Húsvét utáni harmadik vasárnap
2 Kor 5.17.
„Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt és íme: új jött létre”
A levél attól a Páltól származik, aki maga is új lett a régiből: megvilágosodott a damaszkuszi úton és üldözőből, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola lett.
Annak az Istennek az akaratából, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Ezt az istentiszteletek során olyan gyakran halljuk, de nem mindig gondolunk bele, hogy mit is jelent valójában az, hogy a régi elmúlt és új jött helyette, mi is a békéltetés szolgálata és milyen feladatot jelent ez számunkra.
A régi az, amit a bűn határoz meg, az új pedig az, amit Isten szeretete teremt: egyszülött fiát adta értünk, hogy megmentsen minket, bűnösöket. Ahhoz azonban, hogy a békéltetés szolgálatának eleget tegyünk, meg kell vallani bűneinket és akkor részesülünk Isten kegyelmében.
Az igazán újat Jézus hozta számunkra a világra és ez nem más mint Isten megújító szeretete. Feladatunk az, hogy éljünk ezzel a szeretettel, hagyjuk, hogy „átöleljen Isten nagy kegyelme, méltatlanul érdemtelen”.
Emlékszem arra az énekre, amit gyerekeim a konfirmációra készülve, gitárkisérettel énekeltek, szívből lelkesen, de talán tartalmát csak felnőtt fejjel érthetik meg igazán:
„Jézus néked megbocsát, vére töröl bűnt, hibát,
Ha megvallod őelőtte őszintén és igazán
Hiszen érted szenvedett, nagyon-nagyon szeretett,
Szánja, kéri szegény bűnös életed”
Aszódi Ilona