Jer 3,14-16.Térjetek meg, elpártolt fiaim! - így szól az ÚR - mert én vagyok Uratok. Kiválasztok közületek városonként egyet, nemzetségenként kettőt, és elviszlek benneteket a Sionra. Adok majd nektek szívem szerint való pásztorokat, akik hozzáértéssel és okosan legeltetnek benneteket. És majd megsokasodtok és elszaporodtok az országban. Abban az időben - így szól az ÚR - nem beszélnek többé az ÚR szövetségládájáról. Senkinek sem jut eszébe, nem is emlegetik, nem keresik, és nem készítik el újból. Abban az időben Jeruzsálemet nevezik az ÚR trónjának; minden nemzet Jeruzsálemben gyűl össze, hogy tisztelje az ÚR nevét, és nem élnek többé gonosz szívük konoksága szerint.
Ünneplő Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Jó pásztor varsárnapján Jeremiás próféta szaván keresztül szólít meg az Isten!
Azon a Jeremiáson keresztül, aki drámai sorsot élt meg. Tanúja volt annak, hogy az ország miként romlik meg, s válik kiszolgáltatottá az Asszír-Babioni Birodalom terjeszkedő politikája miatt. S Jeremiást a regnáló politikai és vallási hatalom többször megpróbálta elhallgattatni, az Isten igéjét azonban nem lehet se börtönbe vetni, se száműzni, se elhallgattatni. Térjetek meg elpártolt fiaim! – szólaltatta meg az Úr szavát a próféta, mert tudta, hogy a rossz, és a romlás akkor szakad ránk, amikor nem hallgatunk az Istenre, és nem az Isten szövetségében éljük az életünket.
Jó pásztor vasárnapján – amikor az Isten irgalmas szívéről, van szó, erre szeretnék én is rámutatni.
A Pál utcai fiúk zenés darabban – éppen a „Pásztorok dala” – a Pásztor testvérek agresszív magatartását bemutató dal, szinte az ószövetségi próféták alaposságával tárja elénk azt, hogy az erőszakos ember miként gondolkodik:
Veled a gond, velem az erő.
Neked a csont, nekem a velő.
Te horpasz leszel, én degesz,
Ez az úrimuri de csoda menő!
Hát Jeremiás korában – a Krisztus előtti VII. és VI. század fordulóján éppen az volt a fenyegetettség forrása, hogy a nép vezetői így énekelték a pásztorok dalát! Nem a nemzet javával foglalkoztak, s főleg nem az Isten törvényei szerint döntöttek, hanem a nagyhatalmakhoz dörgölődztek, s a maguk hasznát lesték csak: te horpasz leszel, én degesz!
Nem csoda, hogy Jeremiás próféta szavain keresztül először az az isteni ígéret csendül fel, hogy Isten ad jó pásztorokat, s a később azonban már a próféta is úgy fogalmaz: Isten, aki szétszórta Izraelt, össze is fogja gyűjteni, és Ő maga fogja legeltetni, a javát biztosítani, mint a pásztor a nyájnak. Isten a jó pásztor! Nem csak Dávid tudta ezt, - aki meg is énekelte: Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm! - hanem Isten emberei, a próféták ezt tanították, ezt hirdették.
S érdemes egy kicsit végig nézni ezen a folyamaton, mert talán magunk életére és Istennel való kapcsolatunkra is kihatással van, ha a Szentírás rendszerében tudunk gondolkodni.
Isten maga volt a népe vezetője. Természetesen a vándorlás során és később a félnomád helyzetben, amelyben a letelepedés után is éltek, az Istent pásztornak tekintették. S amikor Izráel népe megelégelte azt, hogy a környező népekkel ellentétben neki nincs látható vezetője, állandó királya, akkor Isten megengedte, hogy Izráel királyt válasszon. De hangsúlyossá vált, hogy csakis az Istentől kapott erővel és a Isten által szabott rendben vezetheti, pásztorolhatja népét a király. Ő tehát leosztott hatalmat kapott, de az erő és hatalom az Istené. S amikor Isten megtérést vár a népétől, és vezetőiktől – térjetek meg elpártolt fiaim! - akkor éppen arra mutat rá, hogy a baj forrása ott van, ahol meggyengül az Istennel a szövetség.
Vajon meghallod-e életed kudarcaiban ezt a szót? Mert könnyű a bajok eredőjeként Istent vádolni, és könnyű őt félretenni, akkor amikor nem úgy mennek a dolgaink, ahogy mi azt szeretnénk. De meglátod-e, hogy Istentől nem követelni kell a jót? Mivel ő maga a jó! Ezért nem képes mást adni. Ha teljesen rá hagyatkozol, ha hozzá fordulsz, akkor mindig másképp látod őt, mint amikor kihagyod őt a számításaidból. Ő maga a jó, és Ő csak jót ad! (S tudjátok, hogy én sokszor kérem, hogy tegyetek különbséget a jó és a nekem jó között!)
Ebben az igében a megtérésre hívásnak kettős hangsúlya van:
Egyrészt, ha azok megtérnek, akik pásztori feladatokat látnak el, tehát Isten leosztott hatalmával kell, hogy gazdálkodjanak, akkor bennük Isten jó pásztorokat ad a közösségnek.
Másrészt, ha megtérnek azok, akik pásztori vezetésre szorulnak, egészen másképp fogják látni a pásztort, és annak minden döntésében az Isten szeretetét fedezik fel.
S nekünk, akik feltámadott Jézusban felismerjük a jó Pásztort, így rajzolódik ki az Isten irgalmas szeretete Őbenne!
Nikosz Kazantzakisz nagy hírű regényében Jézus még a nyilvános szolgálatba állása előtt Simeontól, az agg názáreti rabbitól kap egy kérdést: Szereted te az embereket? És akkor – a regény szerint - Jézus ezt a bizonytalannak látszó választ adja: Nem tudom, látom őket és szánakozom rajtuk. S akkor a rabbi felkiált: Ennyi elég, gyermekem, éppen elég!
S talán megértjük, hogy az, akinek a szíve szánalomra indul, amikor rátekint az nyomorúság ezer terhét hordó emberre, az már együtt érez vele, és aki együtt érez vele, az könnyíteni akarja a terhét is. Tehát jó pásztor.
Gazdálkodó hozzátartozóink mesélték el, hogy húsvét napján mi történt velük. Egy szürke-marha boci született az állományukban, akit az anyja magára hagyott, este, amikor kimentek megszemlélni az állományt, a teljesen szabadban tartott állatok között nehéz volt a sárban fekvő, fejét felemelni nem tudó kicsi állatot észrevenni. A húsvétjuk nem azzal telt, mint sok húsvétot ünneplő családnak, hanem azzal, hogy megszervezzék e kicsiny elesett, életveszélyben lévő állatnak a megmentését. A szívük szánalomra indult iránta, azóta is naponta kétszer cuclis vödörből táplálják.
De hát, nem ilyen volt az Isten húsvéti akciója is? Meglátta azt hogy az ember mennyire elhagyott, és hogy alig tudja a reménytelen helyzetében, a halál közelségében a fejét felemelni, alig üt el a lehúzó, mindent elborító sártól. És Jézus megszán, és önmagát áldozza. Feláldozta a húsvétját, hogy minket megmentsen. (mert valóban ő nem napján ünnepelt a zsidók húsvétján) Feláldozta magát húsvétkor, hogy szánálmával kiemelje az embert a reménytelenségből. Feláldozta magát, hogy nekünk viszont legyen húsvétunk! Mert a feltámadás a reménytelenségnek szóló hadüzenet. Ő nem azt monda: Te horpasz leszel, én degesz...hanem azt mondta: Én horpasz leszek, hogy te jól élhess!
S vajon azokban a szituációkban, amikor nekünk pásztorként kell megnyilvánulnunk, tudunk-e az Ő jó, pásztori erejéből és hatalmából, a szeretet hatalmából meríteni, hogy őt képviseljük?
Ámen