A Reformáció ünnepéhez legközelebb lévő vasárnap, egyházunk rendje szerint a Biblia vasárnapja. Azt hiszem, értjük, miért? A reformáció nem volt más, mint a Szentírás, az igaz forrás újra felfedezése. Luthert, lelki mestere, Staupitz rendfőnök, arra bátorította, hogy lelki harcaiban keresse Jézust. És Márton, a Szentírás professzora valóban megtalálta a békességét Krisztus igazi megismerésében.
Mai történetünkben is előttünk van egy kereső ember. Hallgassuk meg az etióp főember töténetét:
Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen. Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, visszatérőben hintóján ülve Ézsaiás prófétát olvasta. Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz! Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: Érted is, amit olvasol? Erre az így válaszolt: Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza? És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: „Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját. Megaláztatásában elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről.” A főember megkérdezte Fülöptől: Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról? Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust. Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt a főember: Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem? Ezt mondta neki Fülöp: Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet. Ő pedig így válaszolt: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és a főember, és megkeresztelte őt. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé a főember, de örvendezve haladt tovább az útján.
Mai történetünkben is előttünk van egy ember. Egy ember, akinek látszólag mindene megvolt. De csak látszólag! Magas rangja volt, a legfelsőbb körökben mozgott, fényes ruhában járt, és miközben a zarándokok gyalog mentek Jeruzsálemben, ő fényes kocsin érkezhetett meg a szent városba. De mindenki tudja, hogy a látszat sokszor rejti el a valóságos hiányt. Ez az ember hiányokkal küzdött. Ez egy eunuch volt, egy férfi, férfiasság nélkül. Hogy vele született betegsége, vagy külső erőszak netán önkéntes áldozat révén lett eunuch, azt nem tudhatjuk. S ebben a hiányában keres valamit. Keresi az Istent, mert amikor az embernek hiányai vannak, akkor sokkal nyitottabb az Isten keresésére. Ezért hatalmas áldozatot is hoz. Nem csak az utazással, hiszen, ha az ókori Etiópia a mai területével megegyezett, akkor 2000 km távolságot tett meg, hogy az Istent imádja. Hanem a tekercs megvásárlásával is. Egy tekercs, amelyért aranyakat fizetett, számára mégsem akart megnyílni. Mert olvashatta ugyan a betűket, de nem értette. Ez nagy szomorúsága, sőt belső feszültsége is lehetett. Talán mindannyian voltunk már úgy, hogy kezünkbe vettünk egy könyvet, amelynek izgalmas volt a címe, vagy híres volt a szerzője. S az olvasás közben mégis azt éreztük, hogy nem jutnak el a szavak tudatunkig, értelmetlennek, összefüggéstelennek, vagy követhetetlennek tartjuk a gondolatsort. Ismerhetjük ezt a belső feszítő érzést. Mi akar ez lenni? Mit akar mondani? Mit üzen ez nekem? Miről van itt szó? Látom a betűket, felismerem a szavak alakját, értem is a szavak jelentését, de az összefüggéseket nem értem, és üresség, hiányérzet telepszik a szívemre. S éreztük már ezt – minden bizonnyal - a Bibliával kapcsolatban is. Talán, amikor először vettük a kezünkbe azzal az elhatározással, hogy kiolvassuk, és néhány fejezet után már letettük, mert nem igazán kötött le. vagy amikor nagy káosz volt a lelkünkben, és megnyugvást keresve vettük a kézbe, és mégsem hatott ránk, nem teremtette meg azt a békességet, amelyekről nagy, hívő emberek legendákat mesélnek. Hogyan érteném? - kérdeztük ilyenkor, keserűen tettük vissza a polcra.
Azt mondhatnánk, hogy az etióp főembernek mázlija volt. Fülöp éppen arra járt. De azt tudhatjuk, hogy ez nem mázli, nem egyszerűen egy véletlen találkozás. Sokkal több annál, ez is egy olyan találkozás, amelyben benne van az Isten keze. „Küld az Isten Lelke magyarázót!” - énekeljük egy gyermekének soraival. Mert az Isten nem engedi, hogy a szava értetlen betű, vagy üres szó maradjon. S ott, ahol azzal a vággyal kezdik el forgatni, olvasni, tanulmányozni a Szentírást, hogy az Isten szavát kihallják az emberek által lejegyzett ősi szavakból, ott az Isten mindig megadja a magyarázót, és az értés és a megértés ajándékát.
Visszaemlékezem azokra, akik segítettek megérteni nekem az Írás üzenetét. Micsoda ajándék, ha valaki már kis gyermekkorában abban nőhet fel, hogy tanítják az Biblia ismeretére. De meg kell vallanom, hogy a bibliaismeretem ellenére sokszor szembesülök azzal a kérdéssel: Hogyan érteném, míg valaki meg nem magyarázza!
S számtalanszor tapasztalhattam azt is, amit Luther mondott a Szentírással kapcsolatban: A Szentírás magyarázza saját magát. Valóban a nehezen érthető íráshelyek megértésében segíthetnek más igék.
De - talán mindenek előtt – Fülöptől, a Szentlélek munkája által tanító Fülöptől azt tanulhatjuk meg, hogy a Szentírás Krisztust prédikálja, arról az Istenről szól, aki a szeretetét, és a bűnbocsánatát Jézus Krisztusban mutatta meg, és nem egyszerűen csak prédikálja nekünk, hanem nyitogatja a szívünket, hogy higgyünk benne!
S lehet, hogy furcsa lesz, az amit mondok: Testvérem lehet, hogy sok-sok passzust nem értesz még a Bibliából, s nem tudsz értelmezni, ne félj: hagyatkozz rá arra Jézus Krisztusra, akiben az Ige lett testté. És hidd el, hogy a benne való feltétlen bizalom által egyszerre minden könnyebben érthető lesz.
Az etióp kincstárnok, ez az eunuch minden hiányában megtapasztalta, hogy Krisztus betölti a hiányait. És amikor a keresztséggel, a Krisztusba való bemerítkezéssel ment tovább, akkor már valami megváltozott az életében: Örvendezve ment tovább.
Hát nem erre vágyunk: Ha gyászunk van, ha félelmeink vannak, ha fájdalmunk van, ha hiányzik valaki nagyon, ha szeretetlenséget tapasztalunk, ha a rengeteg feladatunk gyötör és a felelősség nyomasztja a szívünk... figyeljünk arra, aki a Krisztus hirdeti nekünk. És kapaszkodjunk meg újra Jézusban!
Ma sem lehet más, aki az életed útján úgy tud örömöt, biztonságot és félelem nélküli reménységet adni, mint az értünk, bűneinkért halt és a reménységünk megteremtéséért feltámadt Krisztus!
Merülj bele a szeretetébe – mint az etióp a vízbe! Ámen