Lukács Máté teológus novemberben hirdette az igét a Várban ifjúsági-zenés istentiszteleten. Igehirdetését - technikai okok miatt csak most tesszük közzé:
„Mond meg nekik, hogy így szól az Úr: Ha elesik valaki, nem kel-e föl? Ha helytelen útra tér, nem fordul-e vissza? Miért tért tévútra ez a nép, miért tévelyeg állandóan Jeruzsálem? Miért ragaszkodik a csalárdsághoz, és miért nem akar megtérni? Figyeltem, és hallottam, hogy nem őszintén beszélnek. Senki sem bánja gonoszságát, és nem mondja: Mit tettem? Mindenki össze-vissza futkos, mint a harcban száguldozó lovak. Még a gólya is, az égen tudja, költözése idejét, a gerlice, a fecske, és a daru is vigyázz mikor kell megjönnie, csak az én népem nem ismeri az Úr törvényét.” (Jeremiás 8,4-7)
Eddig Isten írott igéje.
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Bevezetés:
Három barátommal egyszer eltévedtünk az éjszaka közepén az erődben. Már októberben járt az év, így már korán sötétedett, és mi későn indultunk el, a hegy lábától a csúcsra, hogy ott sátrazzunk, és elkövettünk egy végzetes hibát: Egyikünk se vitt magával zseblámpát! Félúton jártunk, amikor besötétedett, és zseblámpa nélkül nem láttuk már az erdei ösvényt. A nappal gyönyörű, lehullott falevelek is nehezítették a dolgunkat, ugyanis az avar miatt a lábunkkal se tudtuk érzékelni, hogy merre van a gyalogút. Még okos telefonok híján, a telefonkijelzők fényével, és csillagok állása alapján próbáltuk keresni az utat. Ez a módszer egy darabig sikeres volt, de egy idő után teljesen elvesztünk. A fáradtságtól össze roskadva bebújtunk hálózsákjainkba és eladtunk az éjszakai erdő közepén. Másnap kora reggel egy ismerős vándor vidáman ébresztett minket, hogy az ösvény itt van mellettünk, és a hegy csúcsa már egészen közel van. A világosság, és az ismerős vándor áltál vissza tudtunk térni a helyes útra!
A Valahol Európában, című műben, a II. világháború következtében rengetek gyerek került az utcára, akik szintén elveszettek voltak. A gyerekek egyedül bolyongtak az utcákon, képtelenek voltak otthont találni, vissza térni a rendes kerékvágásba, a helyes útra. Egy idős öreg zongoraművész szánja meg, fogadja be őket, ad nekik otthont.
Az eltévedés: A bűn
Nem csak a sötét erdőben, utcákon, különböző helyen, térben tudunk eltévedni, elveszettek lenni, vagy elesni. Előfordul, hogy nem találjuk a helyünket a világban: nem tudjuk, mit szeretnénk tanulni, mivel szeretnénk foglalkozni, hogy merre menjünk a tovább az életünkben, és aztán rossz felé indulunk, és elveszettnek, elesettnek érezzük magunkat. De olyan is megesik, hogy rossz társaságba keveredünk, vagy rossz döntéseket hozunk, és eltévedünk az életünkben, elesünk, és nem látjuk a ki utat, nem látjuk, hogy állhatnánk fel.
Már az első emberpár is elesett, eltévedt. Azt gondolták, hogy ők maguk is eltudják dönteni, mi a jó és mi rossz, nincs szükségük Istenre, nem akartak rá többé hallgatni, önmagukat akarták Isten helyébe állítani. Így elszakadtak Istentől, letértek az Istenhez vezető útról. Ez maga a bűn.
Jeremiás próféta korában sem volt ez másképp. A Júdeai királyság ebben az időben úgy mond ütköző zóna volt az Egyiptomi és Babilóniai birodalmak között. Minden birodalomnak szüksége van ezeknek az ütköző zónában lévő, kis állomoknak a lojalitására, hogy biztosítani, tudják a hátországot. Júdea királyai nehéz helyzetbe kerültek, hol az egyik birodalomtól voltak veszélyben, hol a másiktól. Ebben a helyzetben a Júdeai királyok, és velük együtt a nép is eltávolodott Istentől. Úgy gondolták, hogy ők majd egyedül meg tudják oldani, ezt a helyzetet, hogy nincs szükségük Istenre, nem bízzák rá életüket, inkább majd mástól kérnek segítséget. Nem hallgatták meg Istent, nem voltak kíváncsiak szavára, nem kértek tőle többé segítséget, elfordultak tőle a nehézségben, és nem akartak vissza találni hozzá, nem foglalkoztak vele. A nép is elesett, eltévedt.
Az első emberpárhoz és a néphez hasonlóan ugyanígy van ez velünk is, amikor azt mondjuk magunkban: én akarom eldönteni, mi a jó és rossz, nem akarom Istenre bízni magam, nincs szükségem rá, meg se akarom hallani őt, és mi se vagyunk kíváncsiak Istenre, nem foglalkozunk vele, és egyre távolodunk tőle.
Isten úgy látta, hogy a nép nem akar felállni, nem akar vissza térni a helyes útra, hanem egyre inkább távolodnak az Úrtól, nem akarnak megtérni. Ebbe a helyzetben fakad ki Jeremiásnak Isten, és kéri, mondja meg üzenetét a népnek, mert Isten nagyon szeretné, ha a népe visszatérne, és ugyan úgy mi is visszatérnénk hozzá. A 6. vers elején olvassuk Istenről „Figyeltem és hallottam”. Az Isten figyel ránk, gondoskodni, törődni akar velünk. Ahogy Ézsaiásnál olvassunk, ezeket mondja az Úr nekünk: „Neveden szólítottalak, enyém vagy”, továbbá „Tenyerembe véstelek be”. Az Isten szeret minket, ezért az eltávolodásunk különösen fáj neki.
Visszatérési-próbálkozás: bukás:
Hogy lehetne vissza térni az Úrhoz? Gondoljunk arra, hogyan tudunk visszatérni a helyes ösvényre, amikor eltévedünk az erdei ösvényen, vagy az életünkben! Mi az első lépés? Először is fel kell ismernünk, hogy eltévedtünk. Fel kell ismerni, hogy rossz úton járunk, rossz turista ösvényen kanyarodtunk el, rossz döntéseket hoztunk, rossz társságba keveredtünk, rosszul éljük életünket. Miután ezt felismertünk akkor fordulunk csak vissza megkeresni a helyes utat, a helyes turista jelzést, tervezzük újra az életünket. Ezt persze nagyon nehéz belátni, hogy rossz irányba fordultunk, az erdei ösvényen, vagy, hogy rosszul éltük az életünket. Ugyan így a néppel együtt nekünk is fel kell ismernünk, hogy eltávolodtunk az Úrtól. Fel kell ismernünk, hogy a saját fejünk után akarunk menni, nem hallgatunk Isten üzenetére, amit hallunk az Igehirdetésekben, a Bibliában, egy másik ember által, vagy a szívünkben. Ez a felismerés a bűntudat. A bűntudatot pedig bűnbánatnak kell követnie, mert amíg nem fáj, hogy nincs bennem jó, addig nem tudok a rossztól szabadulni. Ahogy gyónáskor, János első levele alapján mondjuk: „Ha azt mondjuk: nincsen, bűn mi bennünk magunkat csaljuk meg, és az igazság nincs bennünk. Ha megvalljuk bűneinket: hű és igaz az Isten, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minden gonoszságtól”.
Isten viszont úgy látja, hogy ez a felismerés, bűntudat, hiányzik a népben: „Nem őszintén beszélnek. Senki sem bánja meg gonoszságát, és nem mondja: Mit tettem?” Mi is sokszor úgy teszünk, mintha nem lenne bűn bennünk. Olyanok vagyunk a néppel együtt, mint egy harctéren megzavarodott össze-vissza futkosó ló. A harctéren a lovak nem tudják, hol vannak, el vannak veszve, nem látják a ki utat, merre kellene elmenekülni a veszély elől, ezért össze-vissza futkorásznak a csatatéren. Ilyen vagyunk mi is, amikor nem ismerjük fel bűnünket. Érezzük, hogy valami nincs rendben, de makacsok vagyunk, és nem ismerjük fel, hogy szükségünk van Istenre, vissza kellene a gondviselésébe térni, ezért inkább rohangálunk különböző pótszerek, pótmegoldások után, de nem jutunk ki a csatatérről, elveszettek maradunk. A bűnbánat súlyát pedig nem bírjuk elhordozni, össze roskadunk bűneink súlyától, nem tudjuk azokat feldolgozni. Képtelenek vagyunk tehát magunktól visszatérni Istenhez.
Viszont a költöző madarak, az emberrel ellentétben, tudják, hogy mikor mit kell tenniük, és el sem tévednek. Ők a csillagok állása, és a mágnesesség alapján ösztönből tájékozódnak, és tesznek meg több ezer kilométert vándorlásuk alatt. Ahogy a madarak csillagok alapján tájékozódnak, úgy próbálunk mi Isten törvényei alapján tájékozódni, és nem eltévedni. De mint ahogy a barátaimmal nem tudtunk a csillagok alapján megtalálni a helyes utat, úgy törvény alapján sem tudjuk megtalálni a helyes utat, Istent, mert nem tudjuk azokat betartani, azokra figyelni. Elveszettek vagyunk.
Befejezés: Jézus, aki visszavisz a helyes útra:
Pár évvel ezelőtt ott a hegyen a barátaimmal mi is elveszettek voltunk. De a napfénnyel váratlanul jött egy ismerős vándor, megtalált, és a helyes útra vezetett minket. A Valahol Európában az elveszet gyereken az idős zongoraművésznek esik meg a szíve, add nekik otthont, új életet, ad nekik kegyelmet.
Az elvesztettségünkben, amikor a bűneink súlya alatt gyötrődünk egyedül a sötétben, mert eltávolodtunk Istentől, és magunktól nem tudunk felállni, és a földön fekszünk, mint Pál a damaszkuszi úton, akkor találkozunk a Feltámadott Krisztussal. Ő a jó pásztor, aki az eltéved, juhot megtalálja, és a helyes útra tereli, ő a világosság, az út, az igazság, és az élet. Ő Jézus Krisztus, az élő Isten Fia. Ő az, aki kereszt halálával és feltámadásával elszenvedte helyettünk a bűneink súlyát, és eltörölte azokat. Ha ezt felismerjük, és hisszük, akkor Isten szeretete, a Fia, Jézus Krisztus, a kegyelem, által vissza visz minket az origóba, ő hozzá, a lelki otthonba. A lelki otthonba, ahol Isten minden bajban mellettünk van, gondunkat viseli. Ez a lelki otthonba, az Istenhez való visszatérés, a Jézus Krisztusba vetett hit által, a megtérés. Ezt találhatjuk meg a Golgotai kereszt alatt, majd az üres sírnál. Ez maga az örömhír, ez a mi reménységünk.
Ámen
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy Jézus Krisztus által helyes útra terelsz minket, az eltévelyedésünkből, a bűnből. Köszönjük, szereteted kinyilvánítod, Jézus Krisztusban, a Te egyszülött Fiadban, és így újra hozzád térhetünk, együtt lehetünk veled. Kérünk, ez után is maradj velünk minden nap, és vezess minket vissza a helyes útra, a szeretetre, Hozzád!
Ámen