Mt 4,1-11.Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.
Testvérem! Te sosem féltél az elbukás veszélyétől?
Mert én igen! Egészen különféle helyzetekben, szituációkban remegett a szívem: vajon meg tudok-e felelni a követelményeknek? Helyt tudok-e állni? Fel vagyok-e készülve a feladatra, amit rám bíztak, vagy amit elvállaltam?
Remegtem a hegedű vizsgán, s a nehéz tornagyakorlat előtt! Égette a szívemet a félsz, hogy vajon jó apa leszek-e? Bizonytalankodtam, amikor először léptem szószékre. Feszengtem, hogy eltudom-e látni egy gyülekezet pásztorolását? Megtalálom-e a szavakat, amikor vigasztalni kell? Lesz-e erőm, amikor lelki terheket viselek? S aztán voltak botlásaim! Nem csak az iskolában vertem le a lécet magasugrás közben, hanem – képletesen – máskor is. A legégetőbb bukások mégsem akkor történnek, amikor a fizikai vagy szellemi adottságaink nem elegendőek egy feladat elvégzéséhez, hanem akkor amikor lenne módunk választani jó és rossz között, tisztaság és szenny között, és mi mégis a rosszat, a szennyet választjuk. Elbukunk, megkísértetünk, elesünk. S közben olyan torzulások lesznek rajtunk, amelyek másoknak is ártanak, és sebeket kapunk, amelyek nehezen gyógyulnak.
Ugye te is féltél már az elbukástól?
Ezért először idegesen olvassuk ezt a történetet. Valami olyan belső irigység van bennük, amely megmagyarázhatatlanul születik akkor, amikor valaki valamiben jobb nálunk.
Jézus éhes volt, és nem csábult el! Nem változtatta a köveket kenyérré. Mi pedig nem tudjuk megtartani még a fogyókúrás elhatározásainkat és a böjti fogadalmainkat sem. Arról nem is beszélve, hogy igényeinket messze meghaladó módon vásárolunk.
Jézus esetében felvetődött, hogy Isten vigyáz rá, és még egy értelmetlen ugrás közben sem lesz semmi baja, mégsem vetette magát a mélybe! Mi pedig olyan veszélyesen élünk, folyton kockáztatva, s mintha nem hordana kezében az Isten.
Jézust hatalommal kínálták meg, és nem ragadta meg azt minden áron! Mi pedig hatalmaskodni, uralkodni akarunk másokon, mintha nem lennénk tisztában a pozíciónkkal. Lehet ebben a történetben valami ingerlő, ami éppen azt mutatja meg, hogy vannak dolgok, amelyeket a Mester tud, és amelyeket mi sosem fogunk igazán tudni! Olyan lelki piruettek ezek, olyan bravúros mester-fogások, amelyeknek mi sohasem leszünk a birtokában.
Aztán rá kell döbbennünk, hogy az evangélisták nem azért jegyezték le Jézus megkísértésének a történetét, hogy mi idegesen szégyenkezzünk azon, hogy sohasem tudunk majd a nagy szétdobáló minden mesterkedésének ellenállni! Hanem azért, hogy meglássuk: az elbukás veszélye nélkül nincs élet, de a nagy szétdobáló, az ördög, a sátán erejénél van erősebb!
Kellene szólnom az ördög mesterkedéséről: A görög diabolosz szó valóban azt jelenti, hogy valaki szétpakol, a jó rendet elrontja. Fantasztikusan furmányos ez a szétdobáló, arra hivatkozik, hogy Jézusnak ezt meg kellene tudnia tenni: ha Isten fia vagy…S közben még az Igét is idézi: Meg van írva…
Fantasztikusan furmányos ez a szétdobáló, mert amikor azt tapasztalja, hogy a legelemibb igények kielégítésénél csődöt mond, pedig a böjttől éhezőnek csak járna egy falat kenyér! De nem adja fel, hanem magasabb, mondhatni, szellemi szférákba emeli a mesterkedését. Bármennyire is meghatározza az embert a testi igények megelégítésének a vágya, ezen mégis csak felül tud emelkedni. De ha abban kísértetik meg, hogy őt nem is szereti, és ezért nem is hordozza az Isten, az már szinte biztos elbukás.
Fantasztikusan furmányos ez a szétdobáló, mert éppen a hiányok oldaláról közelít! A kenyér, a biztonság és a hatalom – úgy gondoljuk, - sohasem elég! S azért hogy elég legyen, mindenre képesek vagyunk. Feladjuk elveinket, eldobjuk hitünket, és még az ördöggel is szövetkezünk, ha több kenyérről, nagyobb biztonságról vagy hatalomról van szó.
Amikor mi állunk ezzel a diabolosszal szemben, akkor félnünk kell az elbukástól, mert tudja mi a gyengénk, és tudja miben vagyunk zsarolhatók.
De éppen ezért lesz számomra felüdítő az, hogy ez a történet nem csak a kísértőt mutatja be, és nem csak a kísértések tárgyát tárja elénk, hanem bemutatja azt, aki erősebb a kísértőnél, Jézust.
Akihez oda menekülhetünk a bukástól való félelmeink között. Róla így vall a Zsidókhoz írt levél: Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt.
Tehát, nem egy szuperhős áll előttünk, hanem Jézus, aki társunk akar lenni az erőtlenségünkben, és támaszunk akar lenni a kísértéseinkben, s felkarolónk akar lenni, ha elbukunk, s erőforrásunk akar lenni, hogy őt követve biztosabb úton járjunk. És nem furfanggal, csellel és megtévesztéssel, hanem igazi szeretettel és együtt érző irgalommal!
Azzal az irgalommal, amely őt közénk hozta, s amely által meglátott minden emberi nyomorúságot, és a sokaság nyomorúsága láttán lett kenyere az éhező ötezernek. A tajtékzó tengeren tanítványai hánykolódását és eredménytelenségét látva elindult, s nem hullott a mélybe, amikor a tenger vizén odament hozzájuk. És amikor a hegyre ment fel, akkor már nem a hatalom kísértette meg, hanem a hang hallatszott a mennyből, ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. S amikor a Golgotán szenvedett, akkor látszólag nem volt semmi hatalma, és a százados mégis azt mondta: bizony Isten Fia volt!
Ugye te is féltél az elbukástól? Ezért tekinthetsz most is, az életed minden nehéz döntésében, súlyos próbájában és erős megkísértésében arra, ki erősebb minden emberi akaratnál (vagy inkább akaratlanságnál!) és még a diabolosz rendbe rondító erejénél is.
Van Jézusunk! Ő ad erőt! S bár lehet, hogy félünk az elbukásoktól , de benne bízhatunk, aki azért jelent meg, hogy az ördög munkáit lerontsa.
Ámen