Palmarum
És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. (Jn 3,14-15)
János evangéliumában a fenti igehely Jézusnak egy Nikodémussal folytatott párbeszéde részeként jelenik meg, utalva Mózes 4. könyvének 21. fejezetére. A zsidók hosszú pusztai vándorlásuk során elcsüggedtek, engedetlenek voltak, emiatt Isten haragja mérges kígyók tömkelegében nyilvánult meg. Isten Mózes imájára válaszolva arra szólítja fel őt, hogy egy érckígyót tartson fel az ég felé póznára tűzve, és akik arra feltekintenek, nem fognak belehalni a kígyómarásba.
Ahogy Isten a feltartott kígyóval megbocsátja a vándorló zsidó nép csüggedését, úgy tekinthetünk fel mi is a keresztre feszített Jézusra. A böjti időszakban minden nap ez kell, hogy eszünkbe jusson. Jézus az Emberfia felemeltetésével a saját jövőbeli kereszthalálára utal, amely során a Golgota hegyén az égre meredő kereszten teljesedik be földi útja. És ahogyan az érckígyóra való felnézés több mint 3000 éve megmentette a zsidókat a kígyó mérgétől, úgy ment meg minket, keresztényeket az elmúlt két évezredben a bűntől és a csüggedéstől az, hogy Jézusra tekinthetünk.
De mit mond a mai kor emberének ez az ige? Mit jelent számunkra az égre, az érckígyóra vagy Jézus keresztjére tekintés? Hogyan fordíthatjuk ezt le a mai kor nyelvére? Ne befelé forduljunk, ne a saját gondjainkkal, saját csüggedésünkkel, saját nagyságunkkal foglalkozzunk. Hanem felfelé nézve, Istent és embertársainkat keressük, azt kémlelve, hol segíthetünk másoknak, hol szolgálhatunk. És ha ilyen távlatokba tekintünk, akkor Istent, a kereszten függő Jézust is észre fogjuk venni.
Réthelyi János