Rm 15,4-13: Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére. Mert mondom: Krisztus a zsidóság szolgájává lett az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket. A népek pedig irgalmáért dicsőítsék az Istent, ahogyan meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.” Ezt is mondja: „Örüljetek, népek, az ő népével együtt.” És ezt is: „Dicsérjétek, ti népek mind, az Urat, és dicsőítse őt minden nép.” Ézsaiás pedig így szól: „Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek.” A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.
Ünneplő Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Ez az ige nem az ádventi hangulatunkat akarja fokozni, hanem inkább az ádvent lényegéhez vezet el! Mert ádventi hangulatához – sokszor talán csak nosztalgikusan – hozzá tartoznak a narancshéj illatú esték, és a fahéjas forralt bor, a pislogó gyertyaláng, s a szállingózó hópelyhek, s valami mélységes, de nem süket csend, a béke csendje.
Ezekről nem tud az apostol. Nem is tudhat, mert az első keresztyének abban az értelemben, ahogy mi, még nem ünnepelték ádventet és karácsonyt. De mégis nagyon várták a második ádventet! Éppen ezért lesz a mai igénk olyan ajándékká, amely nem egy külsőkben megjelenő hangulatot, hanem a belső reménységet erősíti!
Én négy szót szeretnék számotokra ebből az igéből most hangsúlyossá tenni.
Az első aktivitásra sarkall. A másik kettő kitárulkozásra hív, s a harmadik pedig elfogadó passzivitásra. Merítsetek! Szeressetek! Dicsőítsétek! Töltsön be benneteket!
Merítsetek! A szomjas ember a kútból, a megéhezett ember a leveses tálból meríthet. De hát elmondhatjuk, hogy valahol mind éhesek és szomjasok vagyunk. Éhesek az igazságra, szomjasak a békességre, a jóságra, a reményre. Mert felemészti életenergiánkat a sok bizonytalanság. Nem tagadom, olykor már félek kezembe venni az újságot, vagy belenézni egy hírműsorba, mert a hírek nem a nyugalmamat, a derűmet és a biztonságérzetemet erősítik, sőt! Energia vámpíroknak szoktuk nevezni azokat az embereket, akik lépesek a türelmünket amortizálni. De a reményt, a holnap felőli reményt szívják ki az emberből a rossz döntésekről, a fenyegetettségről, kiszolgáltatottságról szóló, félelmet fokozó hírek is.
Az apostol elsődleges bátorítása ma nekünk így szól: merítsetek!
A Rómában élő keresztyén közösség is elbizonytalanodott. Ahogy formálódott a keresztyének gyülekezete, úgy erősödött az ellenük forduló indulat, az ellenségeskedés is. A Rómában élő zsidók vádaskodtak a császárnál, és volt akinek el kellett hagynia a várost. S Pál, aki még nem ismerte személyesen a gyülekezetet, arra mutatott rá, hogy a félelmetes úton, amelyen járnak, az Írásokból meríthetnek türelmet és vigasztalást. Türelmet, hogy a átélt próbák közepette se tántorodjanak el Krisztustól. Vigasztalást, hogy a kitartásuk erősödjön.
Ezért kell nekünk is odamenekülnünk a felüdítő vízforráshoz, az Írásokhoz, a Szentíráshoz. Lehetne kétkedve legyinteni: miként lehetne türelmet meríteni a több mint 2000 éves iratokból? Hogyan tudnak azok nekünk segíteni? De hát cukros löttyökhöz szokott korunkban azt sem akarjuk elhinni, hogy a tiszta víz oltja igazán a szomjat. Most pl. amikor a Biblia olvasó Útmutató szerint Ézsaiás könyvét olvassuk, újra rácsodálkozhatunk Isten örök szeretetére. Láthatjuk, hogy a választott nép ugyanúgy kétségek között gyötrődött, mint a XXI. század egyháza, nem tudva meddig tart a sötétségként rájuk telepedő fogság, de a próféta szava világosság eljöveteléről szólt, az üdv korának beköszöntéséről. Azt is tudjuk, hogy az Isten szemében egy nap, mint az ezer esztendő, és ezer esztendő, mint az egy nap! Tehát Istennek egészen más az időszámítása. A türelem tehát azt jelenti: Bízom abban, hogy ígéretét megtartó, cselekvő Istenem van, aki nem hagy el. Ráhagyatkozom arra, aki beteljesíti ígéreteit, de nem mindig úgy valósul meg akarata, ahogy azt én szeretném. Vigasztalást is meríthetünk! Mert a Szentírás, az Isten hűségérő és újat teremtő akaratáról szól.
Közelmúltban mutatták be Julia von Heinz filmjét, a hogyan találtam rá a boldogságra című fimet (Ich bin dann mal weg) Ebben a főszereplő egy érdekes képpel tesz bizonyságot a felfedezéséről: Az Isten egy csodálatos fim! Csak az a baj, hogy mi egy ócska falusi moziban nézzük, ahol repedezett a mozivászon, nyikorog a szék és torzít a mozigép, recsegnek a hangszórók. Az Írás azonban segít, nekünk, hogy a fim eredeti szépségét felfedezzük!
A televíziózás hőskorában az adáskimaradás alkalmából vigasztalt az a felirat: A hiba nem az ön készülékében van! Az Írás vigasztalhat: Az, hogy nem tökéletes a kép, az nem azt jelenti, hogy Istenben van a hiba. Ő mindent megtett értünk!
Csak épp a jelenlétét nem éljük meg igazi, kisugárzó szeretettel! Történet szól arról a kolostorról, amelyben nagyon rosszul mentek a dolgok. A szerzetesen marták egymást, irigykedtek és békétlenkedtek, lustálkodtak. tobzódtak. A kolostor lassan kiöregedett, majdnem kiürült, mikor egy bölcset hívtak, hogy segítsen nekik: Mit csináljanak, hogy újra vonzó legyen a kolostoruk. A bölcs semmit nem tett, csak mindenkinek a fülébe súgott egy mondatot. Aztán eltávozott. Csodák csodájára a kolostor élete napokon belül megváltozott. Az állandó morgolódást felváltotta a segítőkész szeretet és a szolgálat. És a testvérek igazán örömmel tettek mindent. Csak évek múltán, amikor a kolostornak már virágzó élete volt, s sokan jelentkeztek a rend tagjai sorába, derült fény arra, hogy mit súgott az öreg bölcs a korábban morgolódó szerzetesek fülébe: A MEGVÁLTÓ itt van közöttetek szerzetesi ruhában! De nem tudhatjátok, hogy melyikőtök az! Ezért beszél Pál arról, hogy Krisztus befogadó szeretete által legyen teljes a testvéri közösségben a szeretet! szívesen belesúgnám a füledbe: A Megváltó itt van.....
Ezért hív az apostol – Ószövetségi idézeteken keresztül dicséretre, arra, hogy ha még nem is látjuk kristálytisztán, mert éppen az embervilág történései homályosítják el előttünk dicsőségét, mégis magasztalhatjuk Őt. Ezzel is láthatóvá tesszük mások előtt azt, hogy milyen Istenünk van.
Először az Írásokból való merítésre hívott az apostol, majd szeretetre, és magasztalásra! Végül mégis azt mondja: Ti meríthettek, és merítenetek kell! Ti szerethettek, és szeretnetek is kell! Ti magasztalhattok, és van miért Istent magasztalnotok! De mégis az Isten a cselekvő: Ő tölti be szíveteket, az életeteket örömmel, békességgel, mindazzal, ami a várakozást megkönnyíti, a terhek hordozása közben derűt ad, és reménységet még akkor is ha köd borítja a holnapot! Mert nem a holnapban bízunk, hanem abban, aki egyszer eljött és elhozta az igazi világosságot. És Aki megígérte, hogy velünk marad, – így most is az igéjében és a szentségében közöttünk van!
Ámen