Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben. (Ef 4,1-6.)
Keresztyén Gyülekezet!
Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Ugye, talán emlékszünk arra, hogy ki mondta ezeket a szavakat: Szelíd vagyok és alázatos szívű! ? - Igen, ezeket a szavakat az a Jézus mondta, aki magához hívta a megfáradtakat és az elesetteket. Az a Jézus, aki a követésére hívott el vámszedőket és romlott életűeket. Az a Jézus, aki szembe szállt az emberi életet megbénító törvényeskedés makacs képviselőivel. Az a Jézus, aki engedelmes volt mindhalálig, a kereszten elszenvedett halálig. És ezen a vasárnapon is hozzá hívlak benneteket, Testvéreim. A szelíd és alázatos, a mások terhét türelemmel hordozó, s a szeretet formáló erejével minket átölelő Krisztushoz. Őhozzá hívlak, akinek a követésére Pál apostol elindult, mert foglya lett, ott a damaszkuszi úton. S az a Jézus, akiért még a rabságot és a börtönt is elhordozta, mert az evangéliumot meg nem tagadhatta. És így a börtön mélyéről, a cella csendjéből csendülnek fel azok a szavai, amelyekkel minket erősíteni akar.
Éppen ez, a cella csendjéből, a börtön mélyéről felcsendülő szó válik hitelessé. Mert az apostol életének a fordulatai, ezek a valóságos mélységek pecsételik meg a szavát: Ő Jézust akkor sem tagadta meg, amikor a személyes élete, épsége, szabadsága került veszélybe.
Éljetek méltón ahhoz az elhíváshoz, amellyel elhívattatok, teljes szelídséggel és alázatossággal. De Pál apostol szavait így is folytathatnánk: Éljetek méltón az elhívóhoz, Jézus Krisztushoz! Éljétek őt bele a világba! Legyetek követői, ne engedjétek, hogy a keresztyénség egy értékrenddé degradálódjon, egy filozófiai rendszer legyen. Ma is kövessétek Krisztust! Legyen fontos számotokra az, hogy mit tanított, és engedelmeskedjetek neki. Legyen fontos számotokra a példája és a kapott modell szerint éljetek. Legyen fontos az út, amelyet mutatott nektek, és merjetek a kereszthordozásban másokért áldozatot vállalni. S legyen fontos számotokra a cél, amelyre mutatott, hogy Isten országát együtt keressük!
Éljetek méltón ahhoz az elhíváshoz, amellyel elhívattatok! És most, az Isten előtti csendben mindannyian végig gondolhatjuk azt, hogy kik által közvetítette Jézus a hívását? Kik voltak azok, akik a keresztségünkig is mindent megtettek, akik vállalták, hogy hívő keresztyénné válásunkért mindent megtesznek! S kik voltak azok, akik azzal a szeretettel és azzal a belső tűzzel szólaltatták meg az igét, amely megnyitotta a mi szívünket is. S kik voltak azok, akik szavaikkal vagy kérdéseikkel elgondolkodtattak, hogy végre, vagy újra ráeszméljünk az Isten szeretetének a fontosságára. S kik voltak azok, akik talán nem is szóval, hanem életpéldával mutatták meg azt, hogy mit jelent valóban szelídnek és alázatosnak lenni a szeretet által. Engem nagyon sokan erősítettek abban a hívásban, amellyel Jézus jelezte, hogy elfogad. De azt is tudom, hogy nem a megfelelés-kényszer tesz az elhívóhoz méltóvá. Mert Jézus éppen azért hívta magához a megfáradtakat, hogy felfedezzék: nem az elvárások kényszere miatt lehetünk jobbak, hanem éppen az Ő szeretete formál át! És ha Ő szelíd és alázatos, akkor szelíddé és alázatossá lesz az, aki megüresíti a lelkét, kiteszi, leteszi az élete terhét és elfogadja, hogy Krisztus éljen benne!
Éljetek méltón ahhoz az elhíváshoz. Mert láthatjuk, hogy hányan csúfolják meg életükkel az Isten szentségét. Nem az ateisták vagy a más vallásúak, hanem éppen azok, akik névleg az Ő népéhez, nyájához tartoznak. Nem új keletű jelenség ez. A zsoltáros is panaszkodott, mert azt tapasztalta, hogy sokan vannak, azok, akik gúnyt űznek az Isten szentségéből és a szentül élni törekvő emberből. A zsoltáros pl. boldognak mondja azt az embert, aki nem áll a vétkesek útjára és nem ül a csúfolódók székére.
Sokszor rajta kapom magam, hogy tetteimmel miként csúfolom meg Krisztus szeretetét. Olykor egyfajta megkönnyebbüléssel veszem itt a városban, hogy nem ismer mindenki. Csak egy apró példa: amikor a dugóban az autóval egy kissé szabálytalanul próbáltam meg mások elé kerülni, mások indulatát váltottam ki. S utólag végiggondoltam azt, hogy hol voltam én akkor szelíd és alázatos? S ez még csak apróság. Sorolhatnánk az ennél súlyosabb, és igazán csúfolásra okot adó jelenségeket, amelyekkel magukat keresztyénnek nevezők a saját hívójukat, Krisztust csúfolják meg.
Pedig talán éppen most lenne nagyon nagy szükség arra, hogy a hívást, az elhívatást komolyan vegyük. Vagy inkább így mondom: Krisztust komolyan vegyük. Mert aki Krisztust és az ő követését - a Szentlélek ereje által - komolyan veszi, az egyrészt Krisztus szelídségét, és alázatát éli bele a világba. És agresszívvá lett világunkban mi lehetne gyógyítóbb és felüdítőbb, mint a Krisztustól tanult, Istennek való elkötelezettségből (és nem bárgyúságból!) fakadó szeretet!
Másrészt az tapasztalja meg a Lélek egységét. Ez a furcsa kifejezés azt jelenti, hogy akiket az Isten Lelke megérint, betölt, átformál és vezet, az nem a különbözőségek réseit akarja tovább mélyíteni, hanem sokkal nagyobb empátiával tudja elfogadni azt, hogy ezen a porszemnyi bolygón egy hajóban evezünk, még akkor is, ha jelentős különbözőségek vannak is közöttünk.
Biztos nem helyes az, ha korábbi korokhoz méricskéljük magukat, de talán sohasem volt annyira megosztott a világunk, mint ma. Megosztották a különbözőségek! És megosztották azok a téves ideológiák is, amelyek a különbözőségeket emberi erővel akarják megszüntetni. Az egyesítések, az egyesülések, az egységesítések sok esetben nem az egység felé vezetnek. Az egységet csak az tudja megteremteni, aki maga is egy és örök, az Isten. Az egységesítési törekvésekből mindig csak egy újabb szakadás lesz. Egyházi vonalon lásd a németeket, ahol a református és az evangélikus egyház mellett az emberi egységtörekvések miatt megjelent az uniált egyház is. A kettő egyesüléséből lett végül három, mert emberek akarták az egységet.
A matek azt mondja: 1+1= 2, a valóság azonban az, hogy 1+1=3. Csakis az isteni szeretet teremheti meg a Lélek egységét: S akkor megváltozik a matek: 1+1+1= 1 Ahol Isten Lelke munkálkodik ott a szelíd és alázatos lelkületű Krisztus él a szívben, és ahol a szelíd és alázatos Krisztus él szívben, ott megszületik az egység. A Benne való, igaz egység!
Ezért imádkozzunk és hagyatkozzunk a Lélek vezetésére, és éljünk méltón ahhoz az elhíváshoz, amellyel elhívattunk!
Ámen