd el az egész osztály sodródni a fasiszta nézetek és magatartásformák felé.
A hullám – számunkra is ismerős, hogy van valamilyen erő, amely elragad és sodor ide-oda. Nem is egy irányba, és nem is mindig arra, amerre akarjuk.
A hullám – talán hektikus életünkben az idő, máskor az érzelmeink, megint máskor a politikai környezet, de akár a divat-trendek is így hajthatnak bennünket, sodorva ide oda.
A hullám – lehet az a belső vágy, lehet az a személyiségünk zavara, s lehet még az is, hogy bántás ér-e bennünket vagy sem.
S mindig van, amire rá tudjuk fogni pillanatnyi sodortatásunk: fáradtak vagyunk, nem figyeltünk oda, annyi szenvedés ért már bennünket. Elegünk van mindenből, kiégtünk, elfáradtunk, nem érdekel más csak a saját kényelmünk.
Egy tengerbe vetett palack, egy a hullámokon hánykolódó fadarab, egy hajótörött eszméletlen messzire el tud sodródni. S olykor ilyen vagyok én is. Nagyon jellemző az emberre az, amit egy amerikai írónő, Jodi Lynn Picoult gondolataként olvastam: „Mint minden hajótörött, aki a tengeren sodródik, megkapaszkodom az első mentőövnek látszó dologban. És ettől újra képes vagyok tovább sodródni.”
Mert a hullám sodor.
Jakab apostol – aki a hagyomány szerint a jeruzsálemi gyülekezet egyik vezetője volt – nagyon jól ismerhette az embert. Ezért tudott olyan gyakorlatiasan írni. Tudta, hogy a keresztyéneket a hit útján kísértések fogják érni, és ezért bátorította rögtön a levele elején olvasóit, hogy kérjék azt a bölcsességet, amely erőt ad nekik ahhoz, hogy a hullámok között el ne sodródjanak az Úrtól. Kételyekkel teli és két lelkű emberek akkor is voltak. Olyanok, akik éppen azt az erőt veszítették el, - a hit, a bizonyosság erejét, - amely a MEGTARTÓ-hoz köti őket.
Mert a bölcsesség nem az, ha megkapaszkodunk valamiben, amivel aztán tovább sodródunk, a bölcsesség az, ha megtaláljuk a szikla szilárd alapot, vagy ahogy egyik énekünkkel valljuk: a biztos, védett kikötőt.
Akinek nincs, az kérjen bölcsességet az Úrtól. Ebben a mondatban nem fejti ki az apostol, de az előzményekből jó tudjuk, hogy a bölcsességre azért van szükségünk, mert a kísértés hullámai között gyakran nem tudjuk mitévők legyünk. Egy modern, értelmezéssel egybeszőtt német bibliafordítás pl. így írja ezt a mondatot: Ha valaki nem tuja, mit kell tennie bizonyos esetben, az kérjen bölcsességet az Úrtól.
Egyből az ószövetség nagy királya, Salamon juthat az eszünkbe, akiről úgy tudjuk, hogy bölcsességet kért az Úrtól. Amikor Isten Salamon uralkodásának kezdetén felkínálja a választás lehetőségét, hogy kérjen valamit, s azt teljesíti, akkor – így olvassuk a Krónikák 2. könyvében - Salamon ezt mondja: Adj azért nekem bölcsességet, és tudományt, hogy tudjam ennek a népnek a közügyeit intézni. Ezt a mondatot jól ismerjük, de érdekes módon, nem annyira ismert nekünk az, hogy ez kérés a Királyok 1. könyvében egy kicsit másképp olvasható: Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni a népedet, különbséget téve jó és rossz között.
Ebben az értelemben láthatjuk, hogy az a bölcsesség, amelyről a Szentírás beszél, nem csupán szakmai jártasság, nem csupán élettapasztalat. Ennél sokkal nagyobb mélysége van! A bölcsesség Istenre figyelő lélek, a bölcsesség – talán így mondhatjuk - a felső, az isteni vezetés elfogadása. A bölcsesség az, amikor az embert nem a környezetében mutatkozó erők, divatok, trendek és áramlatok sodorják, hanem Isten kezébe simul bele, s Isten hordozó akaratát fogadja el. A Példabeszédek könyvének igéje – amely pl. a Fasori Gimnázium jelmondata is lett – sokak számára ismerős: A bölcsesség kezdete az ÚR félelme - Timor Domini principium scientiæ. És ez így folytatódik: És a Szentnek, tehát Istennek a megismerése ad értelmet.
Oly korban élünk, amelyben az ismeret, a tudás, és az információ vált a legfontosabbá, s kimaradt az életünkből a nagy összefüggésekre való odafigyelés. A tudomány annyira szakosodott, hogy már alig-alig tudunk polihisztorokat felfedezni, s a tudomány annyira kultikus lett, hogy a részeredmények feletti örömben elveszítjük a nagy égészre, az Szentre való rácsodálkozást. Megragadunk egy mentőövhöz hasonlót, és sodródunk tovább, mert nem látjuk meg a Megmentőt.
Pedig pl. egy kisgyermeknek nem azt kellene elsődlegesen tudni, hogy milyen billentyűkombinációkkal tudja a számítógépet beindítani, hanem azt, hogy mit jelent a bizalom, a hit, a ráhagyatkozás, és szeretet. S azt, hogy ki hordozza az életünket. S az életünk teljességét, s biztonságát nem akkor fogjuk érezni, ha minél többet birtokolunk, anyagiakban vagy épp szellemiekben, hanem akkor, ha tudjuk, hogy ki az a Kőszikla, akin biztosan állhat életünk háza.
Jakab azt munkálta az olvasói lelkében, hogy merjenek mindenféle kétely és a bizonytalankodás nélkül Istentől biztonságot kérni: azt, hogy a keresztyén, a Krisztus követő ember ne kerülhessen olyan helyzetbe, amikor csak sodródik, hanem tudja, hogy mit kellene tennie, s ha már semmit sem tud tenni, akkor is odamenekül Krisztushoz. Mert minden sodródás közepette, az élet hánykolódást hozó viharai közepette, a bűneink nyugtalanító hullámai, és a kísértések sodró ereje közepette is Tőle jön erő: bűnbocsánat, békesség, remény.
Hullám vagy Kőszikla? Talán fel figyeltünk arra is, hogy az Útmutatóban a mai vasárnapra a 31. Zsoltár kérése adatott nekünk: Légy erős kősziklám! S amikor a kérdés újból felcsendül: - hullám vagy kőszikla? - akkor kiáltsunk: Krisztus, légy erős kősziklám!
Ámen