Megérkezett Pécsről a Budavári Gyülekezet új orgonája March 29, 2017 Bence Imre Idén január 9-én kezdődött meg a Budavári Evangélikus Templom előkészítése az új barokk orgona fogadására. A régi orona bontása, a felső karzat elbontása, a templom belső festése és részleges falszigetelése nem egészen három hónap alatt készült el. Így tiszta, szépen felújított templom várta az új orgonát. 2017. március 29-én Pécsről a Pécsi Orgona Manufaktúra(POM) szakembereinek kiséretében megérkezett az első szállítmány a várba. A gyülekzetünk több tagja fogadta az érkező orgonát Hálásak vagyunk minden segítségért. A kamionról a POMszakemberei segítségével hamar a templomtérbe kerültek az alkatrészek, faelemek. Fiatalok és idősek, férfiak és asszonyok egyaránt kivették a részülket a pakolásban, hurcolkodásban. De azoknak is örültünk, akik "csak" a templom iránti szerett vonzott oda, hogy lássa az új orgona érkezését. A templomtérben van az összes ideszállított alkatrész! A templomtér ilyen lett két és fél óra alatt. De a legizgalmasabb feladat a három hat méternél hozsszabb síp (becsomagolva, ládában több mint 300 kg) a karzatra való feljuttatása volt! Este 9.00 óra után az is megtörtént! Az alábbi képen jobb oldalt áll az aláda, amely a sípokat tartalmazza Isten áldja meg a segítőket, és az építés további folymatát.