Alapige:
Mt 6,13.
...és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól;
mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.”
Ünneplő Gyülekezet!
Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Néhány évvel ezelőtt - egy német ötlet alapján - szerkesztettünk fiammal egy plakátot. A felirata ez volt: Merjen félrelépni! A képen ez volt látható: A templomunk előtt elhaladó lábnyomokból egy kivált és a templom kapuja felé vette az irányt. S a felirat így folytatódott: Jöjjön istentiszteletre! Sajnos az eredeti elveszett, a számítógépemen sem találtam meg, de valaki akkor lefényképezte és feltette az internetre. Így találtam én is újra rá, és jutott eszembe ez a kép, amikor a templom-szentelési ünnepünkre készülve láttam, hogy a vasárnap evangéliuma a Mi Atyánk imádság egy mondata.
Merjen félrelépni! Ez egy kísértő mondat. Arra bátorít, hogy a jó utat, a sokak által kitaposott, és a társadalom által elfogadott utat merjük elhagyni. Olyan sokféle félrelépés van. Mert olyan sok kísértés van. Az élet minden területén ki lehet lépni a jó, vagy jónak látszó megszokott utakról. S mi mégis tudjuk, hogy a sokaság által kitaposott útról való lelépés is egy vonzás, - mondhatnám, hogy egy csábítás - hatására történik. Amikor az ember elhagyja a széles utat, és rálép a keskeny útra, az nem a maga döntése, hanem valaki csábítja, hívja, csalogatja és vonzza magához. Az élő Isten szeretetét érzi az, aki félre lép a széles útról.
Így vagyunk mi együtt! Mertünk félrelépni, mert tudjuk, hogy csak akkor, és csak úgy tudunk megállni a világ sokféle kísértése közepette, ha annak a vonzására, aki teremtett és aki gondoskodott rólunk, aki megváltott és minden áldozatot meghozott értünk, a szent Isten vonzására, Jézus szeretetének vonzására indulunk, leszünk az eklézsia, a kihívottak közösségének tagjai. S tudjuk, vagy talán csak sejtjük, hogy ahhoz, hogy az Isten megóvjon bennünket a kísértések között, ahhoz szükségünk van Igére, és szentségre, igehirdetésre, és Krisztussal megélt közösségre. Eleink is nagyon jól tudták ezt. A templomépítés a keresztyén közösségnek azt az alapvető vágyát fejezi ki, hogy a legyen számára egy hely, ahol, mint egy védelmező pajzs, ráborul a kegyelem leple. Nem azért épült a templom, hogy építészeti remekként tűnjön ki a környezetéből. Nem azért épült a templom, hogy turista-látványosság legyen, s még csak nem is azért, hogy nagyszerű kultur-programoknak adjon helyet. Hanem azért, hogy menedék legyen, olyan hely, ahol azok, akik Krisztus hívására elindultak és átélték, hogy a keresztségük által van egy lelki családjuk is, azok megerősödjenek abban, hogy bár ebben a világban kell élniük, ahol a kísértés számtalan, de az IGÉBEN ÉS A SZENTSÉGEKBEN köztünk és nekünk szolgáló Istenhez kiálthatunk: Ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.
Olyan kérése ez a mindennapi imádságunknak, amely sok kérdést vet fel, s amelyet nehéz megérteni. Erről még Ferenc pápa is úgy nyilatkozott 2017-ben, hogy át kellene írni, mert ez így nem fest helyes képet az Istenről, s talán a fordítás sem helyes. Én nem vagyok híve a jól megszokott szövegek átírásának. Azt sokkal fontosabbnak látom, hogy helyesen értelmezzünk egy régóta, s sokszor automatikusan mondott imát. Mert ennek így is csodás jelentése van!
Azt már nehéz lenne visszakövetkeztetni, hogy Jézus az anyanyelvén mit mondott, de a görögül írt evangéliumok ezeket a szavakat tartalmazzák, amelyet akár így is lehetne fordítani: ne vigyél be a próbatételekbe… Luther a Nagy kátéban így fogalmaz: „A kísértés pedig, vagy ahogy a mi szászaink régtől fogva nevezik: Bekörunge (csábítás) – háromféle: a testé, a világé és az ördögé… Súlyos nagy veszedelmek ezek... s a „nem visz kísértésbe” tehát azt jelenti, hogy erőt és kitartást ad az ellenállásra, de a kísértést nem távolítja el. A kísértést tehát senki nem kerülheti el, hiszen testben élünk és környékez az ördög… nem is lesz soha másképpen...Itt azonban azért könyörgünk, hogy bele ne bukjunk, és meg ne fulladjunk benne!”
Tehát ebben az imádságban valójában arra utalunk, hogy mi gyengék vagyunk és az elesést nehezen tudnánk elkerülni, belefulladnánk a kísértésekbe, mert az ár minket is mindig sodor. De nekünk oltalmat és erőt az Isten ad! Mert ő nem azt nézi, - gúnyosan kuncogva, - hogy mi miként bukdácsolunk vagy esünk óriásiakat. Nem a bakiparádékra kíváncsi! Különféle videó-megosztókon lehet olyan filmeket látni, amelyeken hatalmas esések és nagy bakik vannak, s mi emberek jókat nevetve nézzük, hogy ki miként ugrott bele a vizet nem tartalmazó medencébe, hogy miként esett nagyot szánkózás közben, hogy miként léptek rá menyasszony ruhájára, aki aztán beleesett a tóba.
De Isten éppen az óvó szeretete révén azt szeretné, hogy ne bukdácsoljunk, ne essünk el, ne bukjunk el a próbák között. Amikor így imádkozunk, akkor hitet teszünk amellett, hogy nekünk olyan Istenünk van, aki meg tud tartani, és meg tud óvni attól, hogy a bűn miatt az emberi méltóságunkat elveszítsük.
S itt, a gyülekezet közösségében, a templom csendjében letehetjük a bukásaink fájdalmát, és a rossz érzéseket, és elfogadhatjuk Jézusnak az irgalmát, aki senkit nem vetett el magától, aki hozzá menekült.
Merj félre lépni! Merj örülni annak, hogy van templomod! Hogy hangzik az ige! Merj időt szakítani Istenre, az igére, mert ha a világ útján jársz, akkor nehezebb megállnod, és megtalálnod a Szabadítót!
Ma hálát adunk a templomunkért, ezért a lelki otthonért.
S amikor az imádságunk végét mondjuk, akkor a múltban is cselekvő Istent dicsőítjük. Akié a hatalom és az uralom, annak jár a dicsőség! Merjük hát ezen a napon is Istent dicsőíteni! Átélted már, hogy Isten hatalma hordozza az életedet? Átélted már, hogy az Isten ereje tartott meg bajban, veszélyben? Átélted már, hogy a sima úton éppen úgy veled van, mint a kacsakaringós, veszélyes utaidon? Megtapasztaltad, hogy óvó keze ott van veled, amikor nagyon nehéz, s hogy igéje erősít és emlékeztet a szeretetére akkor is, amikor már te éppen elfordulnál tőle? Átélted, hogy az erődet meghaladó utakon azért tudsz járni, mert ő táplál?
A templomért való hálaadásba fonódjon bele ma úgy az Isten dicsérete, hogy a te személyes utad minden ajándékáért őt dicséred! Mert övé a dicsőség és a dicséret örökkön-örökké.
Ámen