Kállai Roland: Fenn a magas hegyen

Kállai Roland:

Fenn a magas hegyen

A helyszín Mátraszentistván,

Ide jött a budavári ifjúság.

Több száz méter magasan,

Csak hogy a csendet hallhassam.

Buszozva a sok hegy között,

Látva a végtelenig nyúló ködöt,

Az a kérdés futott át agyamon:

Te jó ég? Ez most itt a Balaton?

Megérkezésünk után jött a rémálom,

A vacsorát sajnálatos módon én csinálom

Lelkemen túl nagy volt a súly,

Első vágás: volt egy ujj..

Étkezés előtt kimentünk a szabadba,

S gyönyörködtünk a csillagokban

Rájuk nézve a választ kerestem,

De nem mondták meg hol az én kedvesem.

Az este hosszú volt a drága kanokkal,

Ráadásul reggel Zoli is ébresztett ifjúsági dalokkal.

Valahogy sehogy se találtam lendületem,

De legalább a csipámat törülhettem.

Szombaton az úticél a Galya-tető volt,

Olyat még a mi szemünk nem látott,

Mint amikor felértünk a kilátóba

És legeltettük szemünk a kék égboltban.

Este az urakban megjött az ihlet

Csináltak egy rögtönzött „gym”-et.

Én téglából focikaput építettem,

Tán még a meccset is megnyertem

Utolsó napunkon speciális Istentisztelet,

Mit Zoli tartott egy különleges helyen:

A szabadlevegőn hallgattuk az igét,

S hálát adtunk, hogy jó volt az ittlét.

Én csak hallgattam a csendet

Fenn a magas hegyen.

A helyszín Mátraszentistván

Ahol volt a budavári ifjúság!

Ifjúsági hétvége Mátraszentistvánon

„Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöt keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt." (Mt 13,45-46)

A fák között átragyogó, éppen lemenő nap vöröslő sugarai fogadtak minket, ahogy a busz egyre feljebb kanyargott a keskeny erdei úton. A köd is egészen másnak tűnt felülről nézve: a magasból tekintve le rá nem az a szürke, borongós jelenség volt, ami miatt olykor bosszankodni szoktunk, hanem mint egy hatalmas víztömeg ölelte körül a kiemelkedő hegycsúcsokat.

Megérkezésünk után a hétvége első megpróbáltatására sem kellett sokat várnunk: alig valamivel a szobák elfoglalása – és a mi szobánkból nyíló erkély felfedezése – után indultunk a konyhába, hogy segítsünk a vacsora előkészítésében, ami főleg a – számomra leginkább csak (rém)hírből ismert – krumplipucolást jelentette.

Végül sikerrel vettük az akadályt, és a közös étkezés előtt még lehetőség nyílt egy rövid csillagnéző sétára is. Ahogy haladtunk előre, úgy fogytak el mellőlünk a mesterséges fények, és felnézve valami igazán csodálatosnak lehettünk szemtanúi. A sötét égbolton kirajzolódott a Tejút, és megszámlálhatatlan sok ezüst fényecske ragyogott ránk. Egy olyan kép volt ez, melyet órákon át lehet nézni, mégsem unjuk meg. Talán ijesztő is lehet, ahogy rádöbbenünk kicsinységünkre, hogy mennyire aprók is vagyunk. Isten azonban mégis számontart minket, gondja van ránk, soha nem vagyunk egyedül semmilyen nehézségben, fájdalomban. Minden, ami nekünk lehetetlennek tűnik, talán egy lehetőség arra, hogy a mi Istenünk újra megmutassa csodálatos erejét. Ő, aki elhelyezte a csillagokat az égen, aki megformálta a bennünket körülvevő hegyeket, Ő az, aki cselekszik a mi életünkben!

Ezt követően, a vacsora után, megismerkedtünk „Az élet gyöngyei” elnevezésű lelki programmal, mely végigkísért bennünket az egész hétvégén. A karkötőre fűzött gyöngyök mindegyike emlékeztetőül szolgál: külön gyöngy van Istennek, de helyet kapott rajta az én, a szeretet, a csend, a nyugalom mellett az éjszaka vagy a puszta gyöngye is. Miután mindenki elkészült a maga füzérével, lassan nyugovóra tértünk.

Másnap a reggeli elcsendesedés és közös éneklés után túrára indultunk, fel a Galyatetőre. Nagyon szép, „kirándulós” időnk volt, így egészen ki tudtuk élvezni az őszi erdő lenyűgöző látványát. A lábunk alatt zörgött az avar, láttuk a fák közé kúszó ködöt. A kirándulás közben kaptunk néha egy-egy feladatot az élet gyöngyeihez kapcsolódóan: így beszélgettünk olyanokkal is, akiket addig kevésbé ismertünk, máskor pedig egy ideig csendben sétáltunk. Talán meglepő, de ezt a hallgatást egyáltalán nem éreztük nyomasztónak: nem volt baj, hogy csak mentünk a lábunk után, mert közben lehetőségünk nyílt arra, hogy még inkább megfigyelhessük a körülöttünk fekvő csodálatos tájat, az érzéseinket, gondolatainkat, hogy beszélgethessünk Istennel. A szakasz végén egy kis templomhoz érkeztünk, melynek padsoraiba ülve elénekeltünk közösen néhány ifjúsági éneket.

A Galyatetőre érve felmentünk a kilátóba, így közel ezer méter magasságból tekinthettünk le a tájra. Felülről nézhettük a ködöt, ami mint valami tenger vette körül a kilátót. Soha nem gondoltam volna, hogy ami „lent” olykor bosszantó, és szürkeségével talán rossz hangulatot is okoz, fentről ennyire gyönyörű látványt nyújthat! Visszafelé megálltunk egy napsütötte réten, és rövid elcsendesedés után megkaptuk a túra utolsó feladatát: megörökíteni akár a telefon, de még inkább a szív kamerájával azt a csodálatos teremtett világot, melyet Isten ránk, emberekre bízott, hogy műveljük és őrizzük.

A délután hátralévő részében szabadprogram volt, amit mindenki kedve szerint tölthetett el; este pedig közösen játszottunk egyet a kinti sötétben.

A nap végén ismét lecsendesítettük a lelkünket, egy rövid igeszakaszra figyelve. Ezt egy maratoni hosszúságú rabszolgás játék követte: egy egész órába telt, míg valaki az egész csapatot „megszerezte”. Így egy kicsit elhúzódott az éjszaka, de az óraátállítás besegített nekünk: kaptunk ajándékba még egy órát, amit kötetlen beszélgetésekkel, spontán szerveződő játékokkal töltöttünk.

Vasárnap délelőtt a harang hívó szavára gyülekeztünk a hétvége záróistentiszteletére. Az oltár díszítéséhez mindenki hozzájárult: még mielőtt elhelyezkedtünk volna a padokon, rövid felfedező körútra indultunk szálláshelyünk körül valamilyen szép növény vagy termés után kutatva, így mire az utolsó harangszó is elhalt, az asztalt megtelt az általunk gyűjtött színes díszekkel. Számomra különösen is nagy élmény volt, hogy szabadtéren, az őszi erdő és a hegyek látványával körülölelve tartottuk ezt az alkalmat, melyen élhettünk az úrvacsora szentségével is. Annyira felemelő és jó érzés volt részt venni ezen az istentiszteleten, hogy nehezünkre esett az indulás: a záróáldás után még ott maradtunk egy kicsit énekelni.

Ebéd után összeültünk még egy körbe, hogy közösen felelevenítsük a hétvége legjobb pillanatait, beszéljünk az együtt töltött két nappal kapcsolatos érzéseinkről, gondolatainkról, és elköszönjünk egymástól.

A ködöt nem mindig látjuk felülről. Van, amikor belekerülünk: akkor homály vesz körül minket, és kérdések sírnak bennünk. De van Fény, amely áttöri félelmeink, aggodalmaink ködét. Isten a remény fénysugarát küldi lelki sötétségeinkbe: Benne bízhatunk, Nála mindig van remény.

Schneller Hanga

Gyöngyszemek a hegyen - A Budavári ifisek hétvégéje Mátraszentistvánon

Gyülekezetünkben pár éve már október elején van a konfirmáció. Úgyhogy a frissen konfirmált fiataljaink az ünnepi istentisztelet utáni héten azonnal „szintet ugorhatnak”: máris jöhetnek az ifjúság közösségébe. Csakhogy persze van köztük egy kis korkülönbség, amit csapatépítéssel jó lenne áthidalni.  Ezért ötlöttük ki az ifjúságot felfrissítő-megújító hétvége gondolatát. Ettől azt reméltük, hogy az idősebb ifiseink és a most konfirmált fiataljaink hamar megtalálják egymással a közös hangot.

Menedékház a Mátrában

Az elhatározásunkat tervezés, majd szervezés követte.  Mivel vendégként már megtapasztalhattam a dr. Keken András Menedékház és környéke nyújtotta jó lehetőségeket, ezért ide álmodtuk meg az ifis hétvégét. Nem volt rá sok időnk, mert az ötletet csak szeptemberben kezdtük el dédelgetni. Hála Istennek viszonylag sokan elfogadták a meghívást a célzott korosztályokból.  Végül is a 40 férőhelyes menedékházat egész szépen megtöltöttük: 6 vezető és 26 ifis, összesen 32-en.

Felhők felett végig napsütésben

Az utazást három csoportban bonyolítottuk. Két különböző Volánbusz-járattal, valamint egy személyautóval, amely a gitárokat, de az élelmiszer legjavát is szállította. A menedékházban ugyanis önellátásra, főzésre is fel kellett készülnünk, ehhez képest kellett beszereznünk az alapanyagokat. Péntek délután borongós, szürke, barátságtalan időjárási körülmények között indultunk. Ami aztán a mátrai hegyeken várt, az ámulatba ejtett minket. A szerpentineken hosszasan kanyarogva, ködös úton, óvatosan és lassan haladtunk, de egy bizonyos magasság felett, „mintha elvágták volna” a ködöt, csodálatos napsütés, tiszta ég, barátságos, meleg fények köszsöntöttek ránk. A hangulatunk máris derűs és bizakodó lett. Később kiderült, hogy a ragyogó napsütéses és egyáltalán nem hideg idő egész hétvégére Istentől való áldásunk lett. 

Csillagok alatt az estében

Megérkezésünk, kicsomagolásunk után azonnal vacsorafőzés volt az első program, mert bizony éhesek lettünk! Az előkészítés során örömmel és gyorsan dolgoztunk együtt. Egyik teológus ifivezetőnk, Tomi, önkéntes szakácsként pedig fenséges paprikás krumplit főzött nekünk. Még másnap is jóllakott belőle, aki akart! Vacsi után sétáltunk egy kellemeset a mátraszentistváni csillagoktól tündöklő égbolt alatt. Tudatosan olyan utcákat választottunk, ahol lámpafény nemigen zavarta meg a milliárdnyi fénypont káprázatos látványát. Spontán éneklésekkel örültünk Istennek és teremtményeinek: a csillagoknak, és az azokat bámuló közösségünknek.

Újfajta spirituális utak az elcsendesedéshez

A hétvége lelki programját Jézus megdicsőülésének története (Mt 17,1-9) alapján négy részletre elosztva építettük föl, péntek estétől vasárnap délelőttig, az istentiszteletig. Mindenki megkapta az igeszakaszokat és a hozzá kapcsolódó önismereti jellegű kérdéseket tartalmazó lapját, amit aztán közös elcsendesedés formájában szakaszonként töltögettünk ki, majd megbeszéltünk. Ezeket az áhítatos alkalmakat teológusaink személyesen szép imái zárták le.

Spirituális újdonságként az Élet gyöngyeivel (más néven: Krisztusfüzér) való ismerkedést is programba vettük. Az eredeti instrukciók szerint összeválogatott szép gyöngyökből mindannyian elkészíthettük saját Élet-gyöngyei-karkötőnket. Feleségem, Rita volt az,  aki nagy lelkesedéssel alaposan előkészítette ezt, és bevezetett minket a gyöngyfüzér használatának jelentőségébe. Az eredetileg 18 gyöngyből álló füzéren, - amely alapvetően lelki életünket és önismereti munkánkat támogató, Istenkapcsolatunkra és életutunk fontos jelenségeire emlékezetető tárgy a csuklónkon, -  van Isten-, csend-, én-, keresztség-, pusztaság-, ráhagyatkozás-, szeretet- , titok-, éjszaka-, és feltámadás-gyöngy is. A csendgyöngyből kell a legtöbbet feltenni rá, de a szeretetből és a titokból is több van.

Érdekes volt látni, ahogy a kamaszok szépen lassan bevonódtak és tapogatózó lélekkel, de mégis bizalommal elindultak egy újfajta lelkiségi úton. Végül már nagyon is kedvükre valónak tartották a saját maguk által elkészített mutatós és üzenetet hordozó karkötőket. Innentől kezdve, csak rajtunk áll, hogy hordjuk-e, és engedjük-e, hogy emlékeztessen minket Istennel, másokkal és önmagunkkal való kapcsolatunk állapotára és lehetőségeire.

A kétféle elcsendesedési feladatot: a bibliai szakaszok mentén való gondolkodást és az élet gyöngyeinek használatát aztán össze is kötöttük a hétvége folyamán.  Mivel az egyes igeszakaszok üzenetét a gyöngyök felőli kérdéssel is „szembesítettük”. Például így: „Most, hallva és figyelve az ige üzenetét, melyik gyöngy(ök) vált(ak) hangsúlyossá számodra?” És miért éppen az(ok)? Aztán a miértekről is beszélgettünk, együtt gondolkoztunk, majd imában foglaltuk össze kéréseinket és felismeréseinket.

Túra a felhők felett

Szombaton ragyogó napsütésre ébredtünk. Mindenképpen mozogni akartunk egy nagyot, és a jó idő, a verőfény hívogatott minket a túrázásra, a tiszta hegyi levegőre. Úticélunk a Galya-tető volt. Útközben irányított feladatokat is végeztünk egy-egy szakaszon: Párba rendeződni olyasvalakivel, akit eddig talán kevéssé ismertünk, de most kikérdezgethettük egymást. Vagy, Isten teremtett világának szépségét megragadni egy-két fotóval. Volt nehezebb feladat is: befelé és/vagy kifelé figyelő néma csendben magányosan túrázni legalább 15 percet. Ez utóbbi feladat teljesítésének vége felé érkeztünk meg véletlenül (?), -inkább Isten áldásaként (!) - a galyatetői katolikus templomhoz. Szívünk ekkor csendben az Úrra figyelt, az ének segítségével is, majd bementünk a templomba és ott folytattuk a spontánul feltörő öröméneklést. Jó érzés volt látni, hogy a helynek evangélikus kötődései is vannak, Fasang Árpád és Ittzés Mihály révén, akiknek emléktáblái ránk köszöntek a templomban. E kis megálló után folytattuk túránkat és meg sem álltunk a Galya-kilátóig, amely a 955 méter magasságban lévő, régi nevén Péter hegyese csúcson van, de innen még vagy 30 méter magasan nyúlik a fák fölé.  Innen csodaszép körpanoráma nyílt számunkra: a Kékes-tetőre, a környező kisebb hegycsúcsokra, és a távolabbi tájakat most elrejtő szakadatlan felhőtengerre. Lenyűgöző élmény volt egyszerre megtapasztalni a simogató napsütést, a hegytetőn fújó erős szelet és a mélyen alattunk elterülő, mozdulatlannak tűnő, hófehér felhőpaplant. Legalább fél órányit gyönyörködtünk a látványban és örömködtünk a minket testben és lélekben is „felemelő” kilátón. Visszafelé a Kéktúra útvonalán mentünk, közben egy kellemes napsütéses réten megpihentünk, elcsendesedtünk, töltögettük a kérdőívünket, és megbeszéltük azt. Este a túranap eseményeitől gazdagon feltöltve folytattuk az igemeditáció-sorozatunkat, és lelkes énekléssel körítettük azt. Közösségi játékokkal aztán ügyességi-versengő üzemmódba kapcsoltuk, először kint az udvaron testünket, majd bent a meleg teremben elménket. Az ezek után sem álmos ifjaink pedig további vidám hangulatú beszélgetésekre keresték egymás társaságát. 

Istentisztelet hegyen-völgyön - Jézus vezetésével

Vasárnapra is kegyes maradt hozzánk az Ég, továbbra is napsütést kaptunk! Eldöntöttük, hogy úrvacsorás istentiszteletünket kint tartjuk a szabadban, az udvaron lévő szaletliben, amelybe szépen be is tudtuk rendezni az oltárt és a padokat. Istentiszteletre hangoló feladatunk volt, az udvaron bármilyen díszítésül szolgáló apró szép kis terményt keresni az oltárasztalra. Az őszi természet varázsa így jelent meg alkalmi templomterünkben.

Gitáros énekünk valószínűleg messzire elhangzott a mátrai völgyben. Szép Istenre mutatás vagy hálára indítás volt, reméljük, nem csak nekünk. Az igehirdetés Jézus megdicsőülése történetének befejező mozzanata volt (7-9.versek). Jézus megérinti az Isten hangjától megrémült és arcra borult tanítványokat, és megnyugtatja őket: Keljetek fel és ne féljetek! Újra erőt önt beléjük, de kéri is őket, hogy kövessék őt ismét a völgybe, mert a dicsőség hegyéről most még le kell menni, ahhoz, hogy megtanuljanak biztosan Jézus lábnyomába lépni. Viszont azt sem felejthetik el, sőt szívükbe kell vésniük, hogy látták fenn a hegyen az Úr dicsőségét, győzelmének előjelét. Ez az élmény őrzi hitüket, még ha az olykor pislákoló, ingatag is, de addig mindenképpen, amíg a Feltámadott Úr megerősíti őket Lelkével, hogy felhatalmazott tanúivá legyenek.

Ezzel a reménységgel és bátorítással a szívében, valamint az odafönti élmények ajándékaitól hálásan ereszkedett le busszal és autóval a mátrai hegyekről vasárnap délután 26 budavári fiatal és vezetőik, immár a felhők alatti síkra, hogy Krisztus lába nyomában folytassák nem mindig könnyű, de mégis biztos kezekben tudható tanítványi életüket.

Írta: Péter Zoltán, budavári lelkész