Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim a Jézus Krisztusban!
Éjfél tájban vagyunk. A rejtélyek, a kísértések ideje. A mesékben, a misztikus történetekben ilyenkor dőlnek el a dolgok. De a mindennapjainkban is fontosak az ilyen fordulópontok. Milyen feszült várakozással lessük, hogy az óra mutatója éjfélkor átforduljon az új évbe. Pedig az óra mutatója csak rója egykedvűen a köreit. A mi fejünkben van ennek különös jelentősége. S azt is tudjuk, hogy Istennél az idő egészen mást jelent. Mi vagyunk az idő foglyai, Isten az idő Ura, s fölötte áll.
Éjfél van. Az őr alszik. Alszik, pedig ébernek kellene lennie, hiszen ez a neve is: őr. Azonban Pálékat vastag börtönfalak, erős rácsok, láncok és kaloda őrizte. A rabok ébren vannak. Ők alhattak volna. Sőt talán jobb is lett volna, ha alszanak, addig se gondolnak a szenvedésre. Eszembe jutott Radnóti Miklós Hetedik echlóga c. verse: a fogságból ír a kedvesnek, leírja szenvedéseit, majd felsóhajt: „jöjjön az álom, az enyhet adó!” Pálék nem a szökés tervét szövögetik, nem a nehezen érkező álom után sóvárognak, énekelnek.
318. 1. Jer, örvendjünk, keresztyének, Jer, énekeljünk vígan! Gyülekezzünk, ifjak, vének, Az Úr szent hajlékiban, Ki atyai szeretetből Megváltott veszedelmekből - Dicsérjük háladással!
2. Az ördögnek foglya voltam, Halálban elveszetten, Így kínozott minduntalan A bűn, melyben születtem; És mind mélyebbre süllyedtem, Jó nem volt az életemben, A bűn vont hatalmába.
S akkor, éjfél tájban – Isten ennyire lehajol az emberhez, még ezt is megengedi magának, hogy ebben az ember számára fontos misztikus órában – belép a filippi börtönbe. Az éneket nem hallotta meg a börtön őr. Arra nyugodtan alukált. Talán már hallotta néhányszor, unta, andalító volt a számára. S mi Isten halk szavát meghalljuk-e, vagy unjuk már, altató, andalító a mi számunkra is? Hadd mondja! S akkor Isten megrázza a börtönt. Na, erre a rázkódásra már fel kellett ébredni.
Kedves Testvérem, az elmúlt két hónapban én, de bizonyára mindnyájan rengeteget beszélgettünk, gondolkoztunk a most minket körülvevő helyzetről. Én már igyekszem korlátozni magam e témában – nem könnyű. De van az a mondás, hogy amit megeszel azzá válsz. Ez szellemi értelemben is igaz. Az amivel foglalkozunk, amiről gondolkozunk vagy beszélünk, hatással van ránk, formál bennünket. Ezért ki kell lépni ebből a témakörből néha, hogy a lelkünk felüdüljön, s ne húzzon le tejesen bennünket. Azonban most mégis elkerülhetetlen számomra az a képzettársítás, hogy Isten megrázta a mi börtönünket is. S fel kell ébrednünk. Felébredni abból az álomból, hogy mi vagyunk a világ urai. Hiába voltak erős börtön falak, vastag rácsok, láncok, kaloda – minden leomlott. Hiába gondoljuk, hogy felépítettünk egy kényelmes, biztonságos világot, amibe ide-oda járkálunk kedvünkre, s jól eltájékozódunk. Láthatjuk, hogy minden összeomlik egy pillanat alatt. Rázzon meg és rázzon fel bennünket, hogy másként kell élni. Nemcsak a klíma védelem tekintetében, nemcsak a saját életvitelünk átgondolása tekintetében, hanem a lelkünk rendbetétele tekintetében. Testvérem, állj ki a csillagos ég alá, nézz föl és éld át, hogy milyen parányi vagy ebben a mindenségben. De éld át, hogy te ennek a mindenségnek a része vagy, s a mindenség Urának gondja van rád. Gondja van rád, mint ahogy arra csillagra, amit te parányinak látsz, amely csillagról te nem is látszol. De Isten lát, szeret.
3. A jó cselekedet, erény Nem segített énrajtam, Nem enyhített lelkem sebén, A jót bárhogy akartam. A kétségek terhe alatt Nékem csak a halál maradt És a pokol borzalma.
4. De végre nagy gyötrelmemet Az örök Úr megszánta, Irgalmára emlékezett: Szívét felém kitárta. Jó Atyaként fordult hozzám, Egyszülöttét feláldozván, Ki néki legdrágább volt.
Ez a börtön őr – nyilván nem saját nagyszerűsége miatt -rögtön tudta mit kell tennie. Tudta kivel áll szembe, nem kérdezte, hogy mi volt ez, miért nem szöktek el a foglyok. Mert emlékezhetett az énekekre, s világos lett előtte minden. Emlékezz te is testvérem. Emlékezz mindarra, amit már eddig Istentől kaptál, arra sok ajándékra, a létedre. Emlékezz a hitre, amire mindig de most különösen nagy szükségünk van. Ami oly sokszor pislákoló, de Jézus nem oltja ki hanem felszítja, felizzítja.
5. És ő engedelmeskedett: Eljött a földre értem, Szép, tiszta szűztől született - Ember lett és testvérem. Nagy hatalmát elrejtette, Én földi formám fölvette, Hogy a Gonoszt legyőzze.
S maga mellé vette a börtönőr Pálékat. Merész tettet hajtott végre, mert a fejével játszott, a rómaiak haragját vonhatta volna magára. De ő a házába vitte őket, kimosta sebeiket. Azokat a sebeket, amelyeket ő okozott, hiszen parancsba kapta, hogy erős őrizettel őrizze őket, ezért rakatott rájuk kalodát. Ezért lett véres, sebes,gennyes a lábuk. S most ott térdel előttük, s mossa sebeiket. Előttünk van az a Jézusi mozdulat, amikor a tanítványai lábát mossa? Ez a börtön őr nem ismerhette ezt a történetet. Ösztönösen cselekedett, de inkább azt mondom Jézus indította, inspirálta. Amikor
lehajolsz sebeket tisztogatni, amikor kinyílik a szíved, tudd: Jézus indít, Ő inspirál. S megkeresztelkedett ő és egész háza népe. Két soron belül kétszer fordul elő, hogy ő és háza népe.
Ház nép – közösség – gyülekezet. A keresztyén- lét nem magányos farkas-lét. A keresztyén-lét közösség, testvériség. Ha tetszik nyáj vagyunk,akinek pásztora Jézus Krisztus. Szükségünk van egymásra, szükség van rád testvérem. Isten egymásra bízott minket, Ne engedjük el egymás kezét.
Keresztség és asztalközösség szerepel itt az igeszakasz végén. A keresztségünk, amire mindig emlékeznünk kell, ami által Krisztus testvérei, Isten gyermekei lettünk. Luthernek is sokszor adott erőt a keresztsége. S az asztalközösség, amire vágyódunk, amit nagyon várunk, hogy újra együtt lehessünk egymással és Urunkkal. De várjuk azt az asztalközösséget azt a menyegzőt, amit Istenünk készített el nekünk, s amire meghívott minket. Ámen
6. Úgy tégy és csak úgy taníts hát, Mint Jézus, hozzá térve. Hirdesd az Isten országát Az ő dicsőségére, És jól vigyázz, hogy emberek Meg ne rontsák nagy kincsedet - Ezt bízza rád Megváltód.