Alapige:
Mt 6,12;14-15.
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; ...
Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.
Keresztyén Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Játszunk el egy kicsit a gondolattal: Melyik a legnehezebb kérés a Mi Atyánkban?
Azt hiszem, hogy sokan jutnánk arra a megállapításra, hogy a személyes életünkben a legnehezebb kérdés az ötödik. Mindegyik kérésen könnyebb átsiklani, és természetesebb. De ez az ötödik kérdés igen nehéz. Mert mintha egy feltételhez kötnénk azt, hogy Isten hogyan teljesítse kérésünket. Sőt, amikor Jézus a tanítványoknak megtanította a Mi Atyánkot, akkor éppen ehhez az ötödik kéréshez fűzött hozzá néhány gondolatot, Máté lejegyzése szerint. Ezzel is azt jelezte, hogy a követésének izgalmas közpépponti kérdéséhez érünk ezzel. De hallgassuk csak meg az ötödik kérést és a hozzáfűzött Jézusi gondolatot.
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; ...
Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.
Nézzük, csak meg ennek a kérésnek a mélyebb értelmét, s aztán gondolkodjunk el azon, hogy a gyakorlatban, az életvitelünkben mire van szükség, hogy ezt jobban megéljük.
A vétek – görög kifejezés elsődleges értelme adósság! Tudjuk mit jelent ez. Akinek hitele van, márpedig jó néhány magyar családot terhel hitel, tudja milyen az: adósságban lenni. Ha valaki kölcsönkért barátaitól, akkor feszíti a vágy, hogy törlessze, visszaadja, ne legyen benne ebben a negatív függőségben. Mert az adósság függővé tesz. S miközben függővé tesz, olykor el is idegenít a másiktól. Tartozom neki, hogyan is tudnám a teljes bizalmát élvezni addig, amíg meg nem adom neki a tartozásomat.
De most nem egyszerűen a tartozás lélektanáról akarok elmélkedni, hanem arra mutatok rá, hogy az Isten előtt mi éppen ezzel az adós-szindrómával állhatunk csak meg. A bocsásd meg vétkeinket, azt jelenti: Engedd el az adósságunkat! És ez a kérés bevallatja velünk azt, hogy Istennek adósai vagyunk. Tartozunk neki. Alapos, jelentős adósságot halmoztunk már fel. Hogyan?
Egyszerűen úgy, hogy nem adjuk meg neki azt, ami jár.
Ha egy munkáltató nem adja meg a munkásának bérét, akkor adósa lesz. De fordítva is igaz, hogy adósom lesz az, aki a megígért, vagy az előre kifizetett munkát nem végzi el. S mi ebben az értelemben vagyunk adósok. Isten sok mindet adott nekünk. (Soroljam? Ha őszintén végig gondolod, akkor úgyis tudod!) S mi közben – mint a hanyag munkavállaló nem tejesítünk annyit, amennyit kellene. Teljes szívvel kellene őt szeretni, és mi csak félszívvel szeretjük. Máris egy fél szívvel adósai vagyunk. Teljes erőnkből kellene őt szeretni. Mi csak fél gőzzel, erőbevetés nélkül szeretjük. Sokszor csak szájjal valljuk, és erőfeszítést nem hozunk azért, hogy az iránta való szeretetünket kimutassuk. Teljes lelkünkből vagy elménkből kellene őt szeretnünk! Mi pedig elménk nagy részéét egészen másra használjuk, nem arra, hogy értelmes élettel az Isten szeretetet kimutassuk! És akkor ez még csak az első nagy parancsolat. Máris látjuk, hogy a felét sem adjuk meg neki, ami járna.
Mit teszel te, amikor a piaci kofa kifizetteti veled a három kiló paradicsomot, és közben látod a mérleget, hogy az alig két kiló? Hát felháborodsz, reklamálsz! És nem mondod, azt, hogy jó lesz két kiló paradicsom is háromnak az áráért, mert hát a zöldségesnek is meg kell valamiből élnie. És teljesen jogos a reklamálásod.
És mit csinál Isten, amikor azt látja, hogy fél szívvel, és fél gőzzel szereted csak? Elszomorodik, de amikor meglátja ijedt tekintetedet, mert nem bírnád felháborodását elviselni, akkor azt, mondja: Elengedem minden tartozásod!
Eszméletlenül nagyvonalú Ő a szeretete révén!
Csak éppen arra vágyik, hogy a szeretetnek ezt a nagyvonalúságát te a magad kapcsolataiban is gyakorold!
A megbocsátás, azt jelenti, hogy képes vagyok az elengedésre. A jogosság helyett az irgalmasság határozza meg cselekedeteimet. Az igazságérzetem helyett azzal a szeretettel fordulok a másikhoz, amely képes változtatni.
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy szemet hunyok a bűn felett!
Sokan ezt teszik A szeretet nagyvonalúsága nem szemet hunyást jelent: Te ezt tetted…. Nincs semmi baj, mert én majd másban vétkezem, és akkor kvittek vagyunk! Sok urambátyámos megoldásnál láttuk ezt. De talán érezhető, hogy ez nem a tisztázáshoz vezet, hanem éppen ahhoz, hogy mindannyian besározódunk, és mindannyian zsarolhatók leszünk. Olyan félelemeket szül a szemet hunyás, amelyeket el sem tudunk képzelni. Egyéni életünkben is, és társadalmi szinten is iszonyú feszültségek generálója lehet.
A megbocsátás nem azt jelent, hogy relativizálom a bűnt!
Sajnos sokszor azzal kezeljük elsősorban saját bűneinket, hogy másokhoz mérjük. „Mi az én bűnöm ahhoz képest, amit mások elkövettek.” Ez a fajta relativizálás azonban egy álságos felmentéshez vezet: Hát én nem is vagyok annyira adós, akkor nem is vagyok adós! Mégis csak jobb vagyok másoknál… Nem az vezethet a belső megnyugváshoz, hogy relativizáljuk az adósságokat. Sok feszültség – külső és belső feszültség születhet abból, ha így akarjuk rendezni az adósságokat. Akkor szinte természetes, hogy a nekünk tartozó az mindig súlyosabb vétket cipel, s a miénk az mindig sokkal jobban indokolható, magyarázható.
A megbocsáts nem azt jelenti, hogy nekem rinocérosz bőrt kell növesztenem, amely mindent elvisel.
A krisztusi megbocsátás nem azt jelenti, hogy nem szenvedünk a sérelmek miatt és mindent elviselünk! Sokan így értelmezik a nagyvonalú szeretetet. Csakhogy, amikor Krisztusról úgy vallunk az egyik énekünkben, hogy a kínzóinak megbocsát, az nem azt jelenti, hogy ő a korbácsolás közben dicsérte őket, hogy rajta, ez nagyon jó esik! Sőt a főpap szolgájára rákérdez: „Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?” A megbocsátás nem azt jelent, hogy nem fáj semmi, hanem éppen azt, hogy ami fáj, és ami igazságtalan, azt tudom letenni az Isten kezébe.
Amikor tehát Jézus Mi Atyánk ötödik kérését a szánkba adja, akkor formálódásra hív. Arra, hogy meglássuk, miként lett Ő a fára szegezett adóslevél, és arra, hogy ebből a Isten által felénk közvetített nagy szeretetből tudjunk mások felé is közvetíteni. Mert ha ez megy, akkor lesz örömmé számunkra az, hogy már Isten megbocsátott nekünk! Ha ez nem megy, akkor félő, hogy kárba vész rajtunk az ő mérhetetlen szeretete. Ugye ezt nem akarjuk! Ámen