„... and more” és még több, olvasható a reklámokban. Kirándulás és még több: a reformáció forrásvidékeit keresve jutottunk el idén a Felvidék kulcsos, királyi városaiba, Kassára, Eperjesre, Lőcsére és Késmárkra. A kincses városok gazdag látnivalóiból most az evangélikusok emlékeit látogattuk meg. Ami külön szervezést igényelt, hiszen az evangélikus templomok általában zárva vannak, nem könnyen látogathatók. Előre kellett a lelkészeknél bejelentkezni. Végül aztán mind a négy város evangélikus templomaiba bejutottunk. Találkoztunk evangélikus elődeink életének, küzdelmeinek helyszíneivel, emlékeivel. De személyes találkozások is voltak, lelkészekkel, gyülekezeti tagokkal.
Voltak közöttünk, akik családi kötődést is kerestek: id.Bencze Imre lelkész évekig járt Kassára a magyarnyelvű szolgálatot végezni, Imre lelkészünket ezért régi ismerősként, szeretettel fogadta Péter Zsuzsa, a maroknyira fogyott kassai magyar evangélikus lelkes és szimpatikus képviselője. Most úgy folyik a magyar istentisztelet, hogy Zsuzsa a szlovák lelkész szavait fordítja. Hűsége a kevésen mindannyiunkat elgondolkoztatott: nem könnyű magyarnak maradni Kassán, evangélikusként – sem.
Ján Bakalar eperjesi lelkész szombat este az evangélikus templomban zajló két esküvő közötti félórás szünetben fogadott nagyon kedves szavakkal. A híres eperjesi evangélikus kollégium előcsarnokát és dísztermét is megnézhettük, találkozva Kossuth Lajosnak az eperjesi joghallgatók által állított táblájával. Az eperjesi vértörvényszék mártírjainak emlékművénél is megállhattunk, aminek régi magyar szövege felújítva, jól olvasható: „Istent s hazát szeretni, tőlünk tanuljatok” – olvastuk kései utódokként, okulásul.
Lőcsén a kollégiumi szállás elfoglalása után a főtér elegáns szállodájában közösen vacsoráztunk: olyan helyen, amely a város egyik legszebb, reneszánsz loggiás udvarral rendelkező polgárháza. Találkozhattunk, beszélhettünk dr.Astrid Kostelníková-Zwillingová-val (Zwilling Astriddal), aki mesélt nem könnyű életéről, 89 után a régi lőcsei kultúrát gondozó, élesztő, ápoló tevékenységéről, a hajdani lőcsei magyar hölgyekről, akiknek köszönhetően nem felejtette el a magyar nyelvet. Másnap, vasárnap, Astrid vezetésével Lőcse főterén sétáltunk, a Breuer-nyomdát néztük meg, ahol a Tranosciust adták ki, bejutottunk a Szent Jakab-templomba, megcsodálva Lőcsei Pál mester világhírű oltárát, de emlékezve a templom 130 éves (1544-1674) evangélikus korszakára is. A lőcsei evangélikus templomban, híres könyvtári és levéltári gyűjtemény helyszínén is járhattunk.
Végül Késmárkon az idén 300 éves (1717-2017) késmárki evangélikus fatemplomba is bejutottunk, az igaz, hogy ehhez már „külön protekció” kellett. Lelkészünk által elkészített énekekekből énekelhettünk az evangélikus jelképes egyháztörténeti színhelyén, hálát adva az evangélikusok fennmaradásáért. Az új késmárki templomban a Thököly-mauzóleumnál a magyar himnuszt énekeltük el, hiszen Thököly Imre evangélikus fejedelem hősi kurucainak köszönhető, hogy a gyászévtized után a soproni országgyűlés 1681-ben engedélyezte a protestáns vallásgyakorlatot, még ha az artikuláris helyekre korlátozottan is.
Az evangélikus líceum legendás hírű tanintézmény volt, német, magyar, szlovák ifjak szívhatták magukba a tudományt, amire számos emléktábla emlékeztet. Scholtz Frigyes tanár tábláját láttuk, aki a cipszer himnusz szerzője, Hunfalvy Pálét, Bredeczky Sámuelét. Meglátogattuk Grósz Alfréd késmárki tanár emlékművét, amelyen három nyelven, magyarul, németül és szlovákul emléktábla őrzi a szepesi humanista és híres tátrai hegymászó emlékét. Halálakor, 1973-ban mondták, hogy elhunyt az utolsó cipszer. A késmárki történeti temetőben pedig a Rákóczi-szabadságharc végén, a császáriak által kivégzett késmárki vértanúk emlékhelyénél állhatunk meg. Kray Jakab városbíró, Lányi Márton és Topperczer Sebestyén tanácsurak Rákóczi magyar szabadságharca melletti kiállásuk miatt áldozták életüket: a késmárkiak, evangélikusok egyaránt kegyelettel őrzik emléküket – híven a kuruc és függetlenségi hagyományaira büszke városhoz.
Úton hazaféle a szepesi-gömöri hegyeken, a napsütéses ősz színei ringattak el bennünket, és elgondolkozhattunk élményeinken, amelyeket ezekben a történelemben, emlékekben gazdag felvidéki városokban szereztünk.