Kegyelem Néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!
Ámen
Szeretett Gyülekezet! Kedves Testvérek!
Hallgassa meg a gyülekezet, a mai napra, Hatvanad vasárnapjára, rendelt igehirdetési alapigét, amelyet megírva találunk Máté evangéliumának 13. fejezetében a 10. verstől a 17-ikig, a következőképp:
A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban? Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották.
Az elmúlt napok egyik sporthíre volt, hogy a Barcelona csapatának új szponzora akad, aminek következtében a stadion neve is megváltozik: és az aréna innentől kezdve magában hordozza a szponzoráló cég nevét is. Egyes sajtóorgánumok szerint a teljes támogatás eléri majd az egymilliárd Eurót…
És, hogy mit kap ezért a szponzor? Képet… és reklámot… kommunikációt
A csapat a mezén hordozza a cég nevét, és aki kiejti az aréna (sportszentély…?!) nevét, az sem mulaszthatja el a zeneszolgáltató nevének említését.
Beszélni fognak róla…. Nem arról, amit tesz, vagy amit ad, nem arról, amit nyújt. Egyszerűen csak emlegetik a nevét, amitől nőni fog a bevétele. Attól, hogy beszélnek róla… hogy „jó képet” festenek róla. Attól, hogy úgy tűnik, mintha…
A képért… a látszatért.
Ha kicsit is elgondolkodunk, hamar észrevesszük, hogy az emberek ezért fizetnek manapság a legtöbbet. Hogy jobban nézzünk ki, hogy sikeresebb benyomást nyújtsunk, hogy úgy tűnjünk mintha… Ez látjuk a politikában, a reklámokban, de még a hétköznapokban is.
Philip Jancey, keresztény újságíró, az emberi testről írott könyvében nagyon találóan fogalmazza meg ezt a jelenséget. Régen az emberek azért fizettek valakinek, hogy megfesse, megmintázza az arcképüket. Arról akartak képet festeni, amilyenek. „Mára a kép szó teljesen a visszájára fordult. A modern politikus szakembert fogad, hogy a megfelelő képest, imázst mutasson magáról; az állásinterjún viselt ruhánk magabiztos, sikeres ember képét közvetíti, a cégek is sokáig keresik a tökéletes arculatot. Szeretném, ha ezt a szót úgy használnánk, ahogy eredetileg kellene: a kép a valóság hű mása, nem mása, nem illúzió.”
De hogyan kapcsolódik mindez Máté evangéliumához?! Mi köze van a példázatokban beszélő Jézusnak a reklámok világához?!
Nagyon is sok!
Itt Budagyöngyén és Budavárban is januártól új sorozatba kezdtek a kedves Testvérek a bibliaórákon, Jézus különböző „szerepeiről”: Jézus, a király; Jézus, az orvos/gyógyító; Jézus, a családfő; Jézus, a szolga; Jézus, a bárány; Jézus, a pásztor…
De arról nyilvánvalóan nem beszélünk, hogy Jézus kommunikációs szakemberként is kiváló…Holott, mai igehelyünkből Jézusnak – ezt a modern társadalmunkban oly jól ismert – szerepkörét is megismerhetjük.
A Máté-i kontextusból kiragadott sorainkból nem derül ki teljesen – noha a kedves Testvérek bizonyosan tudják – hogy Jézust a magvetőről szóló példázata közepén kérdezik meg tanítványai arról, hogy miért beszél példázatokban. Jézus a tanítványok felé fordulva – mai értelemben – egy „profi” kommunikációs szakember szavaival válaszol. A tanítványok nem értik Jézus beszédmódját, „kommunikációs stratégiáját”, de Jézus – a Mester, a Bölcs Tanító – felel és magyarázatot ad.
11Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg. 12Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. 13
Jézus válaszának első sorai a tanítványok, a saját közeg megnyeréséről szólnak. A módszer számunkra – és minden ma híreket olvasó ember számára – ismert: Ti, akik itt vagytok, értitek, amit mondok ők, akik távol vannak, akikről beszélünk: nem. Ráadásul, nemcsak a jelenben bővelkedtek… hanem Nektek, akiknek van, még adatik is. Az ígérvény tehát kettős: Ti, a jó oldalon állók bővelkedni fogtok…, a rossz oldalon állók még azt is elveszítik, amijük eddig volt. A tanítványi öröm, a „bentlét” öröme – az emberi viselkedés alapmintázatait tökéletesen követi: nem elég, hogy nekem még jobb lesz (mert jó helyre álltam), de nekik… a másiknak, a többinek rosszabb lesz, mert nem a megfelelő oldalra tették le a „voksukat”. Jézus válasza módszerében is professzionális, hiszen egyszerre fed fel és rejt el az Igazságból.
A magyarázat azonban itt nem ér véget:
Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, 14
Majd Ézsaiást idézi:„..Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”
Jézus még egyszer aláhúzza a többiek, a kívülállók vakságát és süketségét, és ezt – mai közszereplőknél is látott módon – egy mindenki által ismert, írott szöveggel: a Prófétáktól idézve, támasztja alá.
Adott tehát: az ők és a mi, a jó és a rossz kettőssége, és egy történelmi, sőt Szent Forrásból idézett példa, amelyben a kívülállóknak még szándéka sincs a megtérésre, a gyógyulásra..
Ézsaiás megmondta…:”Íme beteljesedett. Itt és most. Rajtatok és rajtuk.”
16A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. 17Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották.
Jézus magyarázata a közös boldogságélmény soraival van aláhúzva, bekeretezve. A választottság, a kiválasztottság élményével, érzésével… Még a próféták és az igaz emberek sem láthatták, amit Ti megélhettek.
A Tanítványok megnyugodhatnak.
Bár tudjuk, hogy ez a nyugalom és a megelégedettségben való hátra dőlés korántsem lehet tartósan osztályrészük…Az azonban szinte bizonyos, hogy elégedettség érzésük miatt sokkal jobban értették, érezték meg Jézus szavait. A dicséret, a biztatás, a személyünkben való megerősítés ugyanis (bizonyíthatóan) segíti a tanulást, nyitottá teszi a szívet és az elmét.
A „kommunikáció” briliáns, tökéletes – mint minden, amihez Jézus „nyúl”…
Jézus azonban nyilvánvalóan nem porszívóügynök, marketing-menedzser vagy politikus, aki magasabb haszonért, nagyobb nézettségért vagy – a földi hatalomba megszerzéséért vagy az abban való megmaradást szolgáló – voksokért küzd.
Nem. Jézus – ehelyütt elsődlegesen – bölcs tanító, aki „nem rest” válaszolni, ha a tanítványok kérdeznek. Úgy, hogy Jézus „árucikke” hatalmasabb és értékesebb mindennél: hiszen Isten országa és a hitünk van a mérleg serpenyőjébe téve.
Jézus a Mindent ígéri. És mindenét adja: Értünk.
Jézus beszéde tehát – ahogyan azt mind tudjuk – messze több kommunikációs bravúrnál… Éppen emiatt meg kell vizsgálni, hogy konkrétan mit kell megértenünk belőle és magunkkal vinni. Ehelyütt négy dologra hívnám fel a figyelmet.
Fontos látnunk, hogy a tanítványok nem azt kérdezik, hogy miért beszélsz egyáltalán? Miért beszélsz nekik egyáltalán – a zsíros szívűeknek? Mindössze azt: miért beszél példabeszédekben?
Azt ugyanis a tanítványok is tudják, hogy Jézus mindenkihez szól. Hiszen Jézus nem mond le senkiről. Nem azt mondja, hogy a nem értőket hagyjuk az út szélén: egyszerűen csak másképp beszél hozzájuk. Példákon, példázatokon keresztül. Remélve, hogy szívük talán így megnyílik…(még, ha most megátalkodottnak is tűnnek.)
A második dolog, amit megtanulhatunk az nagyon is konkrét és hétköznapi tanulság. Bizonyosan mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, amikor a másik, akihez beszéltünk nem értette és nem is akarta érteni, amit mondani szeretnénk. Ehhez még hitbéli, hitvallási helyzet sem kell: egyszerű, hétköznapi szituációkban – akár párkapcsolatainkban, házasságunkban – is előfordulhat (és elő is fordul) velünk. A másik fél elzárkózik: becsukja a fülét, a szívét a jószándékú, igaz szóra. Talán nem is rosszindulatból vagy zsírosszívűségből; hanem, mert félnek, szoronganak és görcseik miatt nem képesek befogadni a jószándékú intést, de még az Örömhírt sem. Ilyenkor mi sem tehetünk mást, mint „hétköznapi értelemben vett” példabeszéddel értetjük meg magunkat, vagy legalábbis arra törekszünk „Nem érted, amit tisztán mondanék, saját példámmal igyekszem megvilágítani azt.”
A harmadik, amire az Ige int, hogy Ézsiás szavai örökérvényűek. Igazak voltak Ézsaiás idején, érvényesek voltak Jézus korában, ahogyan ma is. Mert hiszen ma is élnek köztünk megkövéredett szívűek, olyanok, akiknek „zsírréteg került a szíve köré”. Itt nem a „kőszív versus hússzív” képe tárul elénk, mint Ezékielnél, és nem is fásultságról (fává merevedett állapotáról) beszél a Szentíró; nem: itt kövér, zsíros, a jólléttől ellustult, eltunyult; a világgal jóllakott (és megelégedett) szívről olvasunk. A 21. század emberének szíve pedig alaposan „elhízott”: soha nem látott jólétünkben ugyanis elfeledkezünk az értésről, a látásról, a hallásról. Vannak, akik nem értik a másik ember, pláne pedig Isten szavát…
De álljunk meg itt egy pillanatra! És tekintsünk magunkba!
Ha az élő Ige tükrében nézünk magunkra, amely ható és élesebb minden kétélű kardnál, ami mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait – bizonyosan megláthatjuk saját kövérszívűségünket is. Hiszen hányszor választjuk (választom magam is) a kényelmesebb (szélesebb) utat, amikor a szűkebben kellene haladnunk…? Hányszor választjuk (választom magam is) a pihenést, amikor másokért kellene útra kelnünk? Hányszor hallgatunk (hallgatok magam is), amikor beszélnünk kellene – kiállva a gyengébb, az elesettebb mellett…?
Az Ige fényében, amely előtt mezítelenek és fedetlenek vagyunk, bizonyosan számtalanszor elbuknánk… és szembesülnénk vele, hogy az Úrjézus hozzánk is csak példázatokon keresztül juthatna el….
De, ha abban kegyelemben van részünk, hogy akár csak töredékesen is, de Jézus tanítványainak mondhatjuk magunkat nem mondhatunk le a többiekről sem… Nem mondhatjuk, hogy „amink van Isten országából, a hit titkaiból” megtartjuk magunknak… Merthiszen nem hagyhatunk senkit az út szélén…
Szebik püspök úr múlt heti igehirdetésében említette, hogy manapság az emberek 8%-a mondja magát kereszténynek. Nyolc százalék azoknak az embereknek aránya a nyugati kultúrában, akik megvallják Jézust, és hitüket gyakorolják is.
A kérdés viszont az, hogy biztosak lehetünk-e abban, hogy ennek a 8 százaléknak – ahová mi is tartozunk – a szíve mindig tiszta és nyitott? Avagy biztosak lehetünk-e abban, hogy a „maradék” 92 százalék szívét körbevette már a zsírburok, amiből nem képes meglátni Isten fényét?
Nem. Korántsem lehetünk ebben elbizakodottak.
Ugyanakkor ennek az alacsony részességnek mégis érdemes megvizsgálni az okát. Mi, akik itt vagyunk, de akár a kutatók is nagyon sok okot és még több kifogást találhatnánk arra, hogy miért ilyen csekély a 21. században az „aktív keresztények” aránya. Okolhatjuk a politikát, a tudományt, a pszichológiát, a jólétet… és sok minden mást, de talán célszerű azt is nagyító alá venni, hogy mi magunk mindent megteszünk-e azért, hogy a kereszténység hívogató, csalogató, vonzó legyen?
A fentebb már említett keresztény újságíró – Philip Jancey – azt találta beszélgetései során, hogy a kereszténységnek három megjelenési, megélési módját fogadják el az emberek hitelesnek. A zarándokét, az aktivistáét és a művészét. Mindhárom embertípus oly módon éli meg ugyanis a hitét, amelyben az Ige tettekké válik: hiszen a zarándok úton van, és az útján segíti a betegeket, magányosakat; az aktivista hallatja hangját a világ üldözöttjeiért és számkivetettjeiért, de, a szükségben – árvíz vagy hurrikán idején – csoportba rendeződik, és menedéket nyújt. A művész pedig a saját töredékességével szembesülve tárja fel emberi gyarlóságait.
Igen, tudjuk és mondjuk is gyakorta, hogy a kereszténység nem olcsó népszerűség hajhászás. Nem is lehet az.
De azt is látnunk kell, hogy manapság az embereknél tisztán a szó ereje már nem biztos, hogy elegendő. Talán éppen azért, mert a szó – a 21. századra – éppen a kommunikációs és reklám szakemberek miatt már leértékelődött… Ismerik a szó mágiát, tudják, hogy hogyan kell felépíteni egy meggyőző beszédet, hogy az magával ragadja a hallgatóságot. Azonban azt is tudják vagy sejtik, hogy a szép szavak mögött gyakorta egy porszívó, egy márkás termék eladásának szándéka vagy épp szavazatszerzési ambíció áll…
A ma embere – és ez nem is biztos, hogy felróható bűnéül – már nem elégszik meg a szavak csillogásával. Nem elegendő számára, hogy szépen felépített beszédeket halljon… És talán az sem, hogy példabeszédeken keresztül szóljunk hozzájuk.
Legyünk egy percre igen merészek: és képzeljük el, hogy Jézus ismét megjelenik köztünk, velünk van. Vajon Jézus ma beszélne példabeszédekben? Vajon az Őt nem értőket szavakkal szeretné meggyőzni? Vagy más utat választana?
Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban! Nem tudjuk pontosan, hogy az élő Jézus mit tenne, ha köztünk lenne. De nekünk biztosan megvan a feladatunk.
Ha valóban oda akarunk térdepelni Jézus lábához, bízva abban, hogy – akár töredékességünkben, bűneinkkel együtt is – a tanítványai vagyunk: csak úgy tehetjük, ha példát mutatunk. Ha mi magunk – az életünk – válik példázattá.
Nem. Nem kell, hogy mindannyian aktivistákká vagy művészekké váljunk. Nem szükséges, hogy transzparensek alatt vonuljunk, vagy Afrikáig utazzunk, és hittérítőnek álljunk.
De saját életünk példájával – a szó és tett közötti összhanggal, Isten éltető erejének örömét sugározva – igenis példabeszéddé válhatunk.
Példabeszéddé Jézusról, az evangéliumról, a hit öröméről… Egy olyan példázattá, amelyben a kép és a valóság immáron nem lesz egymástól eltérő. Egy olyan példázattá, amelyben, ha kép készülne rólunk (fotó vagy akár festmény…) az a valóságot tükrözné, mert nem akarnánk, hogy az szebb vagy másabb, „csak” egy képmás.. Egy KÉPMÁS, amely szeretetünk mikéntjén, mondatainkon és tetteinken visszatükrözné Jézus arcát.
Úgy legyen! Ámen!
Imádkozzunk!
Drága Jó Jézusunk! Add, hogy a mi szemünk valóban azért legyen boldog, mert Téged lát, és és a fülünk azért legyen boldog, mert Téged hall. Add, hogy sem a világ szirénhangja – a gazdagság, a jómód, a kibélelt hétköznapjaink – sem pedig a szirénák hangja, amelyek félelmet keltenek bennünk, ne vonják el a látásunkat, hallásunkat, szívünket Tőled és Rólad! Add, hogy a boldogság, amely a Te ígéretedből fakad, meglátszódjon életünkön, és ezzel az örömmel válhassunk valódi példázattá, példabeszéddé mások számára!
Ámen!