1Kor 9,24-27: Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.
Ünneplő Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Odaképzelhetjük magunkat egy sportklub öltözőjébe. Az első játékrész már véget ért, és mi izzadtan és egy kicsit elgyötörten ülünk a kispadon, kortyolgatjuk a frissítőt, és egyszer csak belép az edző: Minden szem rá szegeződik. Rátekintünk, mert szava, mondanivalója van.
Így tekintünk most Pálra, és mint a sportolók, várjuk a továbbiakhoz a segítséget. Mert ezen a vasárnapon egy új játékrész kezdődik. Véget ért a vízkereszti idő, és az egyház küzdő népe már előretekint böjt és húsvét felé. De nem tehetjük meg, hogy ebben a játékrészek közötti állapotban – amikor már nincs vízkereszt és még nincs böjt - ne figyeljünk az igére, amelyen keresztül az edző akar útmutatást adni a következőkre nézve.
1. Küzdelemre hív az élet! Hadd kövessünk benne Téged!
A jól ismert ének szavai rámutatnak arra a valóságra, hogy az élet egy nagy küzdelem. Ezt mi jól tudjuk. Szüntelen küzdésben vagyunk. Másokkal, a körülményeinkkel szemben és önmagunkkal. Eszünkbe juthat egy küzdő ember éneke, ahogy azt az LGT megfogalmazta: „Nem adom fel, míg egy darabban látsz. Nem adom fel, míg életben találsz!” De talán kedvesen tudják, hogy a verseny, és a küzdelem szavát mi Pál apostol nyelvén, görögül is tudjuk: agónia. Persze, ha az idegen szavak szótárában rákeresünk erre szóra, akkor a haláltusa, halálküzdelem kifejezéseket találjuk jelentéseként. Lehet, hogy furcsálljuk, de ha végig gondoljuk, látjuk, hogy a küzdelem sosem játék, amely mellől fel lehet állni, hanem élet-halál harc. Még akkor is, ha nem halunk bele, sőt akkor a leginkább, amikor azt gondoljuk, hogy ártatlan játékocska csupán… Azt is mondhatnám, hogy nem haláltusa, hanem örök-élet tusa ez.
De az edzőnk azt, mondja, hogy ne úgy álljunk a küzdelmeinkhez, hogy vesztesek is lehetünk, hanem legyen ott a lelkünkben annak a vágya, hogy a hervadhatatlan koszorút elnyerjük.
Nyerni jöttünk! Győzni akarunk! Az első hely az álmom! - Ugye jó ismerjük ezeket a mondatokat a sportolókkal készített verseny előtti interjúkból. Aztán minden ígéret, és elhatározás szertefoszlik, mert a győzelemből nem lesz semmi, csak második vagy harmadik hely, vagy kínos váratlan vereség. És jön a magyarázkodás.
Keresztyén életünkben is gyakran vagyunk így. Neki lendülünk nagy irammal. Futunk és küzdünk, aztán csak elfogy a levegőnk, lihegni kezdünk és a lábunk is roskadozni kezd. (Épp a napokban néztem végig azoknak a névsorát, akik felnőttként keresztelkedtek és konfirmáltak a rendszerváltás környékén. Alig voltak, akik ma aktívak lennének a gyülekezetben! De sok esetben magamra is ismerhetek: eltervezek valamit, s aztán nincs már elég erő azt megvalósítani!) De ne felejtsük el, hogy itt nem apró siker-élményecskékről van szó, részsikerekről és múló, megdönthető rekordokról, hanem igaz élettusáról.
Pedig úgy kellene futni, hogy ne dőljünk ki, hogy az erőnk ne fogyjon el, mert aki mindvégig kitart – mondja az írás - az üdvözül.
2. Lankadni nincs idő életnek útján, Vészben is járni és vállalni kell.
Egy másik énekünk soraival akarok arra rávilágítani, amit az edző hangsúlyossá tesz. Az előbbi és a most is idézett énekünk arról vall, hogy az irgalmas Jézusuk velünk tart, és vezet. Ez azt jelenti, hogy a küzdelem nem egyszerűen arról szól, hogy bejutok-e a mennybe, vagy sem! Mert általa bejutok! Hanem arról, hogy azt az evangéliumot, amely az életemet megváltoztatta, amelyet rám bízott, azt méltóképpen tudom-e képviselni a környezetemben. Pál arról beszél, hogy előtte nem bizonytalan a cél! Ez azt is jelenti, hogy a győzelem biztos tudatában versenyez. De így is mondhatnám, már győztesként versenyez. Fura a kép. (A Csinibaba című film zenekara azért nem megy be a Ki-mit-tud versenyre, mert meglátják a verseny előtt, hogy nekik nem készült egyenruha VIT-re) No, nem ilyen előre lebundázott meccsről, versenyről van szó. Hanem arról, hogy ha a keresztyén ember, tudja, hogy Jézus által megváltatott, és kegyelemből van az üdvössége, akkor nem élhet úgy, hogy minden mindegy. Mert küldetése van! Az élete teheti a célt mások számára is vonzóvá. Az élete teheti a kegyelem ajándékát, mások számára is elfogadhatóvá! Az, aki feladja, az aki léhán veszi a megváltottságot, az aki nem mutatja meg, hogy a hervadhatatlan koszorúval akkora ajándékot nyert, hogy azért hoz - hálából – erőfeszítéseket, az méltatlan lesz az evangéliumhoz. Aki nem életével hitelesíti az evangélium üzenetét, az a levegőbe csapkod. Ne úgy éljünk, mint akik az erejüket értelmetlen és haszontalan levegő bokszolásra használják fel.
3. Építsd a jóban lelkünket, Szolgálatra készíts minket!
Pál apostol edzői szavait végül hadd foglaljam össze egy imádsággal. Ez is egy ének idézet. Mert ahhoz, hogy a küzdelemre és a szolgálatra alkalmassá legyünk, és így legyünk az evangélium hordozói – só és világosság – ahhoz kevés a mi erőnk. Ahhoz a kegyelemre van szükség! (Erről szól az evangéliumi ige is!) Sokan arra gondolnak, hogy Pál az aszkézisről beszél, az önmaga megsanyargatását említve. Valóban. De egészen másképp, mint a keleti jógik és fakírok aszkézise. Mert az önmagunk megsanyargatása nem fizikai kínzás, hanem a gonosznak való ellenállás. Bonhoeffer beszél arról a Követés című könyvében, hogy a tanítványok szenvedése az óember megöldökléséből áll. Ez is megsanyargatás. De ehhez kevés a mi erőnk! A keresztyén aszkézis valójában mindig abból áll, hogy a szolgálatra alkalmassá teszem a testemet, tehát, hogy ne az énem uralkodjon rajtam, hogy hanem Krisztus lakjon a szeretet által a szívemben.
Most lassan véget ér a „szünet” és indulunk a küzdőtérre. A mi stadionunk, versenypályánk a család, a munkahely, azok a terek, ahol a szabadidőnket eltöltjük. S ez a pár edzői szó lehet erőforrásunk, hogy a következő játékrészben jól fussunk, küzdjünk, nem feledve, hogy a Krisztusért nyert hervadhatatlan koszorú vár ránk!
Ámen