Fil 2,14.-18. Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt.
Ünneplő Gyülekezet!
Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Micsoda ádventünk van! Ádvent 4. vasárnapja van ma, egy nappal szenteste vagyunk. A sok-sok tennivalóhoz kellene még egy kis idő. Kellene még egy kis idő, pedig mindennél hamarabb, már október közepén megjelentek az ádventi reklámok, és a karácsonyi díszletek. S mi akkor felháborodva fogadtuk, hogy talán ez mégiscsak a konzum idióták túlzása. Valaki megállapította, hogy ilyen nagy tömeget, sőt zsúfoltságot nem tapasztalt korábban a bevásárlóközpontok körül.
Micsoda ádventünk van. TV műsorok szólnak arról, hogy le kellene csendesíteni a karácsonyi készülődést, és egy anyuka nyílt levélben kérte a pedagógusokat, hogy ne szervezzenek már annyi karácsonyi programot, mert négy gyereket nevelve, egyszerűen nincs annyi energiája, hogy minden szervezett program elvárásának eleget tegyen. S közben a parlamentben sem tétlenkedtek a honatyák. Elfogadtak egy olyan törvényt, amelynek az értelmezése körül rengeteg félreértés van. A békés tüntetések és a vandalizmusba hajló megmozdulások híre lengik be a város hétköznapjait, és a médiát. Micsoda ádventünk van!
Lehetne nosztalgiázni, hogy a régi ádventek… Lehetne siránkozni, hogy a világ ellopta tőlünk ádvent hangulatát. De nem érdemes.
S ma megszólít bennünket az apostoli igén keresztül az Isten.
1. Egyrészt megláttatja, hogy az ádventben élő embernek mindig nyugtalan a lelke.
2. Másrészt rávilágít arra, hogy mi tudja az örömöt garantálni az életünkben.
1. Igen, az ádventben élő ember lelke mindig nyugtalan. Mi nagyon sokszor képzeljük azt, hogy akkor leszünk boldogok, ha valami eszméletlen nyugalom szállja meg a lelkünket. Magunk elé képzeljük a rezzenéstelen víztükröt. S azt mondjuk: Ha ilyen lesz a lelkünk állapota, akkor szép lesz az életünk. S ha nem biztosítja a környezetünk ezt a rezzenéstelen víztükröt, a békességet, akkor felháborodunk és zúgolódni kezdünk.
Lássuk be, hogy nagyon sok energiák megy el azzal, hogy a környezetünket okoljuk olyan dolgok miatt, amelyeket nem tudunk megváltoztatni. Nem véletlen mondja az apostol, hogy zúgolódás és vonakodás nélkül, mert ezzel arra utal, hogy ha az ember lelkét az kavarja fel, ami tőle független, akkor gyógyíthatatlan békétlenség lesz úrrá rajta. Egy csodálatos képpel írja le a keresztyén ember küldetését: az elfajult nemzedék között úgy kell ragyogni (az igaz!) keresztyéneknek, mint a csillagoknak.
Nem elfajulni! Nem hasonulni! Nem megijedni! Ragyogni!
A csillag távol van a mindennapi őrülettől. Akkor is fénylik, ha a bevásárló központban, egymást tapossák az emberek, és ha a fáradt tanár diszkót szervez karácsonyozás címen. S ha a parlamentben hőzöngő ellenzékiek randalíroznak egy a túlsúlyától arányt tévesztett vezetés döntései miatt. A csillag akkor is tündököl, amikor a emberségében sértik meg a választott vezetőket. S akkor is, amikor a jogos vagy jogtalan felháborodásban nő az elégedetlenség.
Az ádventi nyugtalanságot nem okozhatja tehát az, ami körülöttünk van. Sokkal inkább az, ami bennünk van! Pál a Krisztus eljövendő napjára utal. S az a kérdés: feszít-e eléggé, hogy miként figyeltél az élet igéjére?
Az ÚR közel!
Ádvent ezt hirdeti meg, tehát nem élhetek úgy, mintha csak a mának élnék. És nem szabad a környezetem elvárásának éni. Az ÚR közelsége más életre hív.
2. De hát mi adja meg ezt a fényt, a csillag ragyogását nekünk? MI adja meg az örömöt? Áldozat és szolgálat – Pál apostolnak az a két kifejezése, amelyet az öröm forrásaként említ. Ez egy egészen fordított gondolkodás, mint az általános emberi gondolat. Nem mondom azt, hogy a XXI. század emberéé, mert minden korban megvoltak azok, akik az örömforrásnak a hedonista, megelégítettséget hajszoló, élvezeteket habzsoló életet tartották!
Szolgálat és áldozat. Ez azért nem az, amikor az ember tropára dogozza magát, és értelmetlenül hajt. Ez az, amikor elsősorban a másikat látja szeme előtt, de a másik embert is az evangélium fényén, az Isten szeretetén keresztül.
Azt hiszem, hogy azok, akik már megtapasztalták azt, hogy mit jelent, hogy a szavaikon, a tetteiken, az odafigyelésükön keresztül az Isten iránti szeretet növekedett emberekben, az tudja miről beszél az apostol.
A szolgálat és áldozat valójában abból fakad, aki maga is nekünk szolgált és értünk áldozta magát: Jézusból. Az ádventi vendégből, aki úgy toppant be az világ életében, hogy nem nem lázadt fel a külső körülmények miatt. Zúgolódás és vonakodás nélkül tett meg értünk mindent.
És még egy gondolat: Valójában azért nem ilyen az ádvent, mert mi nem tudjuk Krisztus közelségét odaélni az emberek elé. Ha valójában megéreznék az emberek, hogy mi mások Krisztusává tudunk lenni, alázattal, zúgolódás és vonakodás nélkül, akkor talán éppen a mi létünk alapján éreznék, hogy közel van az ÚR! És ez más értékek keresésére, és más értékeke megbecsülésére hajtaná őket.
December 23-án – egy nappal az inkarnáció csodáját váró ünnep előtt, mi magunk vájunk a Krisztust várók közösségében a szolgálatban és az áldozatvállalásban krisztusivá…. S meglátjátok: Így lesz igazán teljes az ünnepünk öröme!
Így micsoda ádventünk lehetne!
Ámen