Alapige:
Lk 19 41-42.a.
Amikor Jézus közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!
Ünneplő Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Higgyétek el testvéreim, hogy én magam is csodálkozom az igeválasztáson, pedig jó néhány napja elhatároztam, hogy a mai vasárnap evangéliumának erről a részletéről fogok szólni nektek. Engedjétek meg, hogy megmagyarázzam a választásomat. Elsődleges szempontom volt, hogy ez a mai evangélium. Jeruzsálem vasárnap van, annak az emléknapja, hogy Krisztus után 70-ben elpusztult a szent város, a szentéllyel együtt. De hát egy ilyen ünnepen az igehirdető nyugodtan választhatna olyan igét, amely sokkal szívhez szólóbb! De nem tettem, mert hiszem és vallom, hogy ez a Jeruzsálem felett elmondott sóhaj, sirám minket is meg kell, hogy állítson.
Érdemes figyelni a történet menetére:
Jézus Jerikón keresztül megy Jeruzsálembe. Jerikóban Zákeus, a töpszli méretű vámszedő felmászik a fügefára, hogy a sokaság ne takarja ki Jézust. Érdeklődve nézi, és csodálkozva látja, hogy éppen őt szólítja meg a názáreti Mester, és az ő házába tér be. Meglepi, hogy őt, a csaló gazembert, akit mindenki lenézett, elfogadja a Mester. S az életében – Jézus közelségében, elfogadó szeretetét tapasztalva – gyökeres változás kezdődik. Ő, aki nem volt egyáltalán szent, elfogadta, és békességet talált Jézus közösségében. Aztán Jézus tovább megy a szent város felé, és bevonulásakor, miközben a sokaság szeretettel ovációzik, a szent emberek, a vallási vezetők mormognak, fújjolnak és ellene támadnak. Rendre akarják utasítani a tanítványokat. S Jézus ott, a város határában – miközben látta a rendezett várost, tisztaságot árasztó fehér házaival, s Sion hegyén épült – a közelmúltban Heródes uralkodása alatt helyreállított templomot, látja a látszat-szentséget, sírva, összeszorult szívvel mondja ki: Bárcsak felismerted volna meglátogattatásod! Zákeus, a bűnös felismerte Jézusban az Isten életet formáló ajándékát. A látszat vallásosság bajnokai azonban elhallgattatták.
S ezen az ünnepen, amikor hárman keresztségre készültök és ketten pedig konfirmációra, az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy ugye, ti felismertétek Jézusban a békességre vezető utat?
Többféle motivációval jelentkeztetek a keresztségre és konfirmációra. Esküvőre, keresztszülőségre készültetek, gyermeketek konfirmációja mozgatott meg, felébredt a vágy, hogy a zaklatott, sokfelé próbálkozó életben kell valami fogódzó! Jó azt látni, hogy az Isten minden élethelyzetet fel tud használni, hogy magához vonjon, hogy megmutassa a békességre vezető utat, magát Jézust!
Igénk azonban arra figyelmeztet, hogy nem elég a látszat? Hanem többre van szükség: A hit felismerésére. Arra az aha élményre, amelyet Zákeus is átélt, amikor Jézus belépett az életébe, otthonába.
Igénk fokozott figyelmeztetés:
Aki nem találja meg a békességre vezető utat, annak az élete a teljes bizonytalanság és a pusztulás felé halad. Érezhetjük, mindannyian érezhetjük, hogy az életünk és az egész világunk milyen ingatag. Könnyen arra sorsra juthat, amit Jeruzsálemről Jézus mond, hogy nem marad benne kő kövön. Azt azonban tudhatjuk, hogy az élet, nem a fizikai és biológiai létezés, hanem a teljes élet igazi alapja nem lehet, más, mint a kegyelem, amely Jézus Krisztusban jelent meg. Jézusban a kegyelem látogatott meg minket, lépett be az életünkbe. Más alapot senki nem vethet, amely bizton megáll, amely nem inog meg. A biztos alap: Jézus.
Aki azonban megtalálja a békességre vezető utat, az érezheti a biztonságot, azt, hogy az életét a kegyelem körbefogja és hordozza.
Miért lehet Jézus személye a békességre vezető út?
1. Megbékéltetett az Atyával!
A Szentírás arról tesz bizonyságot, hogy az ember az ősidőktől kezdve inkább hallgat arra, aki a bizalmatlanságot szítja, a kísértőre. Ebből fakad aztán az ellenségeskedés Istennel. A kísértő el akarja hitetni veled, hogy neked nincs szükséged Istenre, és kiránthatod nyugodtan a kezedet az Ő kezéből, mert nélküle is tudsz boldogulni. Nagykorú vagy! Képességeid vannak! Tudásod van! Birtokolhatsz! Ne légy mamlasz! Szakíts Istennel! Légy a magad ura! Nem kell mindenben az Istenre hallgatnod! Sokféle formában szítja az ős ellenség ezt a háborúskodást, s a végén az ember el is hiszi, hogy az Isten nem akar neki jót, sőt éppen ellenkezőleg. S akkor jött Jézus, és arról kezdett beszélni, hogy nekünk olyan Istenünk van, aki gondoskodik rólunk, aki velünk van, és akit jó apaként szólíthatunk meg. És magához ölel, amikor mélységből menekülünk hozzá.
S mikor már a jó szóra sem hallgatott az ember, akkor kitárta a kezét a kereszten, hogy összekösse az kicsinyes világunkat a menny világával és utat nyisson számunkra a teljes szeretet felé. Meghalt, hogy a halála egyfajta örök engesztelő áldozat legyen, és feltámadt, hogy a életünk legnagyobb félelemforrását, amely az örök Istentől választ el, legyőzze, és ne kelljen félnünk a haláltól.
2. Megbékéltet egymással
Amikor Jézus megkérdezték, hogy mi a legnagyobb parancsolat a törvényben, az ószövetségi tórában, akkor egy merész húzással két parancsolatot egymás mellé vont: Az Isten szeretet fontos, elengedhetetlen parancsa mellé odahelyezte az embertárs szeretetének a parancsát. Mert miközben az Istennel valló ellenségeskedés egymással is szembeállít, (Lásd: Ádám és Éva – Kain és Ábel történetét) az Istennel való megbékélés egymás felé fordít bennünket. A békesség útja: Sok-sok emberi nyugtalanságnak forrása az Istennel való ellenségeskedés, és az egymással való békességünk alapja az Istennel való megbékélés.
Sokszor mondom el – esküvőkön és családgondozó beszélgetéseken, hogy minden megbékélésnek az alapja ott van, hogy Istennel rendezzük a kapcsolatot. János apostol pedig azt írja: hogy az Isten szeretet csakis az ember-szeretet vonásaiban rajzolódhat ki.
Jézus a békességre vezető út, minden emberi nyugtalanságunk feloldódik és békévé simul akkor, amikor Jézus megbocsátó szeretetét el tudjuk fogadni.
3. Táplál minket az erőn felül lévő úton
S végül, de nem utolsósorban utalok arra, hogy Ő erőforrás lesz az életünkben. Megfigyelhető az, hogy az éhség nyugtalanná és békétlenné tesz. Így van ez a kisgyermekeknél is, de tudjuk, hogy az éhség lázadásokat is szíthat. Az életúton sokszor kiürülhetnek a lelki tartalékaink és ilyenkor fokozódik a belső nyugtalanságunk. Magunkkal sem vagyunk békességben. De Ő, mint az éhségtől hisztis gyermekét az édesanya, minket is táplál és megnyugtat. Ez az Úrvacsora! Olyan eledel, amely által érezhetjük, hogy nem csak velünk van, hanem bennünk él! Átformál, és átjár. Teljesen a miénk.
Bár csak felismerted volna a békességre vezető utat – sóhajt Jézus Jeruzsálem felett.
És hiszem, hogy örvendezik amikor azt látja, hogy te, ti felismertétek őt, és személyesen elfogadjátok ŐT!
Ámen