„Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon. Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.”
/Zsidókhoz írt levél 12.fejezet 12-14./
A zsidókhoz írt levél fenti soraival köszöntöm a Testvéreket, amikor a Budavári Evangélikus Egyházközség 2021. évi felügyelői jelentését ismertetem.
Gyülekezetünk életében – ahogy életünk más területein is - a 2021-es évet az oltások hatására a járványhelyzetből való lassú visszatérés határozta meg. A gyülekezetvezetés feladata volt a gyülekezeti életet a megszokott mederbe visszaterelni, tudva ugyanakkor, hogy a járvány világunkban továbbra is jelen van. A pandémiás időszak bezártsága mindenkire másképp hatott: a személyes együttlétek elmaradása, a közösségi alkalmak online térbe költözése nem segítette gyülekezeti életünk működését sem. Ugyanakkor azt is érezhetjük, hogy ebben az elbizonytalanodott világban egyre nagyobb szükség van az evangélium üzenetére. Gyülekezeti tagként – még inkább a gyülekezetvezetés testületeként – mindannyiunk felelőssége a missziói parancs közös teljesítése: gyülekezetünk működésének Isten előtti felelősséggel vállalt biztosítása.
Gyülekezeti alkalmaink látogatottsága az elmúlt évben nem érte el a pandémia előtti szintet. Míg 2019-ben egy vasárnapi istentiszteleten átlagosan közel hatvanan voltunk, addig tavaly ez nem érte el a 40 főt. Ugyanez az arány igaz az úrvacsorázók létszámára, a bibliaórai, gyermek- és ifjúsági alkalmak és a szeretetvendégségek résztvevőire is. Gyülekezetünk lelkészei és hitoktatói 22 iskolában végeznek hitoktatást. A 2019 évi 284 fős létszámhoz képest tavaly már 348 gyermek részesült hitoktatásban. Meggyőződésem, hogy a lelkészi és hitoktatói munkaközösség számára rendszeres felkészülést és komoly logisztikát jelentő iskolai hitoktatás gyülekezetünk számára missziói lehetőség is. Ennek az elmúlt években itt-ott tapasztalhatók voltak gyümölcsei. Az egyházközség működésében résztvevő alkalmazottak száma - úgy az adminisztratív, mint a hitéleti területen - az elmúlt évben nem változott.
Szeretném a képviselőtestületet tájékoztatni, hogy lelkészeink kérésére presbitériumunk a 2021 decemberi ülésén határozatot hozott Bence Imre és Bencéné Szabó Márta lelkészeink nyugdíjkorhatár utáni szolgálatának további 2 évvel való meghosszabbításáról. Szintén ezen az ülésen hosszabbítottuk meg Bence Imre igazgatólelkészi státuszát.
Itt szeretnék köszönetet mondani lelkészeinknek, gyülekezetünk munkatársainak, tisztségviselőinek és minden önkéntesnek mindazért az erőfeszítésért, amivel a gyülekezet működését az elmúlt évben is biztosították.
Egyházközségi gazdálkodás területén a 2021-es évre az elnökség által megfogalmazott célkitűzés a pozitív mérleg, megnyugtató mértékű megtakarítás fokozatos elérése volt. A fő adatok:
Bevételek: a tervezett 49.378.000 Ft helyett a realizált bevétel 53.266.071, -Ft volt, ez 3.888.071, -Ft-tal többet jelent. Istennek hála, a gyülekezeti tagoktól érkezett adományok összességében a tervezettnél és a tavalyi évhez képest is nagyobb összegben érkeztek, összesen 32.547.551, -Ft. Ezen belül is jelentősen megnőtt a céladományok összege: 8.351.084, -Ft. Emelkedett az egyházfenntartói járulék összege is: 13.135.867, -Ft volt, míg a perselypénz és az adományok összege minimálisan csökkent. A további támogatásokból származó bevételek emelkedtek: a németajkú gyülekezet 775.000, -Ft-tal támogatta kápolnafelújításunkat, az országos egyháztól 92.000, -Ft érkezett. A Budai Egyházmegye 700.000, -Ft-tal támogatta ereszcsatorna felújításunkat. A pályázati bevételek összege 2021-ben 1.284.500, -Ft volt, ez tartalmazza a hittan táborra kapott 400.000, -Ft-ot a Bethlen Alapítványtól, valamint az I. és II. kerületi önkormányzatoktól kapott összegeket, programokra és a táborra. Ingatlan bérbeadásból is emelkedett gyülekezetünk bevétele, összesen 7.181.289, -Ft volt, ez tartalmazza a toronybérletet, a vendégszobák, a Sára terem és Badacsonyörs bérbeadásából származó bevételeket. A toronybérlet és a vendégszoba kiadás egész évben folyamatos és a badacsonyörsi pihenőház kihasználtsága is maximális volt.
Kiadások: a tervezetthez viszonyítva 2,5%-kal csökkent, a tényleges kiadások összege 48.156.790, -Ft volt. A személyi jellegű kiadások, az adók és járulékok összege a tervezettnek megfelelően alakult, összesen 28.258.852, -Ft volt. A hitéleti tevékenységhez kapcsolódó kiadásaink csökkentek, 4.539.596, -Ft volt, a pandémia miatt elmaradt gyülekezeti alkalmak hatásaként. A működési költségekben nem volt kiemelkedő eltérés, 5.687.878, -Ft-ot tettek ki. Az ingatlanokkal kapcsolatos karbantartási kiadásunk 1.097.327, -Ft volt.
Karbantartási, felújítási területről beszámolva: A lelkészi hivatal épületében tavaly volt egy villámkár, aminek következtében az elektromos rendszerben és eszközökben károk keletkeztek. Ezek javítása és pótlása, új eszközök vásárlása megtörtént. Az egyházfi lakásában volt egy lefolyócső sérülés, ami ázást okozott az irodában, ennek javítása megtörtént, részben áthúzódott erre az évre. A 2020. évi kápolna felújítás a kápolna hátsó részén lévő szekrény cseréjével tavaly vált teljessé. Ennek költségeit Klenk Gusztáv testvérünk céladománya fedezte, szeretném közösségünk nevében megköszönni az adományt.
Amikor a gyülekezet gazdálkodásáról beszélünk, akkor szólni kell azokról az adományokról is, amelyekkel gyülekezetünk segített az elmúlt év során: A presbitérium által korábban hozott határozat alapján minden évben a nagy adományok 10%-át egy rászoruló evangélikus gyülekezet számára ajánljuk fel, ez idén a Bényei gyülekezet volt, akiket 520.000, -Ft-tal tudtunk segíteni. A Budavári Szabadegyetem perselypénzeiből 129.000, -Ft adományt továbbítottunk, míg a fordított mikulás bevételéből az Abaffy Gyula Szeretetotthont segítettük 179.000, -Ft összeggel. Az év első felében adománygyűjtést szerveztünk két kórház – a városmajor utcai klinika és a pszichiátriai klinika - számára, erre 157.000, -Ft gyűlt össze. Az arnóti gyülekezetet 130.000, -Ft-tal segítettük és 166.000, -Ft-ot teológus hallgatók támogatására fordítottunk.
Összefoglalva: a 2021 évi zárszámadás 53.266.071, -Ft bevétel és 48.156.790, -Ft kiadás mellett 5.109.281, -Ft pénzeszköz növekedést állapított meg.
A gazdálkodáshoz kapcsolódva szeretném még kiemelni a felelősség kérdését. Sokféle szempontból megváltozott világunkban sem feledkezhetünk meg gyülekezetünk támogatásáról. A rendszeres adomány meghatározó gyülekezetünk biztonságos működése szempontjából. Ennek eljuttatására több új lehetőség is rendelkezésre áll. Köszönet és hála testvéri közösségünk minden tagjának az anyagi és a szolgálatban kifejezett adományokért.
Jelentésem záró részében gyülekezetünk jövőjével szeretnék foglalkozni. Az előttünk álló évek komoly kihívásokat hoznak, amire felelősen fel kell készülnünk. Amikor ez a jelentés készül, már tudjuk, hogy a pandémia fenyegetése mellett megjelent az ukrajnai háború borzalma. A körülöttünk lévő világ egyre kiszámíthatatlanabb. Ilyen körülmények között még nehezebb tervezni, ezért gyülekezetünk gazdálkodásában még inkább a biztonságra és a stabilitásra kell törekednünk. A 2022. évi tervezés során is erre törekedett az elnökség és a presbitérium.
Másrészt nem egészen két év múlva egyházközségünkben általános tisztújításra és ezzel szinte párhuzamosan lelkészválasztásra kerül sor. Mindkét folyamatot időben és gondosan előkészítve, szervezetten kell elindítanunk. Ebben a munkában szükség lesz a presbitérium és a képviselőtestület tagjainak aktív és felelős részvételére.
Az elkövetkező években újabb felújítási feladatok is várnak ránk: a lelkészi hivatal és a parókia felújítása, a templom külső renoválása. Mindkettő előkészítő munkálataival a presbitérium építési munkacsoportja már komolyan foglalkozik: épületdiagnosztikai, szigetelési szakvélemény beszerzésével, a templom és udvar ereszcsatorna vízelvezetés kérdésének kezelésével, egyáltalán a teljes épületkomplexumban megjelenő problémák kiváltó okainak feltárásával és megoldásával. Köszönetet szeretnék mondani a munkacsoport felelős munkájáért!
Jelentésem végén köszönetet mondok igazgató lelkészünknek és gyülekezetünkben dolgozó lelkészeinknek, minden munkatársunknak, akik a továbbra is nehéz körülmények között helytállnak. Hálás vagyok a tisztségviselőknek és a presbitérium tagjainak a testvéri együtt gondolkodásért, gyülekezeti tagjaink támogatásáért és önkéntes munkájáért, az áldozatvállalásért.
Hálát adok Istennek az elmúlt év ajándékaiért, és kérem segítségét a gyülekezetünk előtt álló feladatokhoz.
Kérem a tisztelt képviselő testületet jelentésem elfogadására.
Erős vár a mi Istenünk!
Budapest, 2022. április 3.
Heinczinger Orsolya
felügyelő