2016. október 16-án tartotta a Budavári Gospel Kórus 5. születésnapi koncertjét a Budavári Evangélikus templomban telt „ház” előtt.
Bár a Gospel, mint egyházi zenei műfaj, még jó néhány évvel ezelőtt szokatlan és talán elfogadhatatlan volt az európai keresztények körében, a mostani koncert sikere ékes bizonyítéka annak, hogy ez a nézet erősen változóban van. A hallgatók között egyaránt találhattunk időseket, fiatalokat és középkorúakat, nőket és férfiakat, akik egyértelműen tetszésüknek adtak kifejezést.
A koncert sikere persze nem kizárólag a megváltozott felfogásnak köszönhető, hanem a kórusvezető, Szuhai Mónika, és a kórustagok vitathatatlan lelkesedésének, az elmúlt évek kitartó munkájának, a szeretettel és nagy gondossággal összeválogatott daloknak, és nem kevéssé Lukács András szellemes visszaemlékezésének a kórus megalakulásáról, a kezdeti nehézségekről, és a töretlen lelkesedésről. Aki a kórust nem most hallotta először, jól látja a vitathatatlan fejlődést, amelynek hátterében nagyon sok áldozatos munka rejlik, hiszen a heti próbák és különböző fellépések a tagoktól az amúgy is kevés szabadidejüket követelik.
Akárcsak tavaly, az idén is a balatonboglári Seven House Gospel Choir & Band volt a születésnaposok vendégkórusa. Ennek a két évvel ezelőtt kezdődött kapcsolatnak egy újabb, szép „koncertállomását” élvezhettük Budavárban.
Az előadott dalok hol lírai, hol pedig vidám, felszabadult hangon szólaltatták meg Istenbe vetett bizalmunkat, mérhetetlen és töretlen szeretetéért való hálánkat, és erős hitünket. A koncertnek azonban más tanulsága is volt. Ha arra gondolunk, hogy Horatio Spafford, az egyik dal szerzője, tragikus sorsa ellenére sem fordult el Istentől, vagy arra, hogy a néger rabszolgák nehéz életük és számos megpróbáltatásuk ellenére is ragyogó arccal, az ég felé emelt karokkal, és sokszor az örömtől könnyes szemekkel tettek bizonyságot töretlen hitükről, hálájukról; nekünk is el kell gondolkoznunk, hogy képesek vagyunk-e ugyanerre, amikor úgy érezzük, hogy csak a mi életünk nehéz, és értetlenkedve, sőt felháborodva és Istennel perlekedve állunk a megpróbáltatások előtt.
Az összegyűlt hívők melegszívű fogadtatásban részesítették a két kórust, ütemes tapssal és lábdobbantással kísérték az előadást, néha együtt énekeltek az előadókkal, együtt dicsőítették az Istent, és adtak hálát végtelen jóságáért.
Köszönjük ezt a szívet melengető, lélekemelő előadást, köszönjük az eddigi fáradtságos munkát, és kívánunk még sok-sok ilyen előadást, ahol együtt magasztalhatjuk az Istent.
Holtzman Krisztina