1Móz 2,4b-15. Amikor az ÚRisten a földet és az eget megalkotta, még semmiféle mezei fű nem volt a földön, és semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert az ÚRisten még nem bocsátott esőt a földre. Ember sem volt, aki a földet megművelje. Akkor forrás fakadt a földből, és mindenütt megöntözte a termőföld felszínét. Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény.
Ültetett az ÚRisten egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Sarjasztott az ÚRisten a földből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját.
Édenből pedig fakadt egy folyó, hogy a kertet öntözze; onnan aztán szétágazott, és négy ágra szakadt.
Fogta tehát az ÚRisten az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.
Keresztyén Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Régen hatott már rám olyan mélyen egy ének, mint azon a nyár estén, amikor az autó rádióján keresztül először halottam ezeket a sorokat:
„Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!
Hazaérkezésem után egyből keresgélni kezdtem az interneten, megtudtam, hogy Márti dala a címe, és nem csak felvételt találtam róla, hanem a keletkezésének történetét is megismertem. Pásztor Anna, a szöveg írója egy fiatal rajongójuk halála kapcsán azokra a fiatal felnőttekre gondolt, akik a munka, a pénzszerzés őrületében és a hitelek rabságában élik az életüket.
Kezdjetek el élni…
Mert hát sokkal több a világ, és sokkal többre hivatott az ember. Nem szürkeségre, nem fáradságra, nem közönyre teremtetett az ember. A teremtés történetnek ez a leírása is erről vall. Isten alkot, teremt, teret és környezetet teremt az embernek, ahová a föld porából vétetett embert elhelyezi. S mintha Isten maga énekelné bele a világba: Kezdjetek-el élni...
Amikor még nem volt semmiféle mezei növény, forrást fakasztott, és vizet bocsátott a földre, hogy viruljon, aminek virulnia kell, s adjon enyhet, aminek árnyat kell nyújtani. És – természetesen – hozzon termést, ami az életet táplálhatja majd. S miután a életfeltételek adottak voltak, és nem az élettelen kövek és a fullasztó homokpor jelentett volna színteret, hanem sokkal kellemesebb közeg várta az érkezőt, bele helyezte az embert.
Nagyon kedves számomra ez a leírás. Még akkor is, ha tudom, hogy valójában nem egy tudományos mű, hanem csupán egy mítosz, a teremtésről szóló ősi hitvallás áll most előttünk. De figyeljük csak meg ezt a gondoskodást. Az a kép jutott eszembe, amikor a szülők, akik az első gyermeküket várják, a várokozás heteiben berendezik a baba szobáját. Mindenre alaposan gondolva válogatják ki azt, hogy milyen körülmények közé, milyen bútorok közé, milyen otthonos otthonba vigyék haza gyermeküket. Ez a gondosság itt felfedezhető. Isten az első embert nem az életre alkalmatlan semmibe dobta, hogy magának teremtse meg az életfeltételeit. Bár őt magát is a föld porából vette, de mégis többé tette.
S ha lázadunk is e gondolat ellen, hogy a föld porából vétettünk, csupán azt kell végiggondolni, hogy a hamvasztás esetén olyan ásványi anyagokká lesz a test, amely a természetben mindenhol megtalálható.
Kezdjetek el élni…
De most csodálkozzunk rá az élet titkára. A föld pora és az emberi test anyagai nem különböznek egymástól. S az ember már van olyan ügyes, hogy maga gyártson embert, legalábbis formájú robotot. 2010–ben teszteltek japán tudósok egy olyan robotot, amelyet egy fiatal hölgyről mintáztak, műhaja volt, és divatosan felöltöztették az élethű másolatot, akinek számítógépes vezérléssel még az arckifejezéseit is irányítani tudták. És mégis van valami, ami az ember által teremtett műembert megkülönbözteti az igazitól: Egy kollégám ezt így fejezte ki: Egy leheletnyi különbség! Leheletnyi különbség. Mivel a lehelet emberi szemmel alig, vagy nem is érzékelhető, ezért a leheletnyi különbségek meglátásához is különös figyelem szükségeltetik.
A föld porából alkotott korpusz is élettelenül feküdne, ha az Isten nem lehelte volna bele az élet leheletét, amely által az ember élő lélekké lett. Nem egyszerűen élőlény lett, mint ahogy magyar fordítás visszaadja, hanem élő lélek. Mivel magában hordja az Isten által belelehelt életet.
Kezdjetek el éni...
De vajon tudunk-e, merünk-e élni ezzel a többletünkkel? De inkább így kérdezem: Merünk-e élni valóban úgy, hogy Isten rólunk a végtelen szeretetével megálmodta? Nem leszünk-e a XXI. század túlfejlesztett technikája és kizsákmányoló konzumtársadalma miatt mi magunk is robotokká, gépiesen cselekvőkké, felettesektől jövő, vagy divat diktálta parancsok gépies végrehajtói? Mint akik vannak, de nem élnek! Mint akik, bár megkapták az élet lehetőségét, de mégsem ismerik az élet ajándékát! Mint akiknek drága gyermekszobát varázsoltak a szüleik, mert mindent meg akartak adni. Csak éppen mindenből az a leheletnyi többlet hiányzott: az élet Istene!
Kezdjetek el élni….
S miközben az életünk abban a veszélyben van, hogy ezt a leheletet elveszítjük, kezd a föld újra pusztává, terméketlenné és élhetetlenné lenni, s már egyáltalán nem olyan mint az Éden.
Egy nagyszerű szójáték – nem az én ötletem ez! – fejezi ki leginkább azt a vákuumot, amelyben élünk: A szójáték maga így hangzott: a mai embernek indentitás válsága van, vagy inkább „édentitás” válsága! S milyen igaz: Az identitás válság azt jelenti, hogy önmagunkat nem tudjuk elhelyezni ebben a világban. De ennél nagyobb baj: Istent nem tudjuk elhelyezni az életünkben. És Isten nélkül, Éden-kert nélkül bizony nagyon kifacsart az élet.
Kezdjetek el élni...
De ahogy olvassuk azt, hogy az Isten az első ember érkezéséhez milyen gondos szeretettel készítette elő a terepet, eszünkbe juthat az is, hogy miután az ember alkalmatlanná vált az édeni állapot fenntartására, nem ilyen kedvező körülmények közé, hanem éppen ellenkezőleg, a legnehezebb ridegségbe lett maga is emberré, hogy amit mi elveszítettünk, azt a leheletnyi különbséget újra megteremtse: hogy a bűnbocsánata és a békessége, a szeretete és a gondoskodó irgalma járja át a szíveket újra. Hogy igazi élet legyen bennünk, krisztusi, megváltott, újjáteremtett élet. Most már így mondom tehát, mert nem az első teremtés pillanataiban vagyunk, hanem az újjáteremtés vágyával élhetünk, hogy Krisztusban kezdjetek el élni! Ámen