Zsid 1,1-4.: Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Zsid 1,1-4.: Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Ünneplő Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Minden gyermek tudja, hogy ez a nap más mint a többi!
Ez a nap más mint a többi, ezt te is jól tudod
Másként kelt fel reggel a nap és másként járt a hold
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk…
Minden gyermek tudja, hogy ez nap más, mint a többi! Csak talán mi felnőttek feledkezünk meg erről. Pedig – mindent megteszünk, hogy nekünk is más legyen karácsony. Más a készülődésünk, más az étrendünk, más a vendégek iránti nyitottságunk, vagy más a magány miatt keserűségünk, s más a régi sebek fájdalma is. S mégis annak az érzésnek vagyunk a hangadói: hogy milyen jó, hogy csak három nap, és utána minden visszabillen a normális kerékvágásba. Kinyitnak a boltok, rendesen járnak a villamosok, és a rendel az orvos is.
Pedig ez a nap más mint a többi! Nem a külsőségei miatt, hanem az ajándéka miatt. Nem amiatt, amivé az ember tette, az ádventi bazárjával, a száncsengős romantikájával, hanem amiatt, amivé az Isten munkája által vált. S nem is csak a Lukács által bemutatott pásztoroknak volt egészen más, akik emberileg felfoghatatlant láttak és még inkább érthetetlen jelet kapnak - egy kisded a jászolban! Hanem nekünk, akik kinőttünk már a gyermekkorból, akik a racionalitásunk által blokkolt világban éve megfeledkezünk arról, hogy nem csak az van, amit az értelem felfog.
Ez pedig nem más, mint az, hogy karácsonykor, az inkarnáció csodájában Isten új hangon szólította meg az embert. Addig is volt szava, mert a teremtményét és népét szerető Isten soha nem hagyta volna kijelentés nélkül az övéit. Sokszor, és változatossággal szólította meg a szeretett népét. De itt kommunikációs műfajváltás történt!
A személytelennek látszó, üzengetős kommunikációt felváltotta az egészen személyes, köztünk megjelenő Isten arc.
Ismerjük, az Óz a csodák csodája című mesét, amelyben a hosszú küzdelmek után Dorotthyék megérkeznek Óz varázsló félelmetes alakja elé, aztán ott mégis csak kiderül, hogy Óz nem félelmetes varázsló, hanem egy szánni való csaló. Az ember kommunikációjában egy gyakran megesik. A nagy arc lelepleződik, és a hangosan kiabáló száj elnémul.
De Isten kommunikáció váltása egész más. Róla akiről a képzelet szült képeket, talán fantasztikusnál fantasztikusabbakat, most – ahogy az igénk mondja – Isten dicsőségének kisugárzásaként, és lényének képmásaként jelent meg. Egy olyan görög kifejezés van itt, a karakter szó, amely elsősorban a távoli uralkodó anyagba formált alakját jelentette. Isten karaktere: A kisded Jézus, akiknek nem akadt hely a szálláson, akinek jött-ment pásztorok voltak a vizitálói, aki már az élete első szívdobbanásától üldözött volt, és aki az egész életében ez a motívum volt a legerősebb, egészen a kereszten elszenvedett halálig.
Mert már a legfényesebb és legcsodálatosabb karácsonyi éjszaka is magában hordozta a passió árnyát. Mint ahogy egy nagyszerű grafikán láttam: A betlehemi jászol előtt ott magasodik a kereszt és az árnyéka előrevetül.
De ez is azt mondja, hogy Isten itt nem másért jelent meg: Nem úgy, hogy teljhatalmával lesöpörje a világ bűnöseit! Pedig megtehetné! Nem úgy, hogy csak a méltókat menti meg, egy újabb bárka-csodával és özönvízzel. Pedig megtehetné! S még kevésbé úgy, hogy kényszerít mindenkit arra, hogy őelőtte a hódoljon, pedig még ezt is megtehette volna. Hanem úgy, hogy bűnbocsánatával Isten közösségébe vonta a lenézetteket, a megfáradtakat, az elesetteket, a maguk kicsinysége miatt gyötrődőket, s a kereszten bűneinkből megtisztított, a hit által felé táruló bizalom fedezze fel benne azt, amit Isten munkált értünk. És aki hisz, annak örök élete legyen.
Ebben kellene felfedezni, hogy ez a nap más mint a többi! És akkor örömmel vallanánk, hogy nem kell, hogy múljon karácsony: mert Isten e végső szava, kinyilatkoztatása, az örök élet igéjének testté lételet határozná meg az ünnepünk. És azt kívánom, hogy így legyen a számukra a örök életünk, és az abból fakadó életújulásunk napja a bennünk megszülető Kisded által.
Ámen