Hívás és követés - Oculi
Jézus így felelt: „Aki az eke szarvára veti kezét, és hátratekint, nem alkalmas Isten országára.“ (Lk 9,62)
Naponta tűzünk ki magunk elé különböző célokat, teszünk ilyen-olyan megfontolásból és alkalomból fogadalmakat (pl. újévkor, gyermek születésekor, betegségből felépüléskor, stb.). Dolgozunk is ezekért a kitűzött célokért, fogadalmakért ideig-óráig – mindenki saját elkötelezettségétől vagy erejétől függően. Aztán marad a kudarc, ha nem sikerül elérni a kívánt eredményt. Vagy jön az új célok, kihívások keresésének érzése.
A lényeg, hogy a hétköznapi ember a folyamatos keresések, csalódások, és a saját maga által felállított célok elérése iránti vágy bűvkörében él, szüntelenül próbálja kielégíteni a siker iránti vágyait.
Sajnos a legtöbb ember nem veszi észre, hogy ezek talmi vágyak, pillanatnyi megnyugvást eredményező felületi tapaszok, melyek nem hoznak tényleges nyugalmat, folyamatos célt és kiszámíthatóságot az életben. Ezzel szemben itt van előttünk a lehetőség, a kész megoldás, amiért csak ki kell nyújtanunk a kezünket; csak el kell fogadnunk a hívást, és fel kell vállalnunk a hit közösségét. A hit és az elkötelezettség irányt és célt ad az életünknek, de ezt sokan nem, vagy csak nagyon későn vesszük észre.
A címben szereplő ige sem előzmény nélküli: egyfajta következtetés, összefoglaló.
Jézus Jeruzsálembe megy, és útközben, találkozva emberekkel hívja őket, hogy kövessék Őt. Látható, hogy mennyi kifogás, meggondolatlan felajánlás akadályoz minket a felismerésben és a követésben. Az egyik ember gondolkodás nélkül felajánlja, hogy követi Krisztust; míg a másik az apját temetné el előbb; a harmadik pedig háza népétől szeretett volna búcsút venni, mielőtt igent mond. Jézus mindegyiket elutasította. A példákban ki-ki magára ismerhet, mert mindig lesz olyan indok – még ha látszólag fontos is –, ami alkalmat szolgáltat arra, hogy mit miért ne tegyünk meg; illetve mindig lesznek olyanok, akik mindenre igent mondanak, gondolkodás nélkül – függetlenül attól, ki és mit kér tőlük. Éppen ezek a tulajdonságok tesznek minket, embereket alkalmatlanná arra, hogy felismerjük a hit örömét és erejét. Jézus ugyanis nem azt kérte, nem azt várta el, hogy az Ő követése olyan választás legyen, aminek következtében az ember nem lehet a szeretteivel, nem búcsúzhat el halottaitól. Hanem azt kérte, hogy az Ő követése meggyőződésből fakadó, igazi választás legyen, és a benne való hit által, az Ő szeretetével forduljunk embertársainkhoz és az élethez, ahogy az Írás mondja: „A második pedig hasonlít ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.“ (Mk 12,31) Ha elfogadjuk az Ő tanítását, és követjük Őt, nem kell mást tennünk, csak átadni magunkat a hit örömének és erejének.
Ezen gondolatokat foglalja össze a címben szereplő ige azzal, hogy az eke szarvát fogó és közben hátranéző ember nem alkalmas Isten országára. Szinte magunk előtt látjuk a jelenetet, mint egy festményt vagy filmrészletet. Egyúttal gondoljuk is tovább a képet. Milyen lesz az a barázda, amelyiket a szántó-vető ember úgy húz, hogy közben hátratekint? Biztosan nem egyenes, hanem girbegurba, kacskaringós. Ezzel szemben, ha az ember előretekint, kitűz maga elé a messzeségben vagy a hegytetőn egy magas pontot, vagy csak a falu templomtornyát, akkor azt soha nem téveszti szem elől, és a barázda is nyílegyenes lesz. Így halad előre a hitben megerősödött ember is az élete szántóföldjén, és húz egyenes barázdát. Persze közben elfárad, megpihen, elcsügged, vagy nehezen halad, mert a föld göröngyöket, köveket gördít elé, de a hite soha nem hagyja el, a templom tornyát mindig látja, és ez ad neki erőt a munkához és az élethez. És ugyanez a hit tartja életben a földi élet után is.
Örüljünk tehát annak, hogy ilyen hívást kaptunk, és kövessük közös hitünket, amit az Úr adott nekünk. Így készüljünk a húsvét ünnepére közösen.
Dr. Nagy Norbert
másodfelügyelő