Keresztyén Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A mai igehirdetési alapige Ámosz könyvéből szól hozzánk. Szakaszosan fogunk rá figyelni, ahogy haladunk előre a gondolatmenetünkben:
Gondoljunk végig egy nagyon fontos kérdést: Mi lenne a legnagyobb büntetés, csapás az életünkben?
Biztos, hogy sokféle választ adnánk erre a kérdésre.
Más feleletet adnunk, ha az egészségünkre koncentrálunk. A legnagyobb csapás az lenne, ha magunkról vagy közvetlen szeretteinkről kiderülne, hogy gyógyíthatatlan betegek.
Más feleletet adunk erre a kérdésre, ha a társadalmi kérdésekre fókuszálunk. A legnagyobb büntetés az, lenne, ha a tovább romlanánk a a békés élet esélyei.
Más felelet születne akkor is, ha pénzügyi, gazdasági szemüvegen keresztül néznénk a világot. A totális gazdasági összeomlás mindenki számára igen fájdalmas lenne.
Más felelet születne, ha éppen harmonikus családi életünk jelent örömöt, akkor biztos azt mondanánk, hogy a családi kör meleg légkörének a kihűlése lenne igazán dráma.
Más felelet születne akkor, ha a hivatástudatunk oldaláról közelítenénk meg a kérdést. Nem lenne annál keserűbb a szánk íze soha, mint amikor a küldetésünk céltalanságát éljük át.
A feleletek sokszínűsége pedig azt mutatná, hogy éppen mi fontos nekünk.
Jön majd olyan idő – így szól az én URam, az ÚR –, amikor éhséget bocsátok a földre.
A ma embere, főleg itt, az európai régióban nem is érti ezt a szót: éhség. Lehet, hogy azt tudja, mit jelent az, hogy most, pillanatnyilag korog a gyomra. Lehet, hogy azt az érzést is ismeri, hogy most megéhezett, sőt még azt is, hogy farkas éhes! De igazából azt, hogy mi az éhség, igazából tudjuk. Lehet, hogy a háborút megért generációk emlékeznek arra, hogy nem volt mit enni, de aligha tudjuk azt, hogy mit jelent azoknak a sivatagban élő népeknek, akik ki voltak téve ennek az érzésnek – éhség.
Mert ez azt jelentette, hogy a vágy ugyan égett az emberben, a csillapításának lehetősége, a csillapításának reménye azonban egyáltalán nem volt meg. Az éhség nem azt jelenti, hogy most koplalok egy kicsit, mert az elmúlt időben megint többet ettem a kelleténél. Az éhség nem azt jelenti, hogy a pillanatnyilag felébredt étvágyam enyhítésére egy kicsit várni kell. Az éhség nem is azt jelenti, hogy ha nincs meg a kedvenc ételem, akkor fanyalogva legyintek. Az éhség azt jelenti, hogy nincs semmi esély arra, hogy a vágyamat csillapítani tudjam, az éhség azt jelenti, hogy valami nagyon, de nagyon hiányzik és a hiányát semmivel nem lehet pótolni. Ezért, bár alig értjük és a saját bőrünkön még talán nem is tapasztaltuk, hogy mit jelent az éhség, azt tudjuk, hogy az Isten itt valamilyen kemény büntetéséről van szó: A próféta ki is mondja, az emberi hiányok közül a legborzalmasabb nem a kenyér hiánya! A kenyér hiányát valahogy mindig pótolni lehet. A legfontosabb hiány, az amikor Ő maga, az Isten hallgat el.
Jön majd olyan idő – így szól az én URam, az ÚR –, amikor éhséget bocsátok a földre.
Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ÚR igéjének hallgatására.
Luther azt írja: Nincs nagyobb büntetés, mint mikor az Isten elnémul. S nem beszél velünk, hanem a magunk kénye-kedvére ereszt. S ezzel a felkiáltással folytatta igehirdetését: Inkább büntess döghalállal, vagy bármely gonosz betegséggel, ami lehetséges a föld kerekén, inkább háborúk torka okádjon átkot ránk, csak el ne hallgass, édes Istenünk!
S félve a betegségektől, és félve a háború átkot okádó torkától hevesen tiltakozni kezdünk, hogy Luthernek nincs igaza! Nehogy járvány, nehogy betegség, nehogy háború törjön ránk! Azt már tudjuk, hogy milyen szenvedéssel jár. Mégiscsak, ki kell mondani, még akkor is, ha nem a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy testet emésztő betegség közepette is megtalálhatják az emberek a békességüket, és a háború vérzivatarában is felcsillanhat valami a remény kiolthatatlan fényéből, mikor megérzi valaki az Isten közelségét. De ha az ÚR csendben van, ha hallgat, ha nem nyilatkoztatja ki magát, akkor hiába van meg minden, valami mégis hiányzik. S ebbe a hiányba bele lehet őrülni. Erről az őrületről, erről az őrült támolygásról is ír a próféta.
Jön majd olyan idő – így szól az én URam, az ÚR –, amikor éhséget bocsátok a földre.
Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ÚR igéjének hallgatására.
Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az ÚR igéjét, de nem találják.
Elemezhetnénk korunk jelenségeit: Lássuk például a mérhetetlen fogyasztási őrületet. Igaz, hogy a reklámok által gerjesztik, de valójában az ember mérhetetlen hiányérzete, a szívben tátongó üresség hajtja az embert bele abba, hogy önkorlátozás nélkül fogyasszon, mert azt, gondolja, hogy ha valamit megvesz, birtokol, kerekeken gördülő kosarába tesz, az enyhíteni fogja a lelkében tátongó űrt. Lássuk csak a mai ember spirituális éhségét. Mindenben keresi a lelki békéjét. A csillagok állása és a horoszkópok fals üzenete elég ahhoz, hogy kapaszkodót találjon. A jövendőmondók és a sorsfejtők ámítása – akár a tévén keresztül való sorsvetés – válsz sok-sok ember hiányérzetére. A próféta ezt úgy fejezte ki, hogy támolyognak, északtól keletig – tehát keresik az Istent kinyilatkoztatását más népek pogány istenségeinek oltáránál és vallási jelenségeiben, de ott, s abban sem találhatják. Istenpótlékok arzenálját sorakoztatja fel az ember magának, csakhogy palástolja azt a hiányt, amely az Isten hallgatása miatt keletkezik. Lássuk csak a mai ember hiányát, a tengertől-tengerig, északtól-keletig való tántorgás a szegélyek részéről a migráció, a középrétegek részéről az idegenben való munkavállalás, és a gazdagok részéről a turizmus.
S a prófécia végén reménytelenséget árasztva ott kong a szó, de nem találják....de nem találják..... de nem találják.
De nem találják! Lehet úgy kézbe venni a Bibliát, hogy a betűkön kívül semmi sem megy át a szívbe. Lehet, akár irodalmi idézetekkel teletűzdelt igehirdetést mondani úgy, hogy a retorikai szépségen kívül semmi nem jut el a hallgatókhoz. Lehet úgy ott ülni a templompadokban éveken át, vasárnapról vasárnapra, hogy a szív hiánya semmit nem csillapul! Mert ha nincs ige, akkor hiába van bibliaterjesztés, akkor hiába vannak ékes szavú szónokok, és sztárigehirdetők, ha nincs ige, akkor hiába van emberileg jól megszervezett gyülekezet és egyházi stratégia. Ha nincs ige, akkor hiába állítunk emlékműveket a régieknek, és hiába ünnepelünk évfordulókat, akkor hiába másoljuk a bibliát, és hiába faragunk kereszteket! Ha nincs ige, akkor az ember hiába hangoskodik! Akkor marad a hiány, a pótolhatatlan, a leküzdhetetlen, a feldolgozhatatlan, amely mérgezi az életet és a közösséget.
Ezért csak egy csendes, vagy egy perelő szó kell csupán: El ne hallgass! Szólj Uram, hallja, hallani akarja a te szolgád!
És ebben a csendes perlekedésben tekintsünk az irgalmas Krisztusra, akiben az Isten igéje testté lett! Ámen