Exaudi vasárnapja: „Halld meg uram a hangomat”
Jn. 12.32. Jézus mondja: Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.
Magamhoz vonzok mindeneket. Olvasom az igében.
Számos beszélgetés után a tapasztalatom az, hogy sokan keresik a helyüket a világban. Van, akinek nehéz megtalálnia, hogy hol van a helye. Hívő keresztény ember számára nem kérdés, hogy Jézus Krisztus az, akivel, aki által lehet az életet élni. Tehát a közelében a helye. Jézus a tetteivel, a szavaival magához vonzza a hívőket, mert amit mond és ahogy mondja, segít. Kell, akihez lehet fohászkodni, akihez lehet fordulni.
Jézus szavát hallgatva, megfogadva, s hozzá fohászkodva lehet közel kerülni hozzá. S mi vajon hallathatjuk hangunkat az Úrhoz, Jézushoz, hogy közel kerüljünk hozzá? Nos ezen gondolkodtam el.
Mikor kiáltunk az Úrhoz?
Többnyire amikor valamilyen bajunk van.
Bánat, szomorúság esetén, bajban. Vigaszt keresünk. Amikor már úgy érzi az ember, hogy nincs kihez hová fordulnia. Vagy pont reflexből: „...jaj Istenem!”
Fáj, ha úgy érezzük nem hallgatnak meg minket. Fáj, ha nincs kihez szólni. Milyen jó, hogy Isten ott van, figyel ránk, meghallgat, s megért.
Az elhagyatottság egyik legrosszabb formája, ha nem kap figyelmet az ember, nem hallgatják meg a hangját.
Szerencsés eset, ha hálával fordulunk az Úrhoz. Ha észrevesszük a jót, ami történik velünk, s ezt megköszönjük. Sok esetben természetesnek veszik az emberek, hogy amijük van amilyen környezetben élnek milyen. Ezek az úgymond „természetesnek” hitt dolgok mennyire nem azok, ha hirtelen nincsenek.
Zorán a „Szerelemnek múlnia kell” című dala jut eszembe:
„Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell
Hogy lásd, egy napod mennyit ér
Néha látnod kell
Az élet hogyan fogy el
A lángot akkor őrzöd még
Ha félsz, hogy ellobban, elég
S elveszted fényét, melegét
Jó, mikor hisszük még
Lehet olyan a világ
Amilyet szeretnénk
Hidd el, a hajnal attól szép
Hogy minden éjben ott lapul
Az örök sötétség”
Milyen módon hallja meg a hangunkat?
Ima, fohász, tettek, megnyilvánulások, vagy egy tevékenységbe belemerülve, bizalom valaki iránt, egy kedves beszélgetés. Vagy akár egy virágültetés az ablakba ami nemcsak nekünk hanem az után járókelők szemének is jól esik.
A zene, ének is út a kapcsolathoz.
A portugálok híres zenei stílusa a „Fado”. Az énekes és a hallgatóság együtt lebeg a dallamok melankólikus hullámán s gondol fájdalmára vagy örömére. Kiénekli a saját, s mások lelkét nyomasztó terhét. Az énekes erőteljes hangerővel, átéléssel énekel szerelemről, barátságról, fájdalomról, életről, vagy az öröméről.
Kell utat keresni, találni Istenhez.
Ha valakit érdekel:
https://www.youtube.com/watch?v=lh9YHtZzHfk
https://www.youtube.com/watch?v=Z-idMZRjF-o
Milyen nehéz kérni? Szerintem nagyon nehéz. S mi van, ha szégyenlős az, aki kérni szeretne, s nem mer kérni? Az, aki pedig adhatna nem gondolatolvasó, hogy kitalálja a másik fejében, lelkében mi van.
Erről jut eszembe Nagy László Adjon az Isten című verse:
„Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.”
Vajon meghallja az Úr a hangunkat, s ha válaszol hogyan válaszol Isten?
Meghallja, ebben biztosak lehetünk. A válasz, amit nekünk kell meghallani az már kérdés, hogy nyitottak vagyunk-e, s képesek vagyunk-e rá.
A mai világ „marketing zajában” sokan akarják, hogy meghallják a hangjukat. Eljusson az üzenet, hogy például mit vásároljanak meg feltétlenül az emberek, hova menjenek nyaralni. S hogy higgyük csak el, ezek a termékek nélkül nem is élet az élet.
Szóval nem mindegy a csatorna, amihez kötődik az üzenet. A csatorna adja meg a hitelességet, hiszünk neki, hogy elfogadjuk jónak azt a műsort, mosóport, csokit. Valamiért választunk.
Bibliából egy van. Ebből az egyből hihetjük el, hogy Isten hitelesen nekünk szól. S amit üzen azt jószándékúan teszi. Értünk, nekünk. Hozzánk szól a mondatokkal, történetekkel zsoltárokkal, versekkel. Meg kell hallani, figyelni. Még ha nehéz is.
S hogyan üzen Isten nekünk? Hogyan kaphatjuk meg Istentől azt amire szükség van?
Akár másokon keresztül. Figyelni magunkat s a körülöttünk zajló életet, megtenni egy lépést másik felé. Egy baráti beszélgetés, együtt hallgatás, egy táj, ami gyönyörködtet, egy telefonhívás, egy üzenet, egy jó szó, köszönés (falunk ismeretlenül is köszönnek az emberek az után), egy őszinte mosoly. S kaphatunk időt, tanácsot, türelmet, hibáink elviselését.
Kaphatunk egy imát, szerencsére ezt adhatjuk is.
Mindenki visszaemlékezhet mit érzett vagy felidézheti mire gondolt, amikor imádkozott. Reményik Sándor „Valaki értem imádkozott” című versrészlete érzékelteti ezt az állapotot:
„………Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
Valaki értem imádkozott.
Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?
Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,…….”
Imádkozzunk.
Jézus közelébe, vonzásába kerülünk, s meghallja az Úr a hangunkat.
2022. 05. 18.
Lukács András