Alapige:
1 Pt 1.22-25.
Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az ÚR beszéde megmarad örökké”. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.
Keresztyén Gyülekezet!
Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Szeretettel köszöntöm a testvéreket ebben az új ádventben. Furcsa módon köszöntött ránk. S mindannyian érezzük ezt a furcsaságot. Szeretnénk ráhangolódni az ünnepre és közben minden más elvonja a figyelmünket. S csak találgatni tudunk, hogy milyen ünnepünk lesz. Az biztos, hogy nem a megszokott.
Mi ádventet is úgy képzeljük el, mint az ünnep felé haladó lépcsőfokokat. Ebben segít nekünk az ádventi koszorú is. A nyolcvanas évek végén járhattam abban a hamburgi árvaházban, a Rauen Haus-ban ahol 1839-ben az ott gondozott gyermekeknek Wichern, a neves, diakóniában elkötelezett lelkész olyan koszorút készített, amelyen még 24 gyertya volt. Minden napra egy. S a gondozott gyermekeknek így segítette az ünnepi várakozást. Ez volt – az első ádventi koszorú. Szóval mi az egész ádventi időt úgy képzeljük el, hogy a csúcson ott van karácsony. A legszebb és legmagasztosabb ünnep, s ehhez a magaslathoz vezetnek felfelé az ádventi lépcsők.
S közben ádvent egészen más. Ezt az időszakot népiesen karácsony böjtjének is szokták nevezni. Tehát egy olyan időszak, amikor az önmegtartóztatásban, magunkra figyelésben, és bűnbánatban készülünk az ünnepre. Lehet, hogy furcsa a kép, de ádvent lépcsői nem felfelé, az ünnep csúcsához vezetnek, hanem inkább lefelé, egyre mélyebbre, hogy aztán ott a mélyben a torkunkból és a szívünk mélyéről fakadjon fel az a kiáltás: Jöjj népek Megváltója! Hogy valóban szinte üvölteni tudjuk a vágyunk teljességéből, hogy nekünk megváltásra van szükségünk!
Ma, ádvent első vasárnapján, Péterrel teszünk meg egy lépést lefelé. Abba az irányba, amely nem az ünnepi hangulatunkat akarja fokozni, hanem a Megváltó utáni epekedésünket éleszti fel.
Péter eleve az élet mulandóságáról beszél. Ézsaiás prófétát idézve eleveníti fel azt, hogy a létünk mulandó, és bizony, hamar elillan. Megdöbbentő erővel rajzolódik ki ez napjainkban, mert miközben tenni kellene a mindennapi feladatainkat, a tematizált gondolatok legerősebbike a halál lett. Nem csak azért, mert hírességek mentek el a közelmúltban – olyanok, akik sokak számára ismertek és kedvesek voltak, hanem azért is, mert előbb hallunk mindennap arról, hogy hányan haltak meg, és mintha arról elfejtenének százalékos arányokat mondani, hogy milyen nagy arányú a gyógyultak száma. De még a média és a politika egyfajta ijesztegetéssel, a tömegeket a járványban fegyelmezettségre való intéssel beszél a halálról, az Írás egészen más szándékkal. Nem azért hogy féljünk a haláltól, hanem azért, hogy vágyakozzunk a halál felett győztes Megváltóhoz. Jöjj népek Megváltója!
Ezért is hívja az apostol az olvasóit arra, hogy tisztítsák meg lelküket. Arra döbbent rá, hogy a keresztyén embernek szüksége van a lelke megtisztítására. A külső tisztaságunkra egyébként is nagy hangsúlyt fektetünk. (Elképesztő a pipere- és tisztító-szerek hada az áruházakban!) De ennek ellenére mégis – úgy érzékelem – egyre több a hamis gondolat, az önző szándék, a lelki nyugtalanság, a hamisság, és a hatalom-ittas erőszak és a taktikázás, és a félelemből fakadó közömbösség, szeretetlenség. Tehát, lenne mit kitisztítanunk az életünkből, lelkünkből. Sokszor nem is vesszük észre, hogy a Krisztus-követésből fakadó testvérszeretet – mint egy lekoptatható festékréteg - kopik le a szívünkről, mert egyre keményebbek és önzőbbek vagyunk. Freund Tamás neurobiológus egy 2018-ban írt tanulmányában olvastam a következőket: „Az agyunkra nehezedő adaptációs nyomás rontja a kulturális örökségünk, hagyományaink továbbadásának hatásfokát, aminek következtében megjelennek a társadalmi fejlődésünk torzszülöttei: a terrorizmus, a vallási szekták, az elmagányosodás, és - talán a legsúlyosabb, legkárosabb mértékben - az önzés.” Tehát látható, hogy ez a folyamat, az önzés elterjedése egyszerűen a korunk technikai fejlődéséhez, és médiatúltengéshez való alkalmazkodásunk révén jöhet létre. A lelkünk megtisztítása ezért aztán borzalmasan nehéz. Mert nem arról van szó, hogy elhatározom, hogy jobban fogok szeretni, hanem arról, hogy a ránk nehezedő nyomást nem tudjuk megszüntetni. Tudnál az ádventben mobiltelefon nélkül élni? Tudnál ez ádventben a TV nélkül és internet nélkül létezni? Ki tudnád-e kapcsolni a híreket, és meg tudnád-e állni, hogy nem állandóan az Operatív Törzs beszámolójára figyelj? Azt hiszem, hogy mindannyiunknak nehéz lenne ezeket megállni.
S mivel ez magunktól nem fog menni, mint hogy Ágnes asszony sem tudta magától a gyolcsát tisztára mosni, mi sem vagyunk képesek a lelkünk megtisztítására. S akkor, amikor erre ráébredünk, akkor amikor érezzük, hogy az a testvérszeretet, amelyre Jézus hívott minket, nem állítható csak úgy helyre, hogy mi nagyon-nagyon ügyesek vagyunk, akkor döbbenhetünk rá arra, hogy az ádventi lépcső mélyebbre vitt. Oda, ahol arra döbbenhetünk rá, hogy kevés a mi erőnk és gyenge a mi hitünk.
Luther ezt írja egy áhítatában: „Az a legjobb készenlét, ha valaki bűn nélküli életre vágyik. Ha erre vágysz, nincs okod a félelemre, hiszen akkor ugyanazt akarod, amit a te Urad. Vigyázz azonban, be ne csapd magad így: azért szeretnék bűn nélkül élni, hogy ne kelljen félnem az ítélettől. Ilyenkor igazából szeretnél vétkezni, csak nem mersz.”
Ugye , hogy visz még lejjebb az öntisztítás vágyának hangoztatása is?
S mégis van ennek a mélyre vivő lécsőnek egy kapaszkodója. Az, hogy ez a megtisztulás, ez az újjászületés nem a magunk ereje révén valósul meg. Hanem Isten az élő és megmaradó igéje által! Igen, így nyújtott segítséget az Isten, védő és kapaszkodó korlátot ahhoz, hogy még mélyebbre ne zuhanjunk!
Ezért ajándék az, hogy az Élő Igéről, a Krisztusról szóló igehirdetés még hangzik felénk. Tegyünk meg mindent azért, hogy ádventben ne halkuljon, hanem az erősödjön a szívünkben a megmaradó és megtartó Ige, Jézus evangéliuma.
Ámen