Alapige:
Zsolt 55.13-22.
Nem az ellenség gyaláz engem, azt elszenvedném. Nem gyűlölőm hatalmaskodik rajtam, előle elrejtőzném. Hanem te, magamfajta ember, bizalmas jó barátom, akivel meghitt barátságban voltam; az Isten házába együtt jártunk a gyülekezet körében. Törjön rájuk a halál! Szálljanak elevenen a holtak hazájába, mert gonoszsággal van tele lakóhelyük. Én pedig Istenhez kiáltok, és az ÚR megsegít engem. Bár reggel, délben, este gondban vagyok, és sóhajtozom, ő meghallja hangomat. Megszabadít engem támadóimtól, hogy békességem legyen, bár sokan vannak ellenem. Meghallgat Isten, és megalázza őket az, aki ősidők óta trónján ül. (Szela) Mert nem akarnak megváltozni, és nem félik az Istent. Kezet emelt jó barátjára, és meggyalázta a szövetséget. Szája simább a vajnál, de viszálykodáson jár az esze. Beszéde lágyabb az olajnál, pedig olyan, mint a kivont kard.
Keresztyén Gyülekezet!
Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Nagyheti sorozatunkat az 55. zsoltár alapján állítottuk össze. Ez a zsoltár volt vasárnap egyik zsoltára, amelynek a címe, bibliafordítók által adott felirata: Panasz a hűtlen barátok miatt.
Luther Márton beszélt arról egyszer, hogy a zsoltárok Jézus imái lehetnének. S valóban ez az imádság akár Jézus szájába is adható.
Tegnap arra figyeltünk a zsoltár eleje segítségével, hogy az ellenség hangoskodása miatt könyörög a zsoltáros, Dávid. S megfigyelhetjük, hogy Jézus körül is ott vannak, kezdettől fogva, az őt fenyegető ellenségek. Már a jászol fényét is beárnyékolja Heródes indulata, és aztán Jézus nyilvános működése alatt folyamatos támadásnak, vizslatásnak volt kitéve. És a passióban is ott van a rá támadó tömeg. A főpapok, akik halált lihegnek, a katonák, akik elfogják, és a tömeg, amely Pilátus udvarában követeli megfeszíttetését, és később gúnnyal, iróniával és káromlással kísérik egészen a haláláig.
De a zsoltár szava alapján azt mondhatnánk: hogy nem ez a legfájdalmasabb. Nem az ellenség gyaláz engem, azt még elszenvedném – mondja a zsoltáros. Hanem a bizalmas jóbarátom! S így tekinthetünk a bizalmas barátok, a tanítványok passióbeli útjára ezen az estén. De miközben a tanítványok viselkedésére figyelünk, a magunk életét kell tükör elé állítani. Mert nekünk – mai tanítványoknak igenis tanulnunk kell az első tanítványok hibáiból. És kérnünk kell Isten, hogy adjon erőt ahhoz, hogy mi Jézus jó barátai ne okozzunk neki fájdalmat.
Dávid életében is megvolt a vér szerinti rokon is, aki ellene támadt, de mi most figyeljünk Jézusra.
Akivel meghitt barátságban voltam, - mondja a zsoltáros – az támad ellenem. Kivel volt Jézus bizalmas, meghitt barátságban? Hát a tizenkettővel! Azok közül is talán a legbizalmasabb kapcsolatban Péterrel állt. Ő volt – feltevések szerint - a rangidős, a bátor szószóló, az, akinek mindig volt mit mondania. De már kezdettől fogva kirajzolódott az, hogy nem tud mindent elfogadni Jézustól. Tanítványként indul Jézus nyomdokába, de közben sokszor ő akarja kioktatni: Amikor Jézus arról beszélt a tanítványainak, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, s ott meg fog halni, akkor Péter tiltakozott, a leginkább: nem eshetik meg ez veled! Jézus még sátáninak is nevezi ezt az indulatot. Persze itt még inkább a féltés mondatta ki vele a Jézussal ellenkező mondatot. Mint ahogy Jézus féltése, védelme miatt ragadott kardot a Gecsemáné-kertben. De ott is Jézus ellenében cselekedett. S aztán ott a főpap udvarán, ahol - látszólag nagyon bártor - nyíltan tagadója lesz. Nem ismerem ezt az embert! A legbizalmasabb barát, a meghitt jó barát mondja semmisnek Jézussal való kapcsolatot.
Drámai! Nem számít az a három év, amit Jézussal töltött, nem számít az a kiváltság, hogy Jézus oly sokszor tanította őt, hogy annyi mindent kapott Jézustól, megtagadja: Nem, nem is tudom kicsoda az az ember! S nem is veszi észre, hogy az önféltés révén milyen tört döfött Jézus szívébe. Annak a Jézusnak a szívébe, aki a halált is vállalja értünk!
Sokszor talán ez a legveszélyesebb: mi magunk sem vesszük észre, hogy a magunk önféltése miatt, hogyan leszünk ellenségesek Jézussal.
Ó bár csak a mi életünkben is lenne egy kakas, amely megszólal! Bárcsak a mi lelkiismeretünkben is feltámadna annak az érzete, hogy mikor és hogyan tagadjuk meg a Mestert, akinek a nevéről neveztetünk!
Aztán ott van a másik. Egyes kutatók és teóriák szerint a tanítványi körből Júdás értette meg igazán Jézus szándékát. Van néhány művészeti alkotás, amelyben Jézus és Júdás kapcsolata meghitt, baráti kapcsolatnak tűnik. De az árulást ő sem tudja feldolgozni. Áruló lesz, pénzt kap érte, és csókkal, a szeretet jelével árulja el a Mestert. Ő vezeti a pribékeket, hogy Jézust a ítélőbíróság elé vezessék.
Miért tette? Értetlenségből és csalódottságból? Nem értette meg azt, hogy Jézusnak nem politikai felszabadító harcosnak kell lennie? Azért, hogy provokálja a Mester? Ha már karddal jönnek ellene, akkor ő is harcolni kezd? Miért tette? Csupán az anyagi haszonszerzés hajtotta? Nem tudjuk a választ. De azt tudjuk, hogy ha ő bizalmas közelségben volt Jézushoz, és vele együtt mártotta kezét a tálba, akkor mennyire sötét lehetett az éjszaka, amikor ő az utolsó vacsora ünnepi hangulatából az árulók útjára lépett. Sötét éjszaka, sötét lélekkel.
S még sötétebbé lett az éjszaka, amikor a lelkiismerete letaglózta, és annyira kétségbeesett, hogy az élete eldobását látta egyetlen megoldásnak.
Bárcsak sose kerülnénk olyan helyzetbe, hogy anyagi előnyök, vagy az értetlenség miatt eláruljuk azt, aki ismeri lelkünk titkait, és bárcsak mindig felismernénk, hogy az Ő jelenlétében nincs kiúttalanság. Mindig van bocsánat. Ha jó barátként támadunk is ellene, ő meg tud változtatni.
S aztán ott van a többi tíz tanítvány is. Ők nem lettek árulókká és nincs feljegyezve róluk tagadás sem. Mégis, mind egy szálig elinaltak, mert az irhájukat jobban féltették, minthogy a mester mellett kitartsanak. És lehet, hogy nem is tudunk azonosulni Júdással, és úgy gondoljuk, hogy sohasem árulnánk el Jézus. S lehet, hogy nem tudunk azonosulni Péterrel sem, mert azt gondoljuk – éppen, mint Péter – hogy mi sosem tagadjuk meg őt. Azért azt be kell ismernünk, hogy ilyen szép csendesen el-elfutunk, elinalunk mellőle. És valahogy ez azt jelzi, hogy nem tudjuk vállalni azt az utat, amelyre Jézus hívott minket. Sokszor egy csendben abbahagyott szolgálat, vagy a közösség észrevétlen hanyagolása, az imádkozás vagy az igehallgatás elmaradása – hosszabb, rövidebb időre, - ilyen elfutás.
Mert nagypéntekkel, a Jézus halálával azonosulni sem könnyű. S főleg azzal, hogy ez a szenvedés értünk történt.
De ahogy a tagadó Péter és a elfutó tanítványok is összegyűjtettek még, úgy lehet reményünk a megújulás, a hitünk és a Krisztushoz kötő barátságunk megújulása.
Azzal kezdtem, hogy ez a zsoltár Jézus imádsága is lehetne. Igen erős utalás van arra, hogy Isten megalázza azokat, akik nem akarnak megváltozni. Júdás életének drámai vége ezt mutatja be valahogy. De közben az is kirajzolódik, hogy azok számára, akik képesek a változásra, és a tagadás és az elfutás után is találkoznak a feltámadottal, azoknak új esély nyílik az életükben. Így legyen ez a miénkben is.
Ámen