Január 08-án utoljára hallható templomunk orgonája.
Utolsó szolgálata, egy nappal az elbontása előtt egy igen gazdag időszakot zár le, amit a hangszerhez, gyülekezetünk tradicionálisan kiemelkedő egyházzenei életéhez és Peskó Gyuri bácsihoz méltón szeretnénk celebrálni.
11-kor az istentiszteleten liturgiai keretek közt Kodály túlzottan ritkán előadott, csodálatos Csendes Miséje csendül fel orgonán, 18 órakor pedig egykori növendéktársammal, Kovács Robi brilliáns orgonaművész barátommal végső búcsút veszünk a hangszertől egy megszokottan színes koncertműsorral és a Gyülekezet egykori, valamint jelenlegi lelkészeinek kedves kísérőszavaival.
Kicsit fáj a szívünk, de izgatottan várjuk tavasz végén a már épülő új hangszerünket, miközben paralell a Peskó-orgona reményeink szerint felújítva újra felállításra kerül az Angyalfoldi Evangélikus Templomban.
Mindenkit sok szeretettel várunk, a gyülekezetet, kollégákat, akik örömmel játszottak rajta és minden zeneszeretőt, akik a hangjáért szerették a Budavári Peskó-orgonát.
Bán István
Kovács Róbert előadásában:
L. C. Daquin: Noël X
J. S. Bach: In dir ist Freude BWV 615
Liszt F.: prelúdium és fúga a B-A-C-H témára
Virágh A. G.: Adeste fideles (ősbemutató)
Bán István előadásában:
V. Lübeck: Praeludium d-moll
J. S. Bach: O Mensch, bewein deine Sünde gross BWV 622
L. Vierne: Prelude d-moll (Symph. No.1) op.14/1
Peskó Z.: Chiaconne