Alapige:
Jk 1,22-27.
Húsvét utáni 5. vasárnap
2016. május 1.
Bence Imre

Ünneplő Gyülekezet!
Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Szeretnék megmutatni egy tükröt. Néhány évtizeddel ezelőtt kaptuk, az akkori divatnak megfelelt, kézműves bőr kerete van. Egy kicsiny, ovális tükör. Apró virágminták is vannak a bőr kereten. Lehetne rajta vitatkozni, hogy ízléses vagy sem? De ha felétek tartanám, azt mondanátok: nem látunk benne semmit olyan apró, olyan picurka a felülete. Mert mindenki tudja azt, amit Sören Kiergegaard írt le az önvizsgálatról szóló könyvében, hogy nem a tükröt és nem is annak a keretét kell szemlélni, hanem önmagunkat a tükörben.
Ezért – a ha lehet – nem ezt a tükröt mutatom fel, hanem egy kicsit nagyobbat. Ezt... Ebben már láthatjuk magunkat, a távolabb ülők is felismerhetik benne az arcukat. Nézzük is meg jól magunkat! S lássuk meg, ha kócosak vagyunk, vagy ha félre csúszott a nyakkendőnk, lássuk meg, ha elmaszatolódott a sminkünk vagy éppen folt van a ruhánkon.
De mégsem ezt a tükröt tartom elétek, hanem ezt: azt a tükröt, amelyről Jakab apostol is ír a levelében ekképpen:

Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete. Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló. Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.

Szóval, most én is az ige tükrét, vagy ahogy Jakab apostol – az első jeruzsálemi közösség vezetője írta – a szabadság tökéletes törvényét szeretném elétek tartani, s valóban azzal a szándékkal, hogy ha bele tekintünk, akkor ne a tükröt magát, és főleg ne a keretet gusztálgassuk, hanem fedezzük fel magukat benne.
Meg kell vallanunk, hogy az igét mi sokszor nem tükörkét használjuk, Talán érdekes olvasmány, talán egyfajta kultúr- és műveltségi-szint annak ismerete. Mert ha tükörként használnánk, akkor talán egészen más lenne az életünk, és a világunk is. „Az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói is legyetek, hogy ne csapjátok be magatokat”. Pedig mi erre az önbecsapásra elég hajlamosak vagyunk. De hát olyan ez, – mint amikor az ember a fürdőbe belépve megigazítja a tükröt, mert az egy kicsit csálén állt, de azzal nem foglakozik, hogy borostás az arca, vagy kócos a reggeli ébredés után. Pedig az ige is mindig azt akarja megmutatni, hogy milyennek vagyunk. Amikor bemutatja Ábrahámot, Mózest, Illést, vagy Dávidot netán Dánielt, (és sorolhatnám az összes szereplőt!) akkor nem csak egy rég élt embert ismerhetünk meg, és nem csak és egy ősi mitikus mélységeket feltáró történetet, sztorit ismerhetünk meg. Hanem saját magunkat! Az embert, aki Isten jelenlétével tud erővel cselekedni, vagy éppen küzd amiatt, mert Isten túl távolinak érzi. Luther első biblia-olvasási élménye az volt, hogy a Biblia szereplői nem elérhetetlen szentségben élnek, hanem ugyan olyan csetlő-botló emberek, mint, amilyenek mi vagyunk. Tehát, ha őket a bűneik ellenére, és hiányaik ellenére elfogadta és felhasználta az Isten, akkor az azt jelenti, hogy nekem is van reményem!

De egy kicsit még játszhatunk a szavakkal, de csak azért, hogy jobban értsük az igét. A tükör szavunk török eredetű szó. Azt mondják az etimológusok, hogy a csuvas nyelvben tägär „tükröt” jelent a tügerek szónak pedig „kerek” a jelentése. A magyarba egy tiker alak kerülhetett át. De ez pedig rokon a teker és a tér szavainkkal. Tiker – az, ami által visszatér a kép hozzám. Belenézek és magamat látom, tehát az én képem magam számára látható lesz. Figyeljük csak meg, hogy a Biblia egyik kulcs kifejezése is ebből fakad magyar nyelvben, ha nem is lehet igazi nyelvészkedésnek nevezni, lehet, hogy csak a szavakkal való játéknak: de ki kell mondani, hogy a tükör által azért tér vissza hozzám a kép, hogy én is visszatérhessek ahhoz, akinek a képére teremtettem! Az igehallgatás tehát megtérés nélkül, életem változása nélkül csak olyan aktus, aminek nincs sok értelme.

Ezért beszél az apostol az ige tevékeny megvalósításáról. Tevékeny megvalósítás: Az Isten szavát azért nevezzünk igének, mert az ige cselekvést, történést és létezést fejez ki, az Isten cselekszik általa, de úgy lesz igazán cselekvéssé, ha az én létezésemet, és a velem történő eseményeket is meghatározza. A hit cselekedetek nélkül halott – mondja az apostol, máshol pedig úgy fogalmaz, hogy a szeretet által munkálkodó hit számít csak. Jézus pedig azt mondja a legnagyobb törvényről őt kérdező írástudónak, miután elmondta neki az irgalmas samaritánusról szóló példázatot, hogy menj el és hasonlóképpen cselekedj. Tehát, váljon tetté az életedben, amit hallottál. Azt neked kell megtalálnod, hogy hogyan, de tedd, munkáld, amit a szeretet törvénye által az Isten tenni akar. Mert neked kell meglátogatnod az öreg édesanyádat, hogy megköszönd neki az életedet, s minden ajándékát! Neked kell meglátogatnod a beteget, aki kórházban van, vagy egyszerűen otthon nagyon magányos. Mert a kegyesség az nem azt jelenti, hogy egész nap „ájtataskodunk”, hanem azt, hogy minden áhítatunk erőforrás lesz arra, hogy kisugározzuk az Isten szeretetét.
Tehát az imádságunk és az igehallgatásunk nem cél, de nem is elfecsérelt idő. Hanem erőforrás!

Mi nagyon szeretjük az őseink által ránk örökített köszönést. (használjuk is bátran!): Erős vár a mi Istenünk! De ha már kimondjuk ezt a drága szót, akkor gondoljunk arra, hogy a vár arra kellett régen a harci vitézeknek, hogy ott a csatába indulás előtt felvértezzék magukat. S arra kellett, hogy ha elfáradtak, vagy megsebesültek, akkor vissza meneküljenek, és megerősödjenek. Mi itt a várban különösen, szinte installációként, minden vasárnap végigjátszhatjuk ezt: Bemenekülünk, felvértezzük magunkat, és aztán uzsgyi, a Bécsi kapun keresztül irány újra a hétköznapi élet, a sok küzdelem, és sok feladat.
De az igének ne csak hallgatói legyetek… Most újra felmutatom a tükröt, ne a keretét csodáld, ne a formáját, hanem keresd benne az arcodat, hogy a képed visszatérve hozzád rádöbbentsen újra arra, hogy vissza kell térned ahhoz, aki a saját képére teremtett.

Ehhez segítsen bennünket, az imádságunk őszinte szava, és az ige újító ereje.