Quasi modo geniti
„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.” (1 Pt 1,3)
Egy héttel Húsvét után még az ünnep hatása alatt van a lelkem. Két év után újra úgy ünnepelhettük a Húsvétot, ahogy megszoktuk – összegyűlhettünk a templomban, az úrvacsora szentségét ünnepelni Nagycsütörtökön, passió olvasásra Nagypénteken, Húsvéthajnalban a sötét templom derengésében együtt várhattuk a feltámadási ünnepet, közösen énekelhettük, hogy „Győzelmet vettél, ó feltámadott”.
A heti igénkben Péter apostol a szórványban élő hívőknek írt leveléből olvashatunk részletet – bíztatva őket, hogy Krisztus irgalma és feltámadása valóság minden hívő embernek. Valóság volt akkor és valóság most is. Akkor is, ha összegyűlhetünk és akkor is, ha járvány, háború vagy esetleg betegség miatt csak a belső szobánkban ünnepelhetünk. Krisztus halála és feltámadása megtörtént. Irgalomból és kegyelemből. Nem érdemünk és nem cselekedeteink szerint, hanem ingyen kegyelemből. Krisztus megfizette az árat: az ő halála és feltámadása a pecsét, hogy nekünk életünk, újjászült életünk lehet már ma is. Engedjük, hogy ez az élő reménység hassa át mindennapjainkat, legyen ott örömeinkben, nehézségeinkben, kísértések és gondok között is. Húsvét örömhírét őrizzük a szívünkben élő reménységgel és sugározzuk a környezetünkben élők felé.
Több, mint 25 éve abban az ajándékban és szolgálatban lehet részem, hogy a János Passiót énekelhetem a Lutheránia énekkarral Virágvasárnap és Nagyszombaton. A karnagyunk épp ezekkel a szavakkal fogalmazta meg a próbán, hogy a zárókorált úgy énekeljük, hogy ez az élő reménység hassa át az éneklőt és a hallgatót, amely Krisztus kereszthalála és feltámadása miatt valóságos ma is és hogy majd egyszer együtt ott a mennyben együtt dicsőíthetjük Urunkat:
“Végső órám ha már közel,
Szent angyalod küldd értem el,
Vigyen örök hazámba!
Válhat testemből földi por,
Új életre hív majd egykor
Ítélet harsonája.
Akkor megrendül föld és ég,
Megújul a nagy mindenség,
És megdicsőült új testben
Jóságod áldom szüntelen.
Erre segíts, Én Istenem, én Istenem,
S Téged dicsérlek szüntelen!” BWV245, 68. (40). Korál
Bíztatom a testvéreket, hogy a napi elcsendesedésünk vagy a napi röpimáink alkalmával kérjük Urunkat, hogy ez az élő reménység hassa át szívünket és gondolatainkat a mindennapjainkban.