Alapige: Mt 18,19-20.Jézus mondja:
Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.”
Keresztyén Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A karmester felemelte a karját, és beintett. S a hangszerek megszólaltak. Az első hegedű éppen úgy, mint a bőgő, a fúvósok is tudták a dolgukat. Csodálatos volt a zenészek előadásában a szimfónia. Együtt csengtek, egyetértésben együtt hangzóan szólaltak meg a hangszerek.
Ugye, mindannyiunknak volt már ilyen kellemes élménye. Többen azt is tudnák sorolni, hogy melyik a kedvenc, legszívesebben hallgatott szimfóniájuk. Brahms vagy Beethoven?
De most nem arra vagyok igazán kíváncsi, hogy neked mi a kedves szimfóniád, hanem sokkal inkább arra, hogy tudod-e, hogy Istennek mi a kedves szimfóniája? Mert neki is van!
Isten kedves szimfóniája az egyetértő imádság!
A legszebben csengő összhangzat az, amikor egyetértésben imádkoznak a hívek.
Jézus szavai a tanítványi közösség, tehát a gyülekezeti élet jó rendjét tárják elénk. Máté evangéliumának 18. fejezete erről szól. S ezek közül két különös mondatra figyelünk.
Az egyik a szimfóniáról, azaz együtt hangzó, egyetértésben hangzó imádkozásról szól. A görög „szümfoneo” szó ezt az egyetértést jelenti.
Persze azt mondanánk, hogy könnyű a zenészeknek, mert a karmester számukra mindig jelez, mikor kinek, hogyan kell belépni ahhoz, hogy ez a zenei élmény tökéletes legyen. De hogyan van ez a gyülekezetben? Az a baj, hogy mintha nálunk éppen a karmester hiányozna.
A protestáns hagyomány szerint nincs feltétlen tekintélye a papnak, mi – alapvetően – nem akarunk a hierarchikus módon élni. Sokszor rácsodálkozunk a katolikus testvérekre, hogy a gyülekezetben, plébániai közösségeikben milyen nagy szerepe van a pap, s főleg a püspök vagy a pápa kinyilatkoztatásainak, szavainak. S ugyan ezt tapasztaljuk a kis szektáknál, ahol a híveik előszeretettel hivatkoznak arra, hogy mit mondott a pásztor. Érezzük ezeknek a visszásságát is, de közben látjuk, hogy keveredett világunkban egyre inkább szükség van arra a határozott vezetésre, amely által megtudjuk, hogy mikor, mit kell tenni. Sokszor mondjuk ki József Attila egyik verssorával, hogy „az én vezérem bensőmből vezérel!” s közben azt érezzük, hogy ez a belső vezér, ez a belső karmester, mintha hiányozna.
Milyen jó lenne egy karmester, aki biztosítja, ahogy a szimfónia, az egyetértés ne hulljon szét. Milyen jó lenne valakire ráhagyatkozni, hogy ne az egyéni érdekeink, és ne az önös gondolkodásunk határozza meg azt, hogy mit tartunk fontosnak. Milyen jó lenne egy karmester, aki a sokféle egyéni improvizációt összefogja. Mert érezzük, hogy szinte minden téren hiányzik valami, ami visszaállítja a rendet, a harmóniát, a közösség együtt hangzó jó akaratát, és a ezzel azt az élményt, amit ez az egy akarattal való hangzás jelent.
Milyen jó lenne, ha az egyházra és benne a gyülekezet közösségeire nem terjedne át az, ami társadalmi együttműködésre képtelenné tesz csoportokat világviszonylatban. Milyen jó lenne, ha az egyház, s benne a gyülekezetünk megmaradhatna olyannak, ahol nem az számít, hogy ki milyen, hanem az számít, hogy mennyire ismeri a kottát. Mint a zenekari árokban sem az számít, hogy kinek milyen az autója, vagy éppen a bőrszíne, nem számít az sem, hogy beszél-e idegen nyelvet, s még az sem számít, hogy baloldali vagy jobboldali gondolkodású. Egyedül az számít, hogy ismeri-e a kottát, és figyel-e a karmesterre.
Pál apostol így beszél arról, hogy a gyülekezetben semmi nem számít, csak a szeretet által munkálkodó hit. A hit, amely figyel a karmesterre, és a szeretete, amely révén ismerjük a kottát.
Testvérek! Nagyon sokat imádkozom azért, hogy ez az egyetértés legyen meg bennünk. Lehet, hogy különbözők vagyunk sokmindenben, nem csak életkorban és végzettségben, vagy a családi helyzetünkben, de a gondolkodásunkban, politikai látásunkban, de még abban is, hogy miként ítéljük meg ezt a vírushelyzetet. De valahogy az egyetértő, együtt megszólaló, egy akarattal Istenhez forduló attitűd legyen ott bennünk!
S akkor rácsodálkozhatunk arra is, hogy mégis csak van karmesterünk! Jézus a második mondatában erre világít rá. Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttünk!
Jézusnak ezt a szavát akkor szoktuk idézgetni, amikor kevesen vagyunk egy-egy gyülekezeti alakalmon. Ezzel vigasztalgatjuk magunkat szinte így: nem baj, ha kevesen vagyunk, Jézus akkor is itt van velünk! Csakhogy Jézusnak ez a szava éppen nem azt jelent, hogy elégedjetek meg azzal, ha kevesen vagytok együtt. Hanem sokkal inkább azt, hogy Jézus mindig velünk van. Sőt közöttünk, egészen pontosan talán így lehetne vissza adni a görög szöveget: középen van. Nem egyszerűen elvegyül a tömegben az emberek között, hanem középen van! Ott vagyok középen! Igen: Akik Jézus nevében vannak együtt, annak az életükben középen van Jézus, nem lényegtelen mellékszereplő, nem olyan, akire, ha akarok fordítok egy kis figyelmet, ha nem akarok, akkor nem. Nem olyan, mint egy társaságban valaki, akivel nem kötelező szóba állnom, és a forgatagban el is kerülhetem, ha nem tetszik, hogy mit mond. Hanem középen van! Tehát nem lehet nem rá figyelni! - mint a karmester.
Kisgyermekoromban azt hittem, hogy az a bácsi ott a zenekar előtt teljesen fölöslegesen hadonászik. Akár én is odaállhatnék, úgy integetni én is tudok! Aztán az első karmesterversenyt, amikor végignéztük a Tv-ben és először láthattam a felvételekről karmestert szemből, akkor eszméltem rá, hogy a karmester mennyire éli a zenét, nem csak a kezéről, az arcáról is olvasni lehetett azt, hogy mit ad át az előtte ülő, rá figyelő zenészekre. Ott állt középen.
Jézus így áll itt a gyülekezetünkben középen. Vajon tudunk-e az ő szavára és az Ő szeretetére odafigyelni. Tudunk-e rá fókuszálni?
Ma is ő szólít meg, karmesteri pálcájával csendesen megkocogtatja a pulpitust: Hagyd már abba nyüzsgést, rakd el a nap minden gondját, hagyd abba a hangolást is, hogy egy akarattal, egyetértésben csendüljön fel a szimfónia:
» Adjunk hálát a gondoskodó Istennek!
»Adjunk hálát azért, hogy Ő elfogad, és megbocsát!
»Kérjük Istent a járvány elmúlásáért!
»Legyünk hálásak a konfirmációra készülő fiatalokért!
»Kérjük Istent megtartó, lelket megtartó, és örök életet adó irgalmáért.
Együtt, egy akarattal tekintsünk Jézusra!
Ámen