Kedves Testvérek!
Templomunk, kápolnánk kényszerűen zárva van, de gyülekezeti alkalmaink, istentiszteleteink nem maradnak el, lelkészeink a legkülönfélébb eszközökkel – a gyülekezeti honlaptól (budavar.lutheran.hu) a gyülekezet YouTube csatornáján és Facebook oldalán keresztül a kerékpárig – juttatják el otthonainkba az istentiszteleti anyagokat, gyülekezeti énekeket, imádságos lapokat, egyéni és közösségi lelkipásztori alkalmakat tartanak a lehetséges keretek között. Ők most is gondoskodnak rólunk, a gyülekezetről, ahogy a most vasárnapi igében is hallottuk, jó pásztorként a nyájról. A közös imádság összeköt bennünket, ahogy a közös felelősség is gyülekezetünkért, egymásért. Hálát adunk Istennek, aki gondoskodó szeretetével fenntartja egyházát és szeretettel mondunk köszönetet azoknak a testvéreknek, akik eddig is hozzájárultak ahhoz, hogy gyülekezetünk zavartalan működését biztosítani tudjuk.
A gyülekezet 2019-es gazdálkodási adataiból látható, hogy a gyülekezet névsorában szereplő mintegy 3000 tagból 467 fő járul hozzá a gyülekezet anyagi fenntartásához. Hálásak vagyunk azért, hogy a gyülekezet egyházfenntartó tagjainak száma évről évre nő, és egyre nagyobb mértékben vállalnak anyagi felelősséget a gyülekezet iránt. Ennek köszönhetően 2019-ben már a gyülekezeti tagoktól érkező rendszeres adományok (egyházfenntartói járulék, perselypénz) a gyülekezet kiadásainak (47,3 millió Ft) valamivel több, mint egyharmadát (36,6%) fedezték, a nem rendszeres adományok (általános- és céladományok) pedig a költségek további egyharmadát (30,3%) fedezték. A gyülekezet rendszeres támogatására (egyházfenntartói járulék, perselypénz formájában) a gyülekezet fenntartó tagjai átlagosan 3000 Ft-ot fordítanak havonta.
Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy gyülekezetünk anyagi egyensúlyát jelentős külső források tudták csak biztosítani, amelyek közé a gyülekezet ingatlanok hasznosításából (bérbeadás, járadék) származó bevételek, a külső támogatások, illetve pályázatok tartoznak. Különösen rámutat erre a kitettségre az a tény, hogy a rendszeres adományok a folyamatos működési költségek (bérköltségek, adók, járulékok, rezsi, istentiszteleti- és hitéleti kiadások) mindössze 42%-át fedezik. Lényeges tudnunk, hogy lelkészeink illetményét mindenképpen a gyülekezet kell, hogy biztosítsa, az egyházfenntartói járulék, a perselypénzek és az adományok hármas forrásából. Ezek a működési költségek akkor is felmerülnek, ha nincsen különösebb felújítás, illetve jelentős részük a jelenlegi járványügyi helyzetben is megmarad anyagi kötelezettségként. További jellemzője ezeknek a költségeknek, hogy fedezetként korlátozottan lehet külső forrásokat (többnyire felújításokra fordítható pályázatokat, támogatásokat), illetve bizonyos belső forrásokat (céladományokat) felhasználni.
A 2020-as gyülekezeti költségvetés a nehezebben elérhető támogatások miatt eleve a külső források, önkormányzati pályázatok apadásával kalkulált, amelyet a jelenlegi járványügyi helyzet még tovább erősíthet. Kiadási oldalról pedig már látszik, hogy a kápolna padlózatának felújítása a szakértői felmérések alapján kért kivitelezői árajánlatok tükrében a korábban tervezettnél jóval magasabb összeget fog felemészteni a gyülekezet tartalékaiból. A világi és egyházi törvényi kötelezettségeknek való megfelelés pedig a bérjárulékok jelentős emelkedését fogja eredményezni idén.
Mindezek mellett a gyülekezet gazdasági vezetésében fontos célkitűzésként jelenik meg, hogy gyülekezetünk anyagi önfenntartását tovább erősítsük, miközben az eddigi gyakorlatunkat folytatva gyülekezetként együtt is felelősséget vállalunk nálunk jóval nehezebb anyagi helyzetben lévő gyülekezetek, szervezetek és személyek iránt, többek között azzal, hogy évente felajánljuk a nagy adományok 10%-át egy rászoruló evangélikus gyülekezet számára, vagy nehéz anyagi körülmények között élő teológus hallgatókat segítünk.
A gyülekezet önfenntartásának erősítésében, illetve a gyülekezetként előttünk álló növekvő kiadások szempontjából fontos lépést tehetnénk, ha a korábban részletezett rendszeres adományok a folyamatos működési költségek több, mint felét fedeznék. Ennek eléréséhez egyrészt fontos, hogy növekedjen a gyülekezet egyházfenntartó tagjainak száma, másrészt a gyülekezet jelenlegi egyházfenntartóiként egyen-egyenként úgy tudunk hozzájárulni, ha az eddig fizetett egyházfenntartói járulék, illetve perselypénz összegének egynegyedével többet fordítunk gyülekezetünk fenntartására a továbbiakban.
Szeretettel kérjük a testvéreket, hogy ezekben a hetekben - amikor nem látogathatjuk templomunkat, gyülekezeti alkalmainkat - se feledkezzünk meg az offertóriumról és az egyházfenntartói járulékról, és őszinte lélekkel mérlegeljük, hogy van-e lehetőségünk a jelenlegi nehéz helyzetben még erősebben támogatni gyülekezetünket. Ehhez első sorban a banki átutalást javasoljuk, de adományaikat befizethetik sárga csekken is.
Budavári Evangélikus Gyülekezet bankszámlaszáma: 11702036-22377827-00000000
Az SZJA bevallás határidő közeledtével szeretettel hívjuk fel az adózó testvérek figyelmét, hogy az egyházi 1% felajánlása mellett adónk másik 1%-ával támogathatjuk gyülekezetünk alapítványát:
Magyarországi Evangélikus Egyház, technikai szám: 0035
Budavári Evangélikus Gyülekezet Alapítvány, adószáma: 18007545-1-41.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodája egy könnyen kezelhető digitális megoldást is kidolgozott. A www.perselypenz.hu internetes oldalon keresztül segíthetünk annak a gyülekezetnek, amelyet az átutaláskor megjelölünk.
Azoknak a testvéreknek, akik nem internet használók és a banki átutalás sem megoldható, szeretettel ajánljuk, ahogy Fabiny Tamás elnök-püspökünk húsvét vasárnapi igehirdetésekor a szívünkre helyezte: „Bármily furcsa, de még perselyt is lehet betenni, talán egy befőttesüvegbe, és ott tartani addig, amíg aztán el lehet hozni a gyülekezetbe: igen ez az offertórium, amit arra a célra szánunk, hogy a gyülekezet működőképessége a válság idején és azt követően is megmaradjon.”
Köszönjük, hogy Isten és az egyházunk iránti szeretetüket és hálájukat, gyülekezetünknek szánt támogatásukkal is kifejezik.
Isten áldása legyen az adakozókon és az adományokon!
Erős vár a mi Istenünk!
Heinczinger Orsolya Balicza Gábor
felügyelő presbiter, gazdasági munkacsoport vezetője