Kegyelem néktek és Békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.
Testvéreim az Úrban, hallgassátok meg a Szentháromság ünnepére az egyházunk által kiválasztott igehirdetési alapigét, amelyet megírva találunk a Lukács írása szerinti evangéliumban, a 10. fejezet 21. és 22. versében a következők szerint:
„Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted ezek a bölcsek és értelmesek elől és felfedted azt az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az akinek a Fiú akarja kijelenteni.” (Lk 10,21-22)
Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Jézus ujjong! Ez a kép talán nem annyira ismerős tőle, ezért nehezebben tudjuk elképzelni. Sokkal többször van előttünk a szenvedő Jézus képe, a keresztet hordozó Jézus képe, a kereszten felfeszített Megváltó képe. Vagy talán a bölcs tanítónak a képe, aki felül a hegyre, körülötte a sokaság, és ő rezzenéstelen nyugalommal és békességgel tanítja őket. Meglepően kevésszer találunk olyat, hogy valamelyik evangélista kifejezetten hangsúlyozza Jézusnak ujjongását, örömét. Ugyanez a történet Máté evangéliumában csak megemlíti, hogy Jézus fennhangon megszólal. Ugyanakkor Lukács kihangsúlyozza, hogy Jézus ujjongott, méghozzá a Szentlélekben. Ez a Lukács által tudósított történet az, ahol együtt látjuk Jézust, a Fiút, aki a Szentlélekkel ujjong, és az Atyáról is beszél. Ezért kerülhet elő Szentháromság ünnepén az Atya, a Fiú és a Szentlélek szoros egysége, szoros közössége a mi érdekünkben. Erről van szó. Ezért ujjong Jézus.
Miért ujjongott? Miért örült? Minek örült? Annak, hogy az Atya elkezdte a munkát a földön általa. Annak örült, hogy van kereslet, van igény, van éhség és szomjúság arra, amit ő hozott. Azért ujjongott, mert kiküldte 72 tanítványát az Isten országának az örömhírével, és ezek a tanítványok visszajöttek, és csupa boldogító hírről számoltak be: az emberek meghallgatták az örömhírt, nagyon érdeklődnek felőled, hallották a csodáidat, kíváncsiak arra, hogy ki vagy te, nyitottak az Isten országára. Meg tudtunk gyógyítani embereket, démonoktól megszállottakat is, sikerült kiűzni az ördögöket. Ezért ujjong, ennek örül Jézus. Csodálatos ez a történet, csodálatos ez az epizód. Ez egy önkéntelenül felfakadó öröm Jézusból, aki ott van teljes lelkével és teljes testével ebben az örvendezésben, magasztalja az Atyát azért, mert a kijelentés, amit ő maga jelent, az ő személye, az befogadásra talált. Igen, a kijelentésről van szó, az üzenetről. Arról, hogy mit üzen az Atya, mit üzen az Isten az embereknek, és, hogy erre kíváncsiak-e az emberek, megértik-e, elfogadják-e, magukévá teszik-e az emberek, akarják-e követni, és akarják-e élni. Erről szól. Pál apostol egy helyen azt írja: meg vagyok győződve, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, az elvégzi az ő napjára, az Úr Jézus Krisztus napjára. Erről van szó, a megkezdett munkáról, és annak az öröméről.
Biztosan megéltünk már mi is olyat, hogy mondjuk, egy áruházból, de nem akarom kihangsúlyozni, hogy melyikből, hazahoztunk egy szétszerelt polcot, és vakarjuk a fejünket, hogy ez hogyan fog összeállni egy szekrénnyé vagy egy polccá. Vagy kap egy gyermek egy játékot, például egy szétszerelhető autót, amihez egy beépíthető motor is van, és vakarják a fejüket a szülők és a gyerek is, hogy hogyan lesz ebből egy működő autó. És akkor megtörténik a kis csoda, mert van egy jó útmutató, amely szerint eljárnak, és az autó működik, tudjuk használni azt az egykor darabokban lévő tárgyat, és elindul a kis játékautó. Jézus valami ilyesminek örül, működik a dolog. Amit az Atya kitervelt, amit elgondolt, az életképes, annak van ereje, van hatása, van hatalma, tud hódítani, meg tudja változtatni az embereket, meg tudja változtatni az életünket. Ennek örült Jézus.
Kinyilatkoztatás. Arról is beszél Jézus, hogy vannak, akik elől ez el van rejtve. Kik elől van és marad elrejtve? Ez Jézus személyének a titka. Hát azok elől, akik magukat gondolják bölcsnek, akik magukat gondolják mindenkinél okosabbnak, még Istennél is okosabbnak. Azok elől van elrejtve Jézus személyének a titka, akik bölcselkedni akarnak mindenki fölött, és kihagyják a bölcsességükből az életadó Istent. És azok elől marad elrejtve az üzenet, az örömhír, akik mindenkinél okosabbnak, erősebbnek, és intelligensebbnek tartják magukat. Van ilyen fajta bizakodás, ilyen gőg, önhittség és büszkeség ma is; nem is kevés. Az ilyen fajta büszkeség védősáncáról visszapattan Istennek az örömüzenete. Nem talál utat, mert a büszke ember önmagára rátarti, az önmagában bizakodó embernek nincs szüksége az Isten szeretetére, az Isten kegyelmére. Előttük mindig is rejtve marad az örömhír, és Isten országának a titka. Sajnos. De azért nekik is tovább kell adni az örömhírt, hátha egyszer leomlanak Jerikó falai. Nem erőszakkal, hanem Isten Lelkével, ahogy akkor a trombitákkal leomlottak a falak.
És kik előtt fedi fel magát a Mennyei Atya? A kisdedek előtt. Nagyon érdekes ez a feszültség, amit így kapunk: a bölcsek, az okosak - a kicsinyek, a gyermekek, a kisdedek. Igen, kikre kell itt gondolni? Talán gondolhatunk a gyermekekre is. A gyermeki lelkülettel Istenben bízókra, akik lehet, hogy már pár évesen is úgy gondolták, hogy milyen jó, hogy van egy Mennyei Atyánk, és milyen jó, hogy ő vigyáz ránk. És aztán, ahogy cseperedünk, sokféle kérdés jön, sokféle kétség megfordulhat bennünk. De ha kitartunk a Mennyei Atya mellett, akkor továbbra is megőriz és megtart bennünket az ő oltalmában, szeretetének békességében. Kik ezek a kicsinyek? Azok, akiket az okoskodók és a bölcselkedők lenéztek. A kitaszítottak, félreállítottak, öntelt módon a perifériára szorítottak, akiket elzártak az istentiszteleti élettől vagy nem adtak nekik azonos lehetőséget az istentiszteleti életben, az Istennel való találkozás esélyében. Ezek a kicsinyek.
Vigyáznunk kell, nehogy mi is egyfajta keresztény gőgbe essünk. Nehogy másokat lenézzünk vagy lesajnáljunk, hogy ezeket biztos nem éri el az Isten Szentlelke, az Isten üzenete. Nekünk nyitva kell hagynunk a lehetőséget a bennünk élő reménység továbbítására, nekünk nem elzárni kell az örömhírt, hanem tovább kell adni, nem mérlegelni kell, hogy kit illet vagy nem illet. Hiszen ránk azért bízta ezt Jézus, hogy tanuskodjunk az ő megváltó szeretetéről. Elrejtés és felfedés. Konok önhittség vagy bizalmas nyitás. Megátalkodottság vagy engedelmes ráhagyatkozás. Ez a különbség az emberek Jézusra adott reakcióiban.
Jézus ma is megkerülhetetlen. Legfeljebb, aki nem akar vele találkozni, az messziről kikerüli. De, ha valaki közel megy hozzá, akkor már megkerülhetetlen a személye. Akkor választani kell: akarok-e, mondjuk emberi módon okos maradni, vagy emberi módon bölcs maradni, hogy a többiek dícsérhessenek, magasztalhassanak, vagy pedig vágyódom arra, hogy Istenhez tartozzam, hogy az ő gyermeke legyek, és majd ő magasztaljon fel engem, ő dicsérjen engem. Akkor már választani kell e kettő között. Manapság nagyon sokan úgy gondolják, hogy mindenki maga határozhatja meg, hogy milyen az ő személyes istene, milyen legyen.
Nos azért is jó ez az Ige, mert amikor Jézus beszél az Atyával való kapcsolatáról, tisztázza számunkra és egyértelműsíti számunkra, hogy nem mindegy, hogy milyen az istenképünk. hogy ki által formálódik az istenkép. Nem igaz az, hogy manapság mindenkinek egyszemélyes saját, külön istenképe lehet, és azzal meg is lehet elégedve. Nem elég a „Jóistenről” csak úgy általában beszélni. Amikor mi Istenről beszélünk, nem véletlenül beszélünk Jézusról is. Mert Jézus azt mondja, hogy senki nem ismeri úgy az Atyát, ahogy ő. És senki nem ismeri úgy a Fiút, ahogy az Atya. Mit üzen ez nekünk? Azt, hogy nekünk is óvatosnak kell lennünk, megfontoltnak és körültekintőnek.
Addig mi sem ismerhetjük jól a Fiút, Jézus Krisztust, amíg nem ismerjük Istennek vele való tervét, vele való akaratát, Jézus küldötti voltát. Azt, hogy ő nem csupán azért jött, hogy tanítson, hanem azért is, hogy meg is haljon értünk. Hogy felfeszíttessék a Golgota keresztjére, hogy szenvedjen, és meghaljon értünk. Aki nem ismeri el vagy nem ismeri fel, nem látja vagy nem akarja észrevenni, hogy az Atyának a tervében ez is benne volt, az nem ismeri még egészen jól a Fiút. De fordítva is igaz: Istent Jézus nélkül nem ismerhetjük kellően, és úgy, hogy az valóban hasznos legyen számunkra, ha nem Jézus Krisztuson keresztül ismerjük meg őt. Figyeljünk arra például, hogy az Újszövetség az, amely az Istent először Atyaként, sőt apukaként mutatja be. (Abbá jelentése: Atyám vagy Apukám!) Ez Jézusnak a szóhasználata. Olyan apukaként, szerető Atyaként, aki szeretettel hajol le az övéihez, a gyermekekhez, hozzánk.
Csakis Jézus Krisztuson keresztül lehet megismerni az Istent. Úgyhogy ez a kölcsönös, kiegészítő mondat nagyon fontos a mi keresztény hitünkben. Nem csupán általában véve Jó Istenről beszélünk, hanem Jézusról és az Atyáról és a Szentlélekről. A Fiúról, az Atyáról, és a Lélekről. Luther sorai is eszünkbe juthatnak, aki a Miatyánkot magyarázza. Miatyánk, ki vagy a mennyekben. Mit jelent ez? Isten ezzel arra biztat minket, hogy higgyük, hogy ő igazán az Atyánk, mi pedig igazán gyermekei vagyunk, és ezért, bátran, és teljes bizalommal kérhetjük őt, mint gyermekek az édesatyjukat. Jézus tehát azért örült, mert látta, el kezdte érzékelni, hogy az Isten jó terve, üdvös terve működik, és az ő tanítványai is képesek ezt működtetni. Azokra, akikre rábízza az örömhírt, azok tovább viszik, és élnek az ő nevének hatalmával. A kérdés most már az, hogy vajon mai tanítványai küldetésének Jézus ma is így tud-e örülni. A mai tanítványok, mi, vajon hogyan megyünk elébe Jézusnak, hogyan és mit osztunk meg vele. Elmondjuk-e neki azt, hogy mi is történt velünk, mi az, ami bánt, mi az, ami foglalkoztat bennünket, mi az, ami sajog, mi az, ami fáj, mi az, ami öröm az életünkben. Elmondjuk-e neki? Egyáltalán csinálunk-e valamit az ő nevében? Vajon tudjuk-e, hogy az egyetemes papság reformátori elve alapján mindannyiunknak van felhatalmazása arra, hogy tanuskodjunk, hogy bizonyságot tegyünk, hogy erőt, reményt és vigasztalást adjunk embertársainknak Jézus nevében. Ezt mindannyiunkra, mai tanítványaira, mai tanúira is bízza Jézus.
Testvérem, Szentháromság ünnepén ezt vidd magaddal: Nagyon kellene örülnünk Jézus örömének, mert ez az öröm az Atya felé, ez a magasztalás a Szentlélekben arról szól, hogy mi is képesek leszünk a változásra. Pontosan azt jelenti, hogy megismerhetjük a Fiút annyira, amennyire szükséges. És megismerhetjük az Atyát annyira, amennyire az szükséges ahhoz, hogy elkezdjük élni a megváltottságunkat. Azt jelenti ez az öröm, hogy nem vagyunk egyedül. Isten Jézusban velünk van. Szeret minket. Kész megszabadítani bennünket. Minden hívőnek és keresőnek nagyon kellene örülnie Jézus örömének, mert az ő Szentlélekben való öröme motiválta és erősítette őt és adott erőt abban, hogy végig, a kereszthalálig hűséges legyen az Atyától kapott küldetéséhez. Jézus előre örült annak, hogy atyafiakat és atyaleányokat, testvéreket vihet majd magával az Atya országába és örömébe.
Vajon Te, testvérem, örülsz-e Jézus örömének?
Vajon Te, testvérem, örülsz-e annak, hogy a kisdedek közé soroltathatsz Jézus szerint? Vajon Te, megérted-e hitben az Atya, a Fiú, és a Szentlélek titkát és életadó közösségét?
Így legyen. Ámen.