Sebestyén Szintia Bizonyságtétel
Megtérésem nem egyszerűen történt, sok buktató, nehézség állt előttem, nem volt sem hirtelen villámcsapás, amitől megváltozott az életem, se egy olyan ige, ami szíven ütött volna. Ez egy folyamat volt számomra. Amit fontos tudni, 1999 augusztus 23-án jöttem világra egy nem hívő családba. Isten nélkül nőttem fel, de valahogy belül mindig is éreztem biztosan hogy Isten (bár akkor még nem tudtam ki ő) élő és való. Sokszor kérleltem szüleimet menjünk el templomba, mivel hajtott a kíváncsiság, a tudat, a vágy hogy, milyen lenne találkozni Istennel, de sajnos mind hiába. Abban az időben teljesen máshogy képzeltem el ezt az egész kereszténység dolgot, mivel nem tudtam, mi fán terem ez az egész vallás. Amit fontos még tudni rólam, hogy bár még nem ismertem Istent, csak elképzeléseim voltak, hogy mi is lehet a keresztség, az Istenhez tartozás, de a lelkem mindig is tudta, hogy erre lenne szükségem. Telt múlt az idő, míg 14 éves koromban megkezdődött a nagy változás…
A változás kezdete az volt, hogy megismerkedtem életem szerelmével (Fenyvesi Dáviddal) aki, elhívott az Egyedülálló Szülők és Gyermekeik Konferenciájára a Női Misszió keretében, Révfülöpre Pintér Márta lelkésznő vezetésével. Ez volt életem első találkozása, Isten központú, hívő emberek közösségével. Amire felfigyeltem először, hogy az emberek viselkedése, teljesen más, mint az eddig tapasztaltak, a hihetetlen nagy szeretet, ami átlengte a közösséget. Ami boldogságot és egy újfajta érzést keltett bennem. Ez az érzés nem volt más, mint hogy egy hívő közösséghez akarok tartozni. Éreztem Isten szeretetét az emberekben. Éreztem azt, hogy jó itt lenni. Számomra ez volt a megtérésem kezdete. Ezek után bekerültem hála kedvesem invitálásának a Budavári Evangélikus Gyülekezet közösségébe, ahol az elején nem találtam a helyem. Ez csupán azért volt, mert teljesen más volt, mint amit eddig átéltem. Folyamatosan egyre jobban kezdtem megérteni az igehirdetéseket, egyre jobban közeledett felém Isten. Míg eljutottam arra a pontra, hogy ha nem mentem templomba vasárnap, akkor a következő hetem rosszul, rossz érzéssel telt. Egyre jobban nőt a késztetés arra, hogy Istenhez tartozzak. Hozzátartozásom pecsétjeként elhatároztam, hogy Istenhez kötöm az életem, megkeresztelkedem. Arról, hogy mit kell ehhez tennem megkérdeztem Balicza Iván lelkészurat, aki átirányított Bence Imre lelkészúrhoz, mivel ő foglalkozott a konfirmandusokkal és így jött képbe a konfirmáció is. Azt a választ kaptam, hogy a konfirmáció keretein belül megismerem a hitünk tanításait, Istent és akkor a keresztséget is megkapom együtt vele. A konfirmációs órákra való járást nagyon szerettem, mivel sokat tanultam, erősödtem a hitben és nagyon megszerettem Bence Imre lelkészurat. Egyre jobban vártam a keresztséget, majd mikor már megtanultam mi az úrvacsora (Jézus Krisztus valóságos teste és vére kenyérben és borban) egyre becsesebb lett a számomra a konfirmáció. Telt múlt az idő és elérkezett a várva várt nap, ami számomra életem legszebb napjai, pillanatai voltak és egész életemben emlékezni fogok rá és arra az érzésre mikor kimegyek, az oltárhoz fölnézek a keresztre és érzem Isten mindent felülmúló szeretetét. Azóta is minden nap próbálok Isten tetszése szerint élni, ami sok megpróbáltatással jár, mivel a gonosz mindent megtesz, hogy eltávolítson Istentől. Életemmel, cselekedeteimmel azon vagyok, hogy az Őt szolgáljam életem végéig.
Most már életem részévé vált Isten. Neki szentelem az életem. Ha az Úr úgy akarja és élek, akkor a tervem nem más a jövőre nézve, mint tanulmányaimat az Evangélikus Hittudományi Egyetemen folytatnám, hogy lelkésznőként szolgálhassak az Úr dicsőségére.
Sebestyén Szintia
Budapest
2015